A tisztességes önkormányzatokra vágyó emberek természetesen újra az urnákhoz járulnak

2019. szeptember 24. 7:48

Haskó László
Magyar Narancs
Orbán igazi feudális uralkodó, főkegyúri jogokat gyakorol, stadiont és dinasztiát épít, közben lop, csal, hazudik.

Orbán a 2006-os hatalom-átvételi kísérlet óta megállíthatatlan. Akkor két éve voltunk befogadva Európába. Az a történelmi pillanat volt a demokráciával való szakítás nyilvánvaló és félreérthetetlen pillanata. Az akkor indított terrorral megspékelt nyomulás eredménye lett a 2010-es demokratikusnak látszó hatalomátvétel. Orbán utoljára 2006-ban lett volna megállítható, ha a »hugyos forradalom« hőseit és a vezetőségét szembesítik a törvénnyel és az igazságszolgáltatással. Az akkori kormány nem merte megtenni ezt a lépést. Érthetően, mert attól félt, hogy polgárháború törne ki, ha karhatalmi erőszakot alkalmazna. Most, a fejlemények ismeretében azt hiszem, hasznosabb lett volna az országnak akkor túlesni a nehezén. Annál is inkább, mert már késő, a hívek, illetve a szavazók száma – a diktatúrák természete szerint – stabilizálódott. Elegen vannak és eléggé elvakultak ahhoz, hogy, pajzsra emelve tartsák a nemzetük vezetőjét. Az ország lakosságának túlnyomó többségét reprezentáló ellenzéki pártokkal, szakszervezetekkel és a civil szférával nemcsak beszélő viszonyban nincsenek, egyenesen ellenségnek, külföldi hatalmak ügynökének kiáltják ki őket – s ők ezt igazi demokratikus szelídséggel és teljes politikai tompalátással tűrik, szinte élvezik. Bejárnak a parlamentbe, indulnak a teljesen megmanipulált választásokon, mosolyogva követik Madáchot: küzdenek és bízva bíznak. Pedig nincs már miben és kiben. Orbán igazi feudális uralkodó, főkegyúri jogokat gyakorol, stadiont és dinasztiát épít, közben lop, csal, hazudik. És ezzel ország-világ meg van barátkozva. Hiszen minden választást megnyer és minden médiumban azzal dicsekszik, hogy ő védi az országot, ő védi a kereszténységet és Európát is. Az országtól, a keresztényektől és az európaiaktól.

Barátai vagy szédült fasiszták, vagy keleti despoták.

És most, az egy éven belül második »sorsdöntő« választáson ismét arra kérik az immár egyesült ellenzéki pártok a »gondra bátor okos« lakosságot, hogy járuljon az urnákhoz és válasszon »bölcs honatyákat«, ezúttal az önkormányzatokba. A forrásaikból kiforgatott, hatásköreikben megcsonkított önkormányzatokba. A legutóbbi két kampány és a választások eredménye nem szegte az ellenzék kedvét, hogy részt vegyen a következő macska-egér harcban. Holott tapasztalhatták, hogy a macska mérhetetlenül el van szemtelenedve és el van bizakodva. Nem kétséges, hogy fair keretek között Budapesten (és talán a nagyobb városokban) ki lehetne söprűzni a vén kandúrokat, de tisztességes feltételekről álmodni sem lehet.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem úgy gondolta:-)
Arra gondolt, hogy aki tisztességes önkormányzatot akar, elmegy és a Fideszre szavaz:-)
Csak ez az ő köreikben nem pc:-)
Azt is is tudja, hogy ahol ennyi minden épül, fejlődik, ott nincs penzlopas

Az SZDSZ-MSZP tisztességesen tömte a zsebét. Jogállami módon, demokratikusan.

A tehetségtelen ellenzék nem tud mást, mint átkozódni, vádaskodni, gyanúsítgatni, de a nagyszerű eredmények miatt ez a ráolvasás lepereg a valóságól.

Pedig tele van gyöngyszemmel.
Aszongya: "Orbán utoljára 2006-ban lett volna megállítható, ha a »hugyos forradalom« hőseit és a vezetőségét szembesítik a törvénnyel és az igazságszolgáltatással. Az akkori kormány nem merte megtenni ezt a lépést.Érthetően, mert attól félt, hogy polgárháború törne ki, ha karhatalmi erőszakot alkalmazna."

Mondanám, a szerzőnek sürgősen orvosra van szüksége, de sajnos orvos, úgyhogy reménytelen. Mindenesetre egyetlen cikkbe ennyi ordas hazugságot beleszőni nem kis teljesítmény.

Ja. Két pelenkacserélés között statáris eljárásról álmodik a vén "nagyon demokrata".

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés