Döntések szerdája

Budapest eladja a Bálnát

2019. március 27. 11:48
Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke és Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek is a főváros díszpolgára lett.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán 18 igennel, 9 nem ellenében támogatta a Bálna eladását.  A testület a Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés elfogadásával úgy döntött: elfogadja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. február 28-ai előzetes ajánlatát. Így nettó 11 milliárd 223 millió 970 ezer forintért eladja az államnak a Bálna kulturális központot, valamint a vele funkcionálisan egységet képviselő ingóságokat. A birtokbaadásnak június 30-ig meg kell történnie, és addig a Budapest Történeti Múzeum, valamint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az általuk birtokolt helyiségekre vonatkozó használati megállapodása megszűnik. A Fővárosi Önkormányzat Csarnok- és Piac Igazgatóságával kötött üzemeltetési szerződés április 30-ig szűnik meg.

 Bagdy Gábor a szavazás előtt kijelentette: a határozattal a Bálna sorsra végre teljes mértékben rendeződhet.  Tokody Marcell (Jobbik) közölte, nem tudja elfogadni az eladásról szóló javaslatot, valamint meglepőnek nevezte, hogy ugyannyira taksálják a Bálna mostani értékét, mint két évvel ezelőtt, miközben azóta jelentősen nőttek az ingatlanárak.  Gy. Németh Erzsébet (DK) szégyenletesnek nevezte a Bálna eladására vonatkozó javaslatot, szerinte nem az a megfelelő megoldás, hogy a főváros lemond az ingatlanról.

Horváth Csaba (MSZP) a ciklus egyik legfájdalmasabb döntésének nevezte, hogy eladják a Bálnát, a főváros egyik „legikonikusabb” épületét. Arra kérte Tarlós István főpolgármestert, vétózza meg a döntést. Tarlós István Gy. Németh Erzsébet és Horváth Csaba szavaira reagálva arról beszélt, a képviselőknek nem lenne szabad elfelejteniük, hogy a Bálna épületét 2010 októbere előtt be kellett volna fejezni, de ez nem történt meg. Továbbá hét-nyolc pert a jelenlegi városvezetésre hagytak. Ugyancsak a két ellenzéki képviselő felszólalására reagálva Bagdy Gábor azt mondta: a jelenlegi városvezetés tette helyre mindazt, amit előtte elrontottak az ügyben.
 A Fővárosi Közgyűlés 2018. január 24-én érvényes ajánlat benyújtása hiányában eredménytelennek nyilvánította a Bálna értékesítésére kiírt nyilvános versenyeztetési eljárást. Hét érdeklődő volt, de a pályázati dokumentációt egyedül az MNB-Jóléti Kft. vásárolta meg, azonban a határidő lejártáig onnan sem érkezett ajánlat. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017. december 12-ei sajtóközleményében tudatta: sem az MNB, sem leányvállalata nem tesz ajánlatot, miután Lázár János, az akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter 2017. november 30-án bejelentette: a központot megvásárolják a Magyar Turisztikai Ügynökség számára.

A 2018. január 24-i közgyűlési ülésen – arra figyelemmel, hogy a kormány bejelentette az ingatlan megvételére irányuló szándékét – a testület felhatalmazta Tarlós István főpolgármestert, hogy tárgyaljon a kormánnyal a Bálna állam részére történő értékesítéséről. A döntés ellen korábban több ellenzéki párt tiltakozott, így a Jobbik is, valamint az MSZP és a DK is.

Megszüntetik a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t

A Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett, 19 igen és 4 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadott javaslattal a testület határozott arról, hogy a közbeszerzési kft. jogutódlással megszűnik, beolvad a budapesti városüzemeltetési holdingba, a BVH Zrt.-be. A fővárosi ajánlatkérők közbeszerzési eljárásainak lebonyolítását végző közbeszerzési kft.-t a Fővárosi Közgyűlés 2015 decemberében hozta létre. Mint az elfogadott előterjesztésben olvasható, a társaság működési költségeinek optimalizálása, a szakszerű és hatékony társasági gazdálkodás elősegítése érdekében 2017 júniusában adásvétel útján került a BVH Zrt. tulajdonába, ezzel megszüntették közvetlen önkormányzati tulajdonú társasági státuszát. Feladatkörét az elmúlt években többször módosították, utoljára 2018. március 1-jel hatállyal.

A 2018. március 1-jétől hatályos értékhatárok alapján jelentősen csökkent azon eljárások és feladatok száma, amelyek a közbeszerzési kft. feladatkörébe tartoznak. Ezt a tendenciát erősíti egy központi szabályozás is – írták. A javaslatban rámutattak: a fővárosi önkormányzat 2019. évi költségvetése ismeretében a Főpolgármesteri Hivatal tekintetében nem merül fel olyan feladat, amely a hatályos értékhatárok alapján a társaság feladatkörébe tartozna. Ugyanakkor a fővárosi önkormányzat vonatkozásában a tervezett beszerzésekre irányuló eljárások a hivatal apparátusának fokozottabb részvételét igénylik. Továbbá a közbeszerzési kft. által – a hivatalon és az önkormányzaton kívül – más fővárosi ajánlatkérők megbízásából ellátott feladatok száma a múlt év folyamán jelentősen csökkent.

Az elfogadott javaslat szerint a fővárosi önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal esetében április elsejét követően a közbeszerzési eljárások lefolytatását a Főpolgármesteri Hivatal feladatkörébe utalják. A többletfeladat miatt ötfős létszámemelésről is döntött a testület.  A fővárosi gazdasági társaságok – szintén az április elsejét követően kezdeményezni tervezett közbeszerzési eljárások esetében – maguk folytatják majd le az eljárásokat.

A közbeszerzési kft. feladatkörének fentiek szerinti csökkenésével egyidejűleg a BVH Zrt.-hez tartozó leányvállalatok közbeszerzési feladatai a megnövekedett szervezeti hatékonyságnak köszönhetően a továbbiakban a BVH Zrt. keretein belüli is racionálisan elláthatók – írták az elfogadott előterjesztésben. Tarlós István főpolgármester korábban már többször beszélt arról, hogy az év elején megszüntetik a közbeszerzési kft.-t.

Elfogadták a BRFK tavalyi beszámolóját

Mintegy tíz százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző év adataihoz képest a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolója szerint, amelyet szerdán egyhangúlag fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. A rendőrségi beszámoló szerint a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban 9,8 százalékkal – 62 870-ről 56 739-re – csökkent.

Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány azt mondta, hogy a BRFK sikeres évet zárt, az elmúlt kilenc évet tekintve tavaly volt a legalacsonyabb a bűncselekmények száma Budapesten. Tovább csökkent a lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább negatívan befolyásoló kiemelt bűncselekmények száma – tette hozzá.  A jövő év fő feladatai között jelölte meg, hogy a kábítószer elleni küzdelem során a kínálati oldalt csökkentsék, minél több kábítószer-kereskedőt fogjanak el. Továbbá a gyalogos járőrszolgálatot előtérbe kívánják helyezni 2019-ben, mert „a látható rendőrség” visszatartó erőt jelenthet a közterületi bűncselekményekkel szemben. Terdik fejlesztendő területként beszélt a baleset-megelőzésről, ugyanis a sérüléssel járó balesetek száma az elmúlt kilenc évben nem csökkent.

Közölte azt is, hogy a rendőrség átlagos reagálási ideje – ez a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között eltelt időt jelenti – 2018-ban átlagosan 12 perc volt. A rendőrfőkapitány kitért arra is, hogy a BRFK-nál április elsejével létrejön egy olyan szervezeti egység, amelynek feladata az eltulajdonítottak dolgok mielőbbi visszajuttatása a jogos tulajdonosoknak. Tarlós István főpolgármester a főváros nevében köszönetet mondott a BRFK vezetőinek és munkatársainak az egész éves munkájukért.

A rendőrségi beszámoló szerint a Budapesten regisztrált emberölések száma a 2017-es 34-ről a múlt évben 27-re csökkent, ugyanakkor a szándékos emberölések száma eggyel, 16-ra nőtt. A testi sértések száma 2,5 százalékos csökkenést mutat: 2017-ben 2048, 2018-ban 1996 ilyen bűncselekményt regisztráltak. A halált okozó testi sértések száma nem változott a fővárosban, 3-3 ilyen történt 2017-ben és 2018-ban is, a súlyos testi sértéseké 1 százalékkal nőtt (1124-ről 1135-re).

A beszámoló szerint kiskorú veszélyeztetése vonatkozásában 3,3 százalékos emelkedés figyelhető meg: 2017-ben 184, 2018-ban 190 ilyen bűncselekményt regisztráltak. A garázdaságok száma tavaly 5,9 százalékkal – 2766-ra – emelkedett, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeké pedig 31,7 százalékkal nőtt, 167-ről 220-ra. A vagyon elleni bűncselekményeken belül jelentős, 26,7 százalékos csökkenés figyelhető meg a lopások – ezzel együtt a betöréses lopások – számának alakulásában: 2017-ben 25 552, 2018-ban 18 727 esetet regisztráltak –olvasható a dokumentumban.

Az autólopások száma 50,7 százalékkal csökkent (998-ról 492-re) a főváros kerületeiben tavaly a 2017-es év adataihoz képest, a gépjárműfeltörések száma pedig 48 százalékkal (1768-ról 920-ra) esett vissza. A múlt évben 17,5 százalékkal kevesebb lakásbetörést regisztráltak Budapesten 2017-hez képest, számuk 2994-ről 2469-re csökkent. A rablások száma is csökkent, 270-ről 240-re, ami 11,1 százalékos visszaesést jelent. A beszámoló szerint a rendőri eljárásokban a nyomozás eredményessége 2018-ban az előző évhez képest 48,3 százalékról 61,1 százalékra emelkedett.

Kitértek arra, hogy Budapesten 2018-ban a személyi sérüléses balesetek száma a 2017-es adatokhoz viszonyítva 3,5 százalékkal, 3685-ről 3556-ra csökkent.

Közterületek kaptak új nevet

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangú döntéssel adott nevet hat közterületnek a kerületek kezdeményezésére. Az I. kerületben a Kalevala park nevet vette fel egy eddig névtelen, az Attila út, Krisztina körút és Szarvas tér által határolt terület. A Budavári Önkormányzat finnországi testvérvárosával, Savonlinnával való kapcsolatát kívánja erősíteni a lépéssel.

A XII. kerületben három változtatás is történt. A Zugligetben a Fácános tér nevet kapta egy újonnan kialakult közterület a Hild József által tervezett egykori Fácán Nagyvendéglőre utalva. A Csaba utca járműforgalom elől elzárt, induló szakaszát ezentúl Sándy Gyula köznek hívják, emléket állítva a Buda Palota tervezőjének. A Kútvölgyi Kápolna előtt újonnan kialakított teret pedig Regőczi István katolikus papról, egyházi íróról, a kerület díszpolgáráról nevezték el.

A XVII. kerület két módosítást kezdeményezett. A Hille Alfréd köz a magyar katonai repülési meteorológia megteremtőjének állít emléket, aki felállította a balatoni és dunai viharjelző szolgálatot is. Emellett a Helikopter útból nyíló névtelen közterületet a Helikopter köz nevet veszi fel.

Új díszpolgárok Budapeseten

A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen döntött hét új budapesti díszpolgár személyéről. A képviselők a főváros díszpolgára címet adományozták Béres Ilona színművésznőnek, Csókay András idegsebésznek, Darnyi Tamás úszónak, Hargitay András úszónak, állatorvosnak, Kállai Kiss Ernő klarinétművésznek és Korda György énekesnek.

Az elismerést posztumusz kapja Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke és Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek.

(MTI)

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tényleg, mi van az idokerekkel?

Szerintem is bontandó, ha megvan még.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés