Puzsér: Élhetőbb, emberre szabott Budapestre van szükség

2019. szeptember 20. 11:33
Önmagáról pedig úgy véli, hogy helye a magyar politika térképén Gyurcsánytól és Orbántól is egyenlő távolságra van.

Belélegezhető levegőre és egy olyan fővárosra van szükség, amely nem az ingatlanbefektetőknek és az autóknak épül, hanem a lakosoknak – mondta Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt pénteken az M1 aktuális csatornán.Hozzátette: Budapestet nem az autóval rendelkező felső tíz százalék, hanem a maradék kilencven százalék szükségleteire kellene optimalizálnia a főváros vezetésének a következő ötéves ciklusban.

Hangsúlyozta: az M1 aktuális csatorna meghívását nem azért fogadta el, hogy ismertesse programját, hanem azért, hogy átfogó rendszerkritikát adjon. Ennek részeként a magyarok zsarolásának nevezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azon nyilatkozatát, miszerint a kormánnyal való jobb kapcsolat segít a települések fejlődésében.

A magyar társadalom jobbágysorba züllesztése, színtiszta feudalizmus ez a nyilatkozat” – vélekedett; szerinte ezzel arra szólította fel a magyarokat a miniszter, hogy szavazzanak a Fideszre, amennyiben szeretnék, hogy településeik fejlődjenek.

Kitért arra is: ellenzékváltás nélkül nem lehet kormányt váltani. A jelölt azt mondta magáról, hogy saját helye a magyar politikai térképén Gyurcsánytól és Orbántól is egyenlő távolságra van, vagyis egyszerre ellenzéke a 2010 előtti nyolc évnek és a 2010 utáni időszaknak is. Puzsér Róbert úgy fogalmazott: azért van a 2019-es önkormányzati választások szavazólapján, hogy „megképezze a jelenlegi rendszer alternatíváját.”

(MTI)

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Élhetőbb Budapestre? Egyetértek ,de Van is nagy előrelépése a regnáló főpolgi ideje alatt, hiszen ugyan miről írt az eiu.com (_Economist Intelligence Unit) a városrangsorban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés