Elhunyt Kende János történész

2019. november 13. 10:00
Közleményben tudatta az MSZP, hogy 83. születésnapja előtt hunyt el családja körében a volt országgyűlési elnöki tanácsadó.

Mint írják, Kende János 1936-ban született Budapesten, iskoláit is a fővárosban végezte. Az egyetemi diploma megszerzése után a Pest Megyei Levéltárban kezdett el dolgozni, majd a Párttörténeti Intézet, később a Politikatörténeti Intézet munkatársa lett.

Megemlítik, fő kutatási területe a Szociáldemokrata Párt, a szociáldemokrata mozgalom története volt a XIX. század végén, a XX. század elején. Ugyanakkor ismert kutatója volt az 1918-1919-es forradalmaknak is. Emellett több önálló kötetet írt, mellette számos más kötetnek volt társszerzője, szerkesztője.

Kiemelik: 1994 és 1998 között az Országgyűlés elnökének volt a főtanácsadója. Műveltségét, olvasottságát, a fejében meglévő hatalmas ismeretanyagot mind a történész szakma, mind pedig a politikai közélet szereplői elismerték.

Haláláról azt közölték: „Hosszan tartó, súlyos betegség következtében, 83. születésnapja előtt öt nappal hunyt el szerettei körében. Felesége, öt gyermeke, tizenkét unokája és egy dédunokája gyászolja.”

(MTI)

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés