Második ütés

Letöltendőt kapott Dragnea

2019. május 27. 13:14

Másodjára ítélték el a román kormánypárt első emberét.

Liviu Dragneát 2016-ban már két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték egy választási csalással kapcsolatos korrupciós perben. A most véget ért második ügyben hivatali visszaélés miatt, illetve okirat-hamisításra való felbujtásért állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsa szavazattöbbséggel hozott hétfői ítéletében az alapfokon meghozott ítéletet erősítette meg.

A bukaresti képviselőház elnöki tisztségét betöltő, a bukaresti kormányt az utóbbi két és fél évben háttérből irányító politikusnak 24 órán belül börtönbe kell vonulnia, hogy letöltse büntetését.

Később azt közölte az MTI romániai hírforrások alapján, hogy a politikus már be is vonult a kijelölt börtönébe: erről itt írtunk.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149110

Ajánljuk még a témában