No pasarán

2019. április 30. 10:23

Bauer Tamás
Facebook
Győzni tudtak a szélsőséges, demokráciaellenes, Európa-ellenes törekvésekkel szemben.

„Sok jelszót skandál a tömeg, az első talán az általunk is  régről ismert No pasarán volt. A műsorvezető szerint a »nem törnek át« ezúttal a korrupcióra vonatkozott, de, hallgatva Sánchezt, nyilvánvalóan az is, hogy az autoriter törekvések nem törtek át a spanyol választáson. A szélsőjobboldali Vox párt ugyan bejutott a spanyol parlamentbe, de vele együtt sem tud a Néppárt és a Ciudadanos (Polgárok) parlamenti többséget szerezni. Európának és a világnak üzente a pártház erkélyéről a győztes pártvezető, miniszterelnök, hogy tudnak győzni az alkotmányosság, a jogállam, a demokrácia hívei, a föderatív Európa támogatói a szélsőséges, demokráciaellenes, Európa-ellenes törekvésekkel szemben.

A magyar néző arra asszociál, hogy Spanyolország négy évtized francoista diktatúrája után immár négy évtizede él demokráciában, parlamenti váltógazdaságban. És a magyar néző persze irigykedik. Ehhez képest az, hogy nem lesz egy párti kormány, mint az új spanyol demokrácia első évtizedeiben, amikor a Néppárt és a szocialisták váltakozva kormányoztak, hanem több párti koalícióra lesz szükség, másodlagos. Hogy milyen lesz most ez a koalíció, még nem tudni. A Szocialista Munkáspárt hívei a győzelem ünneplése során azt is skandálták, hogy »ne Riverával«, vagyis ne a jobbközép polgári párttal. Merthogy azoknak lesz 57 mandátumuk, velük két párti koalíciónak is lehetne parlamenti többsége, míg a szocialistáktól balra álló Podemos 35 mandátumra esett vissza, egy tiszta baloldali koalíciónak a katalán pártok támogatására is szüksége lesz a kormánytöbbség eléréséhez. A következő napokban majd eldől.

A második világháború előtt Spanyolország szegényebb volt, mint Magyarország. Ma pedig Spanyolország a sikeres felzárkózás példája, ahol sikerült megállítani az Európa-ellenes szélsőségesek előretörését. A Néppárt nacionalista alapról, a katalánokkal való kiegyezés szándékát támadva, a szélsőjobboldali Vox pedig e menekültek befogadása miatt támadta a kampányban a szocialistákat, és ők ilyen támadásokkal szemben tudtak nyerni. Ezért annyira fontos egész Európának a madridi No pasarán.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aki nem fogad be menekülteket, az szélsőjobbos szerintetek. Szerintünk még nem.

Hogy ki az Europa-ellenes?
Vajon azok, akik a nemzetek Europajat, vagy azok, akik babeli zurzavarat akarjak? Ez itt a kerdes.
A DK a sajat nemzettarsaival nem jon ki, nem kepes oket elviselni, egyesul a lepatkanyozasukban az MSZP-vel, de a vilagot olelne a keblere? Mondjuk, azt is csak a szajaval. Es csak azert, hogy mast mondjon, mint Orban.
Emlekszem en meg Gyurcsany arab terroristazasara, Bauer, maga nem?

Én egyike vagyok az úgynevezett "Európa-elleneseknek". Ez abban nyilvánul meg, hogy a multikulturalizmus nekem azt jelenti, hogy önálló identitással és kultúrával, nyelvvel és történelemmel rendelkező nemzetek, országok alkotják Európát.

És demokráciaellenes is vagyok, a szerző szerint legalábbis. Ez meg abban nyilvánul meg, hogy szerintem egy közösségnek, egy országnak, egy választott kormánynak joga van a saját országát érintő döntések meghozatalára. Páldául arról is, hogy kikkel óhajt együtt élni a saját határain belül.

Az "európai demokratikus" létet meghagyom a tisztelt szerzőnek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés