Az indiai parlamenti képviselők közel fele ellen folyik büntetőeljárás

2019. június 16. 12:26
Hatalmas mennyiségű készpénzt, szeszesitalt, arany- és ezüsttárgyakat, értékes órákat találtak a pártirodákban a kampány idején a hatóságok.

A május végén befejeződött indiai parlamenti választásokon minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált, hogy milyen nagy mértékben a pénz, a hatalom és megkérdőjelezhető erkölcsök számítanak az egyes jelöltek győzelménél – írta az AP hírügynökség egy civilszervezet jelentése alapján. A hétfőn először összeülő újdelhi alsóház újonnan megválasztott képviselőinek csaknem 43 százaléka annak ellenére győzött a körzetében, hogy büntetőeljárás folyik ellene.

A korábban eljárás alá vont új képviselők több mint negyedét emberöléssel, emberölési kísérlettel, illetve nemi erőszakkal gyanúsítják vagy vádolják a hatóságok - állapította meg a Demokratikus Reformok Szövetsége (ADR) nevű szervezet. Ez úgy lehetséges, hogy az illetőket még nem ítélte el bíróság, illetve ha elítélte is, akkor nem kaptak két évet elérő börtönbüntetést. Az indiai igazságszolgáltatásban annak óriási lemaradása miatt mintegy 30 millió bűnügy van folyamatban. Egy-egy per akár évtizedekig is elhúzódhat. Ha kérdőre vonnak eljárás alá vont képviselőket, akkor szinte egyöntetűen azt mondják, hogy valamely politikai riválisuk jelentette fel őket hamisan. Mivel a politikai rivalizálás gyakran vezet feljelentéshez, a fő pártok azt mondják: nem volna igazságos eltiltani az eljárás alá vontakat a választási jelöltségtől, hacsak nem ítélte már őket bíróság hosszabb börtönbüntetésre.

 Nem új jelenség, hogy az indiai parlamentben bűncselekménnyel gyanúsítottak ülnek, de a helyzet egyre rosszabb, pedig Narendra Modi miniszterelnök - akinek pártja, az Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) nagy fölénnyel nyerte meg a mostani parlamenti választásokat - már a győzelemhez vezető 2014-es kampányában azt ígérte, hogy fellép a korrupció és a pénz befolyása ellen a politikában.

„Mára már egyetlen párt sem kivétel az alól, hogy sok bűncselekménnyel gyanúsított van a képviselői között. Meg kell tanítanunk a szavazókat arra, hogy ilyen embereket nem szabad megválasztani” – jelentette ki Dzsagdip Sz. Cshokar, az ADR alapítója. „Amit az indiai állam nem képes megadni az embereknek, azt a helyi hatalmasságok megígérik, és ennek fegyverrel vagy pénzzel szereznek nyomatékot” – mondta Lennin Raszghuvansi, a Polgári Szabadságjogok Népi Uniója nevű szervezet koordinátora.

A folyamat úgy kezdődött, hogy egyes politikusok a hatvanas-hetvenes években az alvilágtól kértek készpénzt a szavazatszerzéshez. "Egy idő után a bűnözők rájöttek arra, hogy nem a politikusoknak kell adni a pénzt, hanem saját maguknak kell elindulniuk a választásokon. Ugyanis ha bujkálniuk kell a rendőrség elől, akkor megválasztásuk esetén a rendőrség éppen hogy megvédi majd őket - mondta Sahabuddin Y. Kurajsi volt központi választási bizottsági vezető. A mostani választási kampány idején a hatóságok hatalmas mennyiségű készpénzt, szeszesitalt, arany- és ezüsttárgyakat, értékes órákat találtak a pártirodákban végrehajtott házkutatásaik során, amelyek mind a szavazatvásárlást szolgálták volna.

(MTI)

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés