Az identitáspolitika patológiája

2019. július 11. 20:23

Bolyki László
SzemLélek

Eljutottunk odáig, hogy nem pusztán kívánatos és jó dolog másnak lenni, hanem hogy ciki, sőt, szigorúan tilos nem-másnak lenni.

„Jelenleg ott tartunk, hogy a szabadság nevében már nem elég, hogy bárki kilóghat a sorból, hanem a haladás nevében be kell tiltani minden sort, mivel az sérti az abból kilógók érzékenységét. Ma már nem az a lényeg, hogy aki nem lép egyszerre, az is kapjon rétest estére, hanem hogy mindenféle egyszerre lépés üldözendő, minthogy súlyosan traumatizálja azokat, akik nem kívánnak egyszerre lépni, mégis kérnek rétest estére. Így jutottunk el odáig, hogy nem pusztán kívánatos és jó dolog másnak lenni, hanem hogy ciki, sőt, szigorúan tilos nem-másnak lenni.

Avagy miután a közintézmények főbejáratait (nagyon helyesen) akadálymentesítettük a mozgáskorlátozott embertársainkra való tekintettel, és a lépcsők mellé kerekesszékes közlekedésre alkalmas rámpákat építettünk, tényleg szükséges a lépcsőket ledózerolni? A kerekesszékes embertársaink valóban traumatizálódnak a lépcsők látványától, amelyek arra emlékeztetik őket, hogy vannak, akiknek két egészséges lábuk van? Sőt, ha továbbvisszük a párhuzamot, akkor az identitáspolitika ideológiai harcosai szerint nem csak a posta, az okmányiroda és a városháza lépcsőit kell ledózerolni, hanem a Nemzeti Múzeum, az Akropolisz, a Szent Péter-bazilika lépcsőit is, de még a Genezis könyvében szereplő Jákób lajtorjáját is át kell nevezni, hogy az ősi szöveg ne legyen kirekesztő.

A progresszív identitáspolitika ugyanis pontosan úgy viselkedik, ahogy minden totalitárius rendszer tette ezt a múltban: nem pusztán a jelent akarja uralni és a jövőt meghatározni, de a múltat is a maga képére akarja formálni. Ha lehet, a múltat retusálni kell, átírni, betiltani, de a legjobb végképp eltörölni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151492

Ajánljuk még a témában