A számodozás és a szemérem

2019. június 12. 16:26

Gágyor Péter
Mandiner

A civilizáció életképessége, túlélése az önreprodukción alapszik. Demográfiai helyzetünk tragikuma valamennyi jövőbeli utópiát letörölheti majd a tábláról.

Számodozás: tájszó, jelentése az adatokkal, számokkal való haszonszerző szándékú bűvészkedés.

 

Az ember, ha éppen akad egy kis szabad ideje, a jövőjét tervezgeti. Már ősünk is erről mélázott a barlang szája előtt a tűznél. Persze semmi sem alakult úgy, ahogy eredetileg elképzelte. Új nap virradt, új helyen új tüzet rakott és képzelete ismét birokra kelt az ismeretlen jövővel. Évezredeken keresztül viaskodott, variációkat keresett, látni, tudni akarta az elképzelhetetlent. Teremtett valahogyan így tudományt, művészetet, öröknek hitt változó- és ál- törvényszerűségeket, utópiákat, babonákat, civilizációt.

Évezredek folyamán annyi minden megváltozott, a bizonytalanság azonban a jövő tervezését illetően megmaradt. Továbbra is bizonytalanul tekintünk ma a jövőnk felé, a terveink olykor pusztán csak jóslatok. Rabjai a vagyunk a vágyainknak. Hitelesen jósolni lehetetlen időutazás, képzeteink visszafelé még a történelmi múltunkkal kapcsolatban is ellehetetlenednek. Az egymást váltó nemzedékek változékony világképe kitörli a tapasztalatok jelentős részét. Marad, ami marad. Jó is, hasznos is, káros is és felesleges is. Vénülő civilizációnk szédületes tudományos technológiai eredményekkel büszkélkedik.

Azonban civilizációnk, műveltségünk kétes hozományai is kísértik a tervezéseinket.

A világhódító emberiség gyakran modorosságokba burkolózik, agresszivitását rejtegeti, és akár még a logikus vészhelyzetekkel szemben is hazudik. Nincs az a történelem hitelesítette tapasztalat, ami a felböffenő társadalmi divatáramlatokkal szemben szemérmesen kijózanítana. Magunkra öltjük az (ál-) szemérem páncélzatát, elvetjük a tárgyilagos összefüggések vizsgálatát és pajzsként használjuk a sznobizmust, az áltudományos képzeteket, sőt a kicsinosított, devalválódott, avult ideológiákat is. (Ez a szellemtelen szellemű eszközrendszer felpörög, és jelentősen befolyásoló tényezővé válik és a társadalmi skizofrénia különleges állapotában: a választások időszakában tapasztalható ez jelenség, a hisztérikus propaganda, elsősorban a dühöngő kampányok ideiben.)

Pánikok válnak kísérőivé az időzített kényszertervezéseknek. A logikus gondolkodási rendszerek (ha vannak) erősen a háttérbe szorulnak, talán elsősorban a világviszonylatban általánosított (ál)szemérmesség (ál)humanisztikus jóvoltából. Mert léteznek álokok, áltanulságok, elegánsnak vélt kerülőutak, csakhogy a lényegről szó ne essék. Szeméremről kevésbé vetünk számot, amikor civilizációnk alapvonásának hirdetjük a humanista toleranciát. A tolerancia (eltűrés, elviselés) eredendően mást jelent, szemben a humanista, neoliberális kényszertoleranciával (a bizonytalan állítások minden áron elfogadással), ami a tömegek megtévesztésének bevált farizeusi eszköze. Az eszme sosem új, de valamiféle össztársadalmi elköteleződést kíván reánk kényszeríteni. Mögötte általában felfedezhető egyesek/csoportok profitszerzésének a vágya, amely szükségszerűen elegyedik a megvezetett rétegek (tömegek) jelszavainak tájékozatlan lelkesülésével.

Migránsok, menekültek, válogatott szegénylegények. Hirtelen tömegek toppannak elő Európa peremén, mint a mesében. Vélik egyesek. Sokan szívesen hisznek az előre gyártott mesékben. Az egyáltalán nem a mesebelinek lefestett népvándorlás legfontosabb mozgatója népességrobbanás, aminek a kezdetén vagyunk, és jelenleg nem találunk ellene semmilyen adminisztratív, felülről kiutalt gyógyírt. A népességrobbanásról tudnunk illene, hogy nem természetesen következett be. Nem automatikusan jelentkezett bolygónk életében. Népességmozgások mindig is voltak ismert történelmünk folyamán, de

a mostani népességrobbanáshoz kellett az a farizeus, áljobbító szándék, amely beavatkozott idegen népek korábbi civilizációs állapotába,

amiken a mi civilizációnk már túllépett. A gyarmatosítástól a legutóbbi arab tavaszig végső soron a profitszerzés féktelen vágya sodorta káoszba a tőlünk fejletlenebb civilizációkat, feloldhatatlan és távlattalan körülményeket teremtett számukra. Az adott civilizációs szintjeikre jellemző demográfiai termelékenységük és a rájuk jellemző, viszonyaik között szervesen működő mortalitás gyászos, bár mégis kiegyensúlyozó rendszere végletesen felbomlott, sőt a nyugati élelmiszer- és gyógyszerfelesleg odaajándékozásával életviszonyaik felborultak, kaotikussá vált az életmódjuk. Elsősorban agrárgazdasági rendszereik omlottak össze, de korábbi morális alapjaik sem fejlődhettek az új viszonyok mérlegelő törvényszerűségeivé. Kezdetleges társadalmaik célt vesztetté váltak.

A korábbi népvándorlások ok-okozati összefüggéseit itt most nem elemezzük, hiszen az elmúlt korok krónikásai különféle magyarázatokat adhatnak rájuk. Jelenünk talán legnagyobb történelemformáló problémája a miénktől eltérő civilizációkban lezajló népességrobbanás és a mi civilizációnk önreprodukciójának a hiánya. Negatív szaporulatunk azon túl, hogy magában viseli a kimúlásunk távlatait, még újabb etikai kérdésekkel is szembesít. Milyen morális alapon tervezik, irányítják a társadalom alakulásait, a jövőt azok a döntő helyzetben munkálkodó személyiségek (politikusok, pártok, kormányok, bizottságok, ngo-k, akik nem kapcsolódnak bele a minket követő nemzedékek eredendően ismételt megteremtésének rítusába, kötelességébe, sőt,  ezzel az ősküldetéssel ellenkező jelszavakat hangoztató mozgalmakat (LMBTQ, abortusz stb.) támogatnak a vélt konzumboldogság jegyében? Nem véletlenül rémlik fel bennünk a felszínen a gyermektelenség hasonlósága Európa meghatározó vezető politikusai és a francia felvilágosodás a korábbi társadalmi morált felszámoló gondolkodói között. A felvilágosodás markáns alakítói közül is talán csak Rousseau „vetemedett” több gyermek nemzésére, de őket is árvaházakba rakta. (A korabeli árvaházi elhalálozási arány pedig 90% fölött volt, amit vélhetünk a korabeli abortusz-helyettesítő módszernek.)

A civilizáció életképessége, túlélése az önreprodukción alapszik.

Mai polkorrekt társalgásainkban a gyermekáldás szemérmesen magánügynek minősítendő, még akkor is, ha tulajdonképpen minden ezen múlik. Az erodálódó népesség ugyanis szükségszerűen felszámolja önmagát. Kihal és maga alá temeti eddigi fejlettnek vélt civilizációját. Így majd sehogyan sem lehet képes hathatós segítséget nyújtani a vándorlásnak induló túlnépesedett világ nyomorgóinak sem. Önmagának sem! Ekkora tömegekben a migránsok befogadása eleve képtelenség. Milliárdos tömegeket kellene tehát elképzelnünk, és ha nem számolunk a civilizációs, vallási stb. terrort rejtegető társadalmi különbözőségek következményeivel, akkor is az elemi iskolás aritmetika alapján, rövid összeadással is lehetetlen, megoldhatatlan feladványhoz jutunk.

Demográfiai helyzetünk tragikuma valamennyi jövőbeli utópiát letörölheti majd a tábláról. Viszont a felsorolt szempontok logikai összefüggéseket szándékoznak követni, szemben a média jóvoltából mindennapossá vált publicisztikák „szemérmes” véleménydiktátumaival. Mert elrettentőek a viták érvelési rendszerei. A vitázó felek rögeszmecseréje zajlik. A jövőnk civilizációs távlatait feszegetők általában szót sem pazarolnak korunk demográfiai rákfenéjére a mai civilizációnkban – a mai civilizációnk alkonyán?). A jelenlegi statisztikai adatok alapján mi értelme volna a nagy befektetéseknek, a védelmi rendszerek, hidak vasutak, üzemek, erőművek, gátak építésének? A jelenlegi viszonyokat követve néhány rövid emberöltő múltán a kisebb invesztíciók is megkérdőjelezhetőekké válhatnak civilizációnk akkori túlélői számára. Hagyjunk ott csapot, papot és ugorjunk a nagybőgőbe? Meddig marad a sorvadó jövőt illetően értelme a liberális, konzervatív, haladó és hagyományos világképek ütköztetésének?

Vagy ez a szemérmesség/álszemérem tehetetlensége volna csupán? Mely szerint akasztott ember házában, ne emlegessünk kötelet…

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149952

Ajánljuk még a témában