Kelemen Hunor: Szavazzon minden erdélyi magyar!

2019. november 10. 12:43
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a párt elnökjelöltje arra buzdít: minden szavazásra jogosult romániai magyar állampolgár vegyen részt az elnökválasztáson, mert ez a közösség erejét is bizonyítja.

Minden szavazásra jogosult romániai magyar állampolgár vegyen részt a választáson, mert ez a közösség erejét is bizonyítja – hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje, miután vasárnap délelőtt a székelyföldi Csíkkarcfalván leadta szavazatát.

Az RMDSZ elnöke a közösségi oldalán közölt videóüzenetben megjegyezte: „magas a részvétel, mi sem lehetünk kevesebben, mint máskor”. A politikus elmondta: egy erős magyar képviseletre szavazott.

„Arra szavaztam, hogy a mi közösségünket ne lehessen megkerülni. Minden magyar szavazat a magyar közösséget erősíti. Hiszek abban, hogy ez az ország jobbá tehető. Mi is egy jobb országot szeretnék. És hiszek abban, hogy a kölcsönös tiszteletre és a bizalomra építve a holnapi nap jobb lesz, mint a tegnapi volt” – fogalmazott videoüzenetében az RMDSZ elnöke.

A politikus szavazás utáni nyilatkozatát az RMDSZ hírszolgálata is idézte. Ebben Kelemen Hunor arról beszélt, hogy a vasárnapi romániai elnökválasztás nemcsak a jelöltekről szól, hanem a közösségről is.

„Minden egyes szavazat számít ahhoz, hogy a következő években is az érdekeinket tudjuk képviselni” – figyelmeztetett a politikus.

 Az elnökválasztáson a román állampolgárok nemcsak a lakcímük szerinti választókörben, hanem az ország bármelyik településén leadhatják voksukat. A szavazás helyi idő szerint 21 (magyar idő szerint 20) órakor ér véget.

(MTI)

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés