Dánia nem látja szívesen az Iszlám Állam visszatérő harcosait

2019. november 11. 17:45
Akik visszatérnek Dániába, azokat „a lehető legszigorúbban meg kell büntetni” – adott hangot meggyőződésének a dán igazságügy-miniszter.

Dánia nem látja szívesen azokat a külföldi harcosokat, akik az Iszlám Állam soraiban harcoltak – jelentette ki Nick Haekkerup dán igazságügy-miniszter azt követően, hogy Törökország hétfőn megkezdte az elfogott külföldi dzsihadisták kitoloncolását.

„A külföldi harcosokat nem látjuk szívesen, őket ott kellene felelősségre vonni, ahol bűncselekményeiket elkövették” – mondta Haekkerup. „Nagyon kevés külföldi harcos” jött vissza Dániába – mondta a tárcavezető

A dán kormány szabályozott folyamatot akar, és azokat, akik visszatérnek Dániába, „a lehető legszigorúbban meg kell büntetni” – adott hangot meggyőződésének Haekkerup. „Amennyiben külföldön már elítélték őket, a hatóságoknak ki kellene vizsgálniuk, hogy tovább büntethetőek-e” – mondta.

A dán bevándorlási és integrációs minisztérium közlése szerint még nem hoztak döntést arról, hogy megfosszák-e állampolgárságuktól azokat a kettős állampolgárokat, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet soraiban harcoltak Szíriában és Irakban. A tárca azonban hozzátette, hogy egyes eseteket már vizsgálnak.

(MTI)

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aszad szívesen látja őket. Gyorsított eljárásban.

Róka fogta, csuka fogta. Ha dán állampolgárok, akkor otthon kell elitélni őket. Az a zűrös, hogy semmilyen hivatalos háború ( hadüzenet etc.) nem volt, így a szabályok is zavarosak. Aszadék azokat, akikről valamilyen felvétel alapján azonosíthatók, hogy gyilkoltak ( pl. lefejezés) nyugodtan ki lehet végezni helyben, a többi "sorkatona" megítélése már kérdéses, az USA sem tudott a hasonlókkal sokat kezdeni ( Guantanamo). Egy jogállam valamilyen internálást tudna elképzelni.

Gondolom a szolidaritás elve alapján szeretnék kvóták szerint elosztani őket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés