Romániában továbbra is napi 600 új esetet meghaladó ütemben terjed a fertőzés

2020. július 14. 13:34
Az utóbbi 24 órában kiugróan sok, 30 újabb áldozatot követelt a kór az országban.

Romániában továbbra is gyorsuló, napi 600 új esetet meghaladó ütemben terjed a koronavírus-járvány, kedden a kórházban kezelt fertőzöttek száma is meghaladta az áprilisi első csúcsot. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában – az utóbbi két hét átlagánál több mint 40 százalékkal több – 637 új fertőzést azonosítottak, miután múlt héten négy napon is 600-at közelítette vagy meg is haladta új esetek száma. A diagnosztizált újabb fertőzések ritmusa az utóbbi két napon csak azért esett 500 alá, mert a hét végén a szokásos 13-14 ezer tesztnél jóval kevesebb tesztet értékeltek ki.

Az utóbbi 24 órában kiugróan sok, 30 újabb áldozatot követelt a kór: ez az adat az utóbbi időszak átlagának másfélszerese, a súlyos esetek közül pedig 234-et továbbra is a kórházak intenzív terápiás osztályain ápolnak. A járvány kezdete óta Romániában több mint 33 500 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, közülük több mint 1900-an meghaltak, több mint 1800-an meggyógyultak. Bár most már nincs minden fertőzött kórházban, vagyis tíz nap után akkor is hazaengedik a tünetmentes fertőzötteket, ha nem nyilváníthatják gyógyultnak őket (volt két egymást követő tesztjük negatív), a kórházak terheltsége meghaladta a járvány első, április végi tetőzésekor regisztrált eddigi rekordot: kedden már 7856 Covid-19-ben szenvedő beteget ápoltak kórházban.

A GCS szerint 658 fertőzöttet saját kérésére engedtek haza, mivel július harmadika óta egy alkotmánybírósági határozat következtében senkit sem lehet akarata ellenére kórházi kezelésre vagy karanténra kötelezni. A járvány elleni védekezést nehezítő joghézag felszámolása érdekében a jobbközép kisebbségi kormány múlt hétfőn törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amelyet azonban az alkotmányos szabadságjogok sérülésére hivatkozva vonakodik megszavazni a törvényhozás baloldali többsége.

(MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sajnálom szerencsétleneket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés