Hosszú távú békében csak erős nép élhet

2019. augusztus 6. 12:15

Trombitás Kristóf
Mandiner

Egy olyan felfordult világban, mint a miénk, kevés dolog számít jobban, mint a születendő gyermek és a haza védelme.

A 2020-as költségvetés a bejelentések szerint a családok, valamint a honvédelem költségvetése lesz, és ha egy kicsit belegondolunk, ennél hasznosabban és természetes módon kamatozva pénz nem fektethető be. Egy olyan felfordult világban, mint a miénk,

kevés dolog számít jobban, mint a születendő gyermek és a haza védelme.

Ha mindkettő szavatolva van, egy picivel nagyobb az esély a túlélésre. Mondhatnám úgy is, hogy más út nincs.

Ami a családok támogatását illeti, azzal kapcsolatban még az ellenzéki oldalon is lehet értelmes, támogató magatartással találkozni. Ennél sokkal nehezebb helyzetben van a katonaság, és úgyszólván minden, ami egyenruhával kapcsolatos. Ennek részint racionális, részint irracionális okai is vannak, és az előbbivel is tanácsos foglalkozni.

Ebben az országban a komcsi időszak alatt az erőszakszervezetek egyet jelentettek az önkénnyel, a terrorral – és az intézményesített bunkósággal.

A rendőrség tagjainak jelentős részben érettségijük sem volt, szabadon vegzálhattak lényegében bárkit, akihez csak kedvük szottyant, és három jövendőbeli generációra elég megvetést halmoztak fel a lakosságban. Elég volt, ha megjelent valami vigyorgó közeg az utcán, miközben adott személy semmit sem csinált – mondjuk csak négyen-öten beszélgettek –, és a megverés lehetősége ugyanúgy benne volt a pakliban, mint a lenéző kivagyiskodás.

A katonaság megítélése hasonlóan járt. Ma 50 évtől felfelé olyan emlékek élnek a sorkatonaságról, ahol a kiképzőtiszteknek aztán még annyi kontroll sem volt szükséges, amivel egy utcai közeg bírt, minden szinten a kopaszok lenézése, megalázása dívott, miközben egyébként megkérdőjelezhető mennyiségű és minőségű ismereteket sajátítottak el a honvédelemről. Azt sem kell lebecsülni, hogy a folyamatos megalázás hány kiskatonát kergetett az öngyilkosságba, mert ilyen tragédiákra is voltak példák szép számmal.

Édesapám szavai voltak erre a legtalálóbbak, amikor a hathetes kiképzést követően elsőre látogathatta meg édesanyám és meglepetten konstatálta, milyen mosolygós a férje. A kérdésre, hogy ez mégis mitől lehet, az volt a válasz, miszerint

ezen csak röhögni lehet, mert még akkor jár az ember a legjobban.

Nem kétlem, hogy bizonyos fokú és mértékű betörés szükséges az esetleg elkényelmesedett közönségnek, de a honvédség az oktalan basztatásról lett hírhedt, nem másról.

Ezek tehát a tartózkodás racionális okai. Ennél nehezebben megfogalmazhatóak az irracionálisak, de a gondolatokat ugyanúgy befolyásolják.

Szerepet játszik benne elsősorban az, hogy a fentieknek köszönhetően ma az egyenruhának semmilyen becsülete sincs. Ezt sikeresen szétverték a komcsi évtizedek, de meglehet, a rendszerváltozás óta sem dolgoztak eleget a rehabilitáción. Ma Magyarországon elképzelhetetlen, ami a világ számos pontján létezik, például az USA-ban, ahol az egyenruha alapból tiszteletet kelt, köszönnek az utcán, a katonai múlt számos állásnál előnyt jelenthet, egyszóval súlya van. Nem rettegéssel eltelt, hanem csodáló.

A komoly költségvetési pénzek abban is segíthetnek, hogy ezt az egykor Magyarországon is létező tiszteletet újra létrehozhassák. Komoly képzés és kiválasztás szükséges, de a magyar szinten komoly gazdálkodási lehetőség ebben is óriási lehetőséget nyújt.

A katonai életpálya az elmúlt években is óriási változásokon ment át és joggal bízhatunk benne, hogy egyfelől tisztes, biztos megélhetést biztosít a profi katonáknak – ami egyébként már most is megvan –, másfelől a társadalmi reputáció is pozitívba fordulhat.

A másik, igen komoly irracionális félelem, még inkább irtózás az erőszakkal belénk nevelt, pacifista szellemnek köszönhető. Annak az igazságnak az elfedésével, hogy

hosszú távú békében csak az a nép élhet, amelyik erős.

Csak az erő ad lehetőséget a békére. Tudom, hogy ezek a szavak ma olyanok, mint erős paprika a szembe, de az elrettentő erő fel- és kimutatásán túl nincs más lehetőség a háború elkerülésére. A haditechnika fejlesztése és az emberállomány duzzasztása nem provokáció, hanem annak megmutatkozása, hogy még sokáig nyugalomban szeretnénk élni.

Ma a fegyver utálatos tárgy, pedig bőven lehet olyan szituáció, amikor a gyerekünk életét menti meg vagy ételt ad az asztalára. És itt érünk el egy neuralgikus pontig, mégpedig ahhoz, hogy nem árt, ha ezt a fegyvert legalább a férfiak kezelni tudják, hogy tisztában legyenek vele, hogy alapszinten mit lehet vele kezdeni, miként lehet ápolni. Esetleg azzal is, hogy amennyiben mégis leszakad ránk az ég, hogyan hajthatják végre a legalapvetőbb honvédelmi utasításokat. Vérforralóan defetista hozzáállás az, hogy a modern háborúkban már nem számít a katona, mert ennyi erővel a tűzgyújtás megtanulása sem szükséges, mert ott a gáz vagy az elektromosság.

Ki tudja, hogy mindig ott lesz-e?

A sorkatonaság visszaállításának megpendítése ma hasonló hullámokat vetne, mintha többé nem lenne legális az abortusz. Öngyilkos politikai húzás, nem érdemes belevágni. A régi rendszer felújítása feleslegesen venne el hónapokat, kellemetlenebb helyeken éveket a tevékeny életből.

Az viszont igenis hasznos lenne – és pár hétnél többet nem is venne igénybe –,

ha legalább az előbb említett, a túléléshez legfontosabb cselekvéseket elsajátíthatnák a férfiak.

Senkinek nem válna kárára és a megfelelő kiképzés azt a képet is a háttérbe tolhatná, ami ma a kiképzőkről él.

Soha nem szükségtelen tudás, ha meg tudod védeni a családodat és a hazádat. És a költségvetési források végül mind ezeket a célokat szolgálják.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/152866

Ajánljuk még a témában