Leo Strauss, a politikai filozófus és zsidó gondolkodó

2019. szeptember 20. 10:31

Lánczi András
Neokohn
Strauss realizmusának gyökere a judaizmushoz fűződő viszonyából vezethető le.

„»Leo Strauss: politikai filozófus és zsidó gondolkodó.« Ezzel a címmel jelent meg még 1994-ben az első olyan kötet, amely Leo Strausst a judaizmus kérdései iránt elkötelezett gondolkodót, és mint a modern politikai filozófia reneszánszának vezető alakját mutatta be. Strauss jelentőségét – 1973-as halála után – fokozatosan fedezte fel az utókor, de abban nincs értelmezési törés, hogy egész életművét abból az egyszerű, ám nagyon mély ellentmondásból és a rá adott válaszából lehet levezetni, amely így szól: »A Biblia szerint a bölcsesség kezdete az Úrtól való félelem; a görög filozófusok szerint a bölcsesség kezdete a csodálkozás

A két különböző kiindulópont arra intette Strausst, hogy a végső kérdések tárgyalásának értelmezési keretét két különböző fogalom – hit és racionalitás – és szimbolikusan két város – Jeruzsálem és Athén – határozza meg. Egy ellentmondást kétféle módon lehet kezelni: vagy amellett érvelünk, hogy az ellentét két oldala kibékíthető, vagy hogy ez lehetetlen. Strauss az utóbbit választotta, s így fordulhatott elő, hogy aki a kinyilatkoztatás, a hit, valamint a filozófia vagy racionalitás közti feszültséget mindenáron fel akarta oldani, azokkal Strauss nem tudott és nem akart semmit sem kezdeni.
Egy őszinte politikai cionista

Strauss ugyanis realista gondolkodó volt, semmilyen intellektuális eszközt nem látott, amely képes lett volna megszüntetni az emberek közötti végső konfliktusokat, beleértve a származást is: Strauss mindig hangsúlyozta, hogy végső soron »nincs megoldás a zsidó kérdésre«”, mert egyrészt az isteni és a temporális közötti feszültség elkerülhetetlen, másrészt mert »az emberi faj a törzsek vagy nemzetek ethne természetéből áll«. Nagyon komolyan kell venni az utóbbi idézet mindkét állítását: az isteni és a világi között áthidalhatatlan ellentét feszül, illetve az emberi társadalmak etnikai hovatartozása nem haladható meg.

Strauss realizmusának gyökere éppen a judaizmushoz fűződő viszonyából vezethető le. Tizenhét évesen Strauss már az egyszerű, őszinte politikai cionizmus szószólója volt, mivel elégedetlen volt a zsidó közösségben uralkodó általános felfogással, miszerint egy liberális »semleges« állam megalkotásával lehetséges a keresztények és a zsidók közti különbséget közömbösíteni. Strauss realista gondolkodó volt, mert a létezés legalapvetőbb ellentmondásait feloldhatatlannak látta.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Otto Weininger:
" A zsidóságot tekinti a női típus egy népben történő megvalósulásának. Ez egy „pszichikai konstitúció”, egy típus, egy idea, ami a „zsidó népben tökéletesen” kifejeződik.[20] A zsidókat és a nőket – a férfiakkal ellentétben – az köti össze, hogy nincs saját énjük... Meghatározása szerint az abszolút zsidó lélektelen. "

Számomra is ködös kissé, ez az Otto.
Valami olyasmit vélek, az abszolút zsidó, az a lecsupaszított, csak és csakis önmagára és semmi, senki másra nem figyelő egyén, és ha történetesen zsidó, akkor nincs lelkiismerete.
A legelismertebbek helyett értelmesebb a legismertebb kifejezés.
A kettő nem ugyanaz.
Filmművésznek mondják pl. Spielberget és Oliver Stone-t, vagy Martin Scorseset, pedig csak az utolsó kettő az, az első csupán filmutánzat-készítő...

Nem nekem ez a véleményem, én csupán szemléztem az abszolút zsidóról..., alant ez megerősít.

"„Az ötvenes évek vakon hívő zsidó-kommunista káderének, pártfunkcionáriusának személyisége tehát a következő néhány összetevővel jellemezhető: a párt, illetve a pártvezetők glorifikálása (ők a végső igazság tudói és letéteményesei), messianizmus, a marxizmus-leninizmusba, mint az egyetlen igaz tudományba vetett »hit« és végül egyfajta hatalmi gőg, önigazoló kivagyiság. Ez a személyi kultuszban, az »éleződő osztályharcban«, az erőszak-szervezetekben tevékenyen részt vevő zsidó személyiségtípus még ma is nagyban meghatározza az előítéletes nem zsidó és a lelkifurdalásos zsidó köztudatban a zsidó származású kommunistának a képét.” (219. o".)
Az én véleményem ennél sokkalta kedvezőtlenebb és összefüggésben van az Újszövetség János jelenései-vel.

...Abban igazad van, hogy Spielbergnek nagy a hatása.
Merne ne nagy lenni, mikor az egész polkorr média a seggét nyalja.
De az igazság mégis csak az, hogy művészet fogalmán, pozitív alkotásokat értünk, amely felemeli az embert.
Ez Spielbergnél sajnálatosan hiányzik, amikor "művészien" erre törekszik, modoros, szájbarágós, egyszóval dilettáns lesz.

Elfogadom, hogy az elfogult megközelítés helytelen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés