Macron fenntartja véleményét, hogy a NATO agyhalott

2019. december 3. 17:53
A szövetség eddig még abban sem tudott megállapodni, hogy miként határozza meg a modern terrorizmus fogalmát – vélekedett Macron.

Emmanuel Macron ezt egy keddi, londoni sajtótájékoztatóján jelentette ki, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel közösen tartott. Trump pár órával korábban úgy értékelte, hogy „nagyon sértőek” az ilyen kijelentések a szövetségről. Mindkét politikus a NATO alapításának 70. évfordulója alkalmából rendezett találkozón vesz részt a brit fővárosban.

Macron szerint az atlanti szövetségnek újra meg kell fogalmaznia a lényeges céljait. „A szövetség eddig még abban sem tudott megállapodni, hogy miként határozza meg a modern terrorizmus fogalmát” – mondta. A két vezető szerint rendezni lehet az Egyesült Államok és Franciaország vitáját, amely az utóbbi országban az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett digitális adók miatt alakult ki. Washington válaszul azzal fenyegetőzött, hogy 100 százalékos vámmal sújtja az importált, jellegzetes francia termékeket.

„Egy kisebb problémánk van. Úgy gondolom, hogy ezen valószínűleg felül tudunk kerekedni” – mondta Trump. „Úgy gondolom, hogy Trump elnökkel rendezni tudjuk ezt a szituációt” – tette hozzá Macron. A szíriai helyzetet érintve a francia elnök megjegyzést tett Törökországra, a NATO tagjára, hogy olykor együttműködik az Iszlám Állam terrorszervezettel. „Ami Törökországot illeti, ők most azok ellen harcolnak, akik a mi oldalunkon  küzdöttek. És olykor együttműködnek az Iszlám Állam közvetítőivel” – mondta Macron a szíriai kurdok ellen indított török hadjáratra utalva.

Oroszországot illetően Macron annak a véleményének adott hangot, hogy „ha stabilitást akarunk Európában és csökkenteni a konfliktusokat, akkor kötelességünk stratégiai párbeszédet kezdeni Oroszországgal, de naivitás nélkül”. Ennek előfeltétele a haladás az orosz-ukrán konfliktus rendezésében. Trump szerint az Egyesült Államok és Oroszország új megállapodást szeretne az atomfegyverekről. „Őszintén szólva, a nukleáris helyzet nem jó. Azért mondtuk fel a megállapodást, mert a másik fél nem tartotta be. De ők megállapodást akarnak kötni, és mi is. Ez nagy dolog lenne” – mondta a közepes hatótávolságú rakéták betiltásáról szóló megállapodásra utalva.

Trump szerint Kínát is „lelkesen” érdekelné a bekapcsolódás az új megállapodásról szóló tárgyalásokba. Törökországgal kapcsolatban Trump azt mondta, hogy szankciókat fontolgat ellene, mert orosz Sz-400-as rakétarendszert vásárolt, az amerikai Patriotok helyett. Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzatát hibáztatta ezért a helyzetért, mert nem hagyta a Patriotok eladását Törökországnak, amikor az meg akarta vásárolni a rendszert.

(MTI)

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés