Újabb amerikai bázis létesül Lengyelországban

2019. szeptember 23. 12:16
Lengyelország egy hetedik, egyelőre meg nem nevezett helyszínt javasolt újabb amerikai katonák állomásoztatására.

Újabb lengyelországi amerikai bázisról ír alá nyilatkozatot Andrzej Duda lengyel és Donald Trump amerikai elnök hétfőn New Yorkban  – közölte a lengyel elnök kabinetfőnöke.

A két elnök találkozójának napirendjén részben azok a témák szerepelnek, amelyekről szeptember elején tárgyaltak volna Varsóban. Trump akkor a Floridát fenyegető hurrikán miatt elhalasztotta látogatását.

Krzysztof Szczerski elmondta: a hétfőn aláírandó dokumentum az amerikai haderő lengyelországi állomásoztatásának konkrét helyszíneiről szól, és megerősíti a Trump és Duda által júniusban aláírt, az Egyesült Államok lengyelországi katonai jelenlétének növeléséről szóló nyilatkozat azon pontját, amely szerint Lengyelországban amerikai hadosztály-parancsnokságot létesítenek.

A júniusi nyilatkozat értelmében ezer katonával megemelik a Lengyelországba 2017-ben állandó rotációs jelleggel telepített, jelenleg 4500 fős amerikai alakulat létszámát. Az amerikai hadosztály-parancsnokság létesítése mellett a dokumentum az MQ-9 típusú, felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló század telepítéséről, továbbá egy szállítási légibázis, valamint az amerikai haderőt támogató infrastruktúra létesítéséről is szól.

Az amerikai katonák hat nyugat-lengyelországi támaszponton állomásoznak, és amerikai parancsnokság alatt működik a kelet-lengyelországi Orzyszba telepített nemzetközi NATO-zászlóalj is. Lengyelország egy hetedik, egyelőre meg nem nevezett helyszínt javasolt újabb amerikai katonák állomásoztatására.

(MTI)
 

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Elvileg és valószínűleg gyakorlatilag sem előnyös, ha egy mégiscsak idegen hatalomnak a katonái, eszözei ilyen sűrűn be vannak engedve egy szuverén állam területére. Az idők és érdek egyezések változhatnak.

Mintha versenyt futnának a románokkal.

Ami Ukrajnában ki lett robbantva és megtámogatva, az egy rémálom. Semmivel sem lett jobb abban az országban élni az összeomlás óta. Az idegen jelenlét főleg a nemzeti vagyonukból való kiforgatásukat célozza.

Szerintem Románia sem ugrott nagyon előre az életminőség terén.

Lengyelország más, de ennyi támaszpont talán sok a jóból. Mindegy, ez a lengyelek ügye.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés