Szijjártó: A történelmi tények tiszteletben tartása nem revizionizmus

2019. november 12. 11:14
Magyarország elvárja annak tiszteletben tartását minden szomszédos országtól, hogy bizonyos történelmi eseményekre úgy emlékezik, mint a magyarság legszomorúbb napjai.

A történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.

Éves meghallgatásán a politikus a bizottság előtti kiemelte: ugyanannak a történelmi eseménynek lehet teljesen különböző az értékelése különböző szemszögekből, de Magyarország elvárja annak tiszteletben tartását minden szomszédos országtól, hogy bizonyos történelmi eseményekre úgy emlékezik, mint amelyek „a magyar történelem legszomorúbb lapjaira” tartoznak. Azt is mondta: a magyar nemzeti közösségek helyzete a Kárpát-medencében általánosságban véve jobb, mint öt éve volt, de még sok megoldásra váró kérdés van.

A külpolitika egyik legfontosabb területe a nemzetpolitika. Mivel Magyarország olyan ország, ahol az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, a nemzetpolitikának a külpolitika fókuszában kell állnia – közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a szomszédos országokkal kapcsolatban a külpolitikai stratégia megfogalmazásakor az a cél, hogy az adott országban élő magyar nemzeti közösség helyzetét folyamatosan javítsák, életét könnyebbé tegyék, valamint elérjék, hogy a magyar közösség „ne elválasszon, hanem összekössön minket”, és a szomszédos országok vezetői is így gondolkodjanak erről.

(MTI)

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ő Valaki, de ki vagy te?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés