A bezzeg-Nyugat értelmiségi mítosza

2019. június 13. 13:20

Megadja Gábor
888
Európa egy csoda, ahol minden Jóság összhangba van az összes Jósággal, és ki van zárva a Rossz.

„Amikor értelmiségiek próbálják megfejteni a politikát, mindig belekapaszkodnak néhány általuk kedvelt elméletbe. Most sincs ez másként.
Van szó struktúrákról, intézményekről, berendezkedésekről, és természetesen a liberális demokrácia nyugati modelljéről, valamint az Egyetlen Üdvözítő Európai Útról és Unióról. Kizárólag ezekkel érhető el a politikai üdvbizonyosság (entellektüellül: certitudo salutis). Valójában persze egyik megoldási javaslat sem megfelelő, ezért az értelmiségi is dilemmázik, megtalálja a javaslatok gyenge pontjait, majd az intellektuális bátorság legszebb értelmiségi hagyományainak áldozva leteszi a garast a status quo és a mintakövetés mellett.

A status quo iránti vakmerő imádatot belengi a panglossi optimizmus: Európa egy kész csoda, ahol minden Jóság összhangba került az összes többi Jósággal, és ki van zárva, vagy vissza van szorítva a Rossz. Európát lehet ugyan csodának tekinteni, csak az értelmiségiek rendre elfelejtik, hogy ezek nagyon is konkrét küzdelmek, harcok, győzelmek és vereségek, kompromisszumok, engedmények és szigorítások eredményei, nem szándékolt következményei.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

X.
Olvasgasd ballib oldalakat, mert azokat " független és jótollú" újságírók írják. Ja, hogy az bizonyára mégsem tetszik, hiszen itt olvasgatsz:-)

Szívesen elfelejtenétek a múltatokat, mi? "Bezzeg Moszkva" :)))

'Nyugaton már megoldották' KO az ipari szintü energiatárolásról.

Igen, ti inkább a változatosságot kedvelitek a szopásban.

Mielőtt elkezdesz fasisztázni, nézzél már utána, hogy mi az egyáltalán.

Ez akkor most egy kódolt patkányozás?

"Európa egy kész csoda, ahol minden Jóság összhangba került az összes többi Jósággal, és ki van zárva, vagy vissza van szorítva a Rossz."

Valóban ezt képviselnék Európában meghatározó személyek (konkrétan, név szerint kik?), körök, vagy valótlanságot próbálunk beállítani igazságként, másokhoz illesztve, az olvasót pedig megvezetve?

Válaszok:
hhonor | 2019. június 13. 18:25
hhonor | 2019. június 13. 19:03

Kik azok, akik szerint Európa maga lenne a tökély, a hibátlan földi paradicsom? Név szerint, forrás megjelöléssel?

Nagyon sokszor tetten érhető, manipuláljuk saját társadalmunk tagjait, pontosabban azon részét, amellyel azt meg tudjuk cselekedni s mind többször az is érzékelhető, nyugatból ellenségképet gyártunk, sokszor valótlanságok állítása mellett, a megosztottságot és ellenségeskedést erősítjük az emberekben. Saját magunk is rombolunk ezáltal.

Azt se tudod, mit beszélsz.

Igazán szórakoztató, amikor ikszipszilon értelmiségi kiosztja az értelmiségit úgy általában. Most éppen a "bezzeg-Nyugat" értelmiségit. Hogy jobban értsük, természetesen a "vasember" értelmiségi gúnyolja és oktatja az "agyagember" értelmiségit. Ám megvetése jeléül az illető nevét le sem írja, csak idéz tőle. És nem érvelő módban vitatkozik eme puhány könyvtárbújó téziseivel, hanem a magas polcról, foghegyről helyre teszi történelemből. Hiszen - hogy lehetne másképp -, a történelem értelmezésének marsallbotja is csak a "vasemberek" zsebében érzi jól magát, sehol máshol.

A vasember nem vesződik diagnózis-állítással, elemzéssel, a másik diagnózisának értelmezésével, mert számára minden vita csak politikai hovaállás szempontjából érdekes. Nem ide állt, akkor le kell győzni. Meg kell mutatni a 'követőknek', hogy méltatlan, idealista, idegenek seggnyalója, ésatöbbi. Címkézni kell, ahogy a liberálisoktól tanulta. Ilyenkor jól jön, ha az illető ugyan nem ért egyet vele, de vitaképesnek nyilvánít valamilyen 'balos' szempontot. Úgy lehet tenni, mintha egyetértene a 'hülyeséggel' és egyetlen pörölycsapással meg lehet semmisíteni. És természetesen mindig azt kell kihozni következtetésül, hogy 'a magyar' nem alábbvaló, finoman érzékeltetve valójában felette áll az idegennek, most éppen a Nyugatinak, mert vasember értelmiségünk példaképei, a vasember politikusok most éppen ellene harcolnak. Legalábbis úgy tűnik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés