Áder: A vízválság mára valósággá vált

2019. október 15. 12:48
Háromnapos vízkonferencia kezdődött Budapesten.

Mindaz, amiről hat éve, az első Budapesti Víz Világtalálkozón fenyegető jövőképként beszéltek, mára valósággá vált, a világ sok régiójában vízválsággal kell szembesülni – mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten. Az államfő a Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából tartott közös sajtótájékoztatót Gadzsendra Szingh Sekavat indiai vízgazdálkodási miniszterrel.

Fontos a megelőzés

Áder János hangsúlyozta: meg kell előzni a vízválságot, ahol ez még lehetséges, és alkalmazkodni kell, ahol már bekövetkezett. A legnagyobb dilemma pedig, amelyet az országoknak meg kell oldaniuk, hogy miként tudnak egyre kevesebb termőföldön egyre több embert ellátni: ennek kulcskérdése a megfelelő mennyiségű és minőségű víz.

Az indiai vízgazdálkodási miniszter kiemelte: egyre aggasztóbb a helyzet, ezért mindenkinek össze kell fogni, a kormányoknak, a tudósoknak, az üzleti világnak és a civileknek, hogy megpróbálják leküzdeni ezt a komoly fenyegetést, a vízválságot.

Nincs víz nélkül élet

Víz nélkül nincs élet, a vízválság megakadályozására összefogás szükséges, közösen meg lehet csinálni – mondták a Budapesti Víz Világtalálkozón tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői kedden Budapesten.

Cecilia Abena Dapaah Ghána vízügyi minisztere azt mondta, víz nélkül nincs élet, a vízkészletek hatékony és fenntartható kezelése szükséges. Azon dolgoznak hogy elősegítsék a fenntartható fejlődési célok megvalósulását, közöttük a biztonságos vízhez való hozzáférést, az egészséges ökoszisztémát. A víz szűkössége a világ lakosságának 40 százalékát érinti, de már 2025-re a világ lakosságának kétharmadát sújthatja. A vízszennyezés továbbterjedhet és veszélyezteti a fenntartható növekedést, ha nem kezelik a helyzetet – mondta.

Hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás is jelentős hatással van a vízkészletekre. A vízválság megakadályozásához hatékony, fenntartható megoldást kell találni a vizek kezelésére, fontosnak nevezte a biztonságos vízhez való hozzáférést és a felszín alatti vizek felhasználását.

Raed Abu Al-Soud Jordánia víz-, és öntözési minisztere fontosnak nevezte a találkozót. Jordánia a víz szempontjából a második legszegényebb, az ország 97 százaléka nehezen fér hozzá a vízhez, 80 százalékának a csatornázottsággal is gondja van. A víz kitermelése is nehéz Jordániában, a sziklás felszín miatt.

2013 óta van Világtalálkozó

A háromnapos Budapesti Víz Világtalálkozó kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása. A rendezvényre 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek, a több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők jöttek el.

Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve a kormány 2013 októberében rendezte meg először a Budapesti Víz Világtalálkozót.

(MTI)

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Nincs víz nélkül élet"
Igaz, és az is tény:
Nincs méhek nélkül élet...
Ennek ellenére:
az emberek megmérgezik a vizet, kipermetezik, ezzel megölik a méheket...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés