Pünkösd, a közösségeket összefújó isteni szél ünnepe

2019. június 10. 11:28

Nagy Ervin
Pesti Srácok

Tapasztalható tény, hogy Európában válságba kerületek az úgynevezett hagyományos, természetes közösségeink. A szélsőséges genderisták és a feministák, vagy a kultúrmarxisták szétzúzták a család fogalmát.

„A szó teremtőereje nagy hatalom. De van egy ezt megelőző pillanat, amikor a szó értelmezése történik meg. Akié a szavak értelmezése, azé a hatalom. Ezt a küzdelmet láthatjuk a felvilágosodás óta, és ennek a küzdelemnek a következménye a politikailag korrekt közbeszéd kialakulása, majd liberálfasizmusba, véleménydiktatúrába való átfordulása.

A szavak értelmezése egyén szintjén kevés. Elvész a globális viharban az, hogy egy-egy ember mit gondol a szavak értelméről, szemben egy természetes közösséggel, mely értelmezése mindig erősebb minden egyéni erőlködésnél.

Így a morális normák fenntartása és a szavak értelmezése miatt is létkérdés, hogy megerősödjenek és működjenek a hagyományos és természetes közösségeink ebben a történelem szülte, csodálatos lehetőségekkel teli, ám mégis az öngyilkos hajlam jeleit is mutató civilizációnkban.

Tapasztalható tény, hogy Európában válságba kerületek az úgynevezett hagyományos, természetes közösségeink. A szélsőséges genderisták és a feministák, vagy a kultúrmarxisták szétzúzták a család fogalmát, ahogy a liberálisok a nemzetet, a kozmopoliták az internacionalistákkal közösen (68-as nemzedék és gyermekeik) pedig az egyházi közösségek tekintélyét.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149824

Ajánljuk még a témában