A lelkek földi gondnoka

2019. április 24. 12:21

Kodolányi Gyula
Magyar Nemzet

A szürkeség könyörtelen diktatúrája mint egy vastag hamufelhő próbált betakarni körülöttünk minden szépséget.

„Pedig beszélgettünk sötét dolgokról is, és voltak bennünk súlyosan lehúzó gondolatok. Átéltünk csapásokat és kudarcokat, s odalent a város szürke volt és kegyetlen.

A szürkeség könyörtelen diktatúrája mint egy vastag hamufelhő próbált betakarni körülöttünk minden szépséget, mindent, ami önmaga akart lenni, mindenkit, aki önmaga akart lenni, és önmagán túllépve távlatokat keresett és fényes egeket. Baktattunk sötét téli utcán is, füstbe ment tervek terhével, és megkaptuk rendszeresen a csendes bokán rúgásokat és nyilvános hasba bokszolásokat.

Mint költők és értelmiségiek, hangozzék bár fellengzősen, mi is a szellem szabadságharcának mindennapjait éltük, idegeinkben egy feledhetetlen forradalom emlékével, melynek feltámadását, biztosak voltunk benne, meg fogjuk érni.

Világított bennünk az érthetetlen bizakodás fénye, az újrakezdés hite, s talán ezért érzem úgy, ha visszatekintek, hogy Sándorral való baráti együttléteink jellegzetes ideje a délelőtt volt, amikor új nap s új világ indul útjára.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/147293