Orbán Viktor Jakab Péternek: Némi jólneveltség nem ártott meg senkinek, próbálja ki

2019. március 18. 18:05

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a magyar kormányfőre egyszerre lenne büszke Goebbels és Rákosi.

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján a képviselők Orbánt Viktort kérdezték, ennek során a Jobbik képviselője is szólásra emelkedett. Beszédében úgy fogalmazott: a magyar kormány azokat hagyta magukra, akik középen vannak ugyanis csak a két szélsőséges végpont híveit tudják kiszolgálni.

Szerinte Orbán Viktorra mind a náci propagandaminiszter, mind a kommunista diktátor büszke lenne, ezért a Jobbik mindenkit képvisel, azt is, aki jobboldali, és azt is, aki baloldali. Felszólalását azzal zárta, hogy Magyarországon új nemzeti egység születik, ami azt is jelentheti a magyar kormányfő számára, hogy „kezdheti írni az emlékiratait”.

Válaszában a magyar kormányfő úgy fogalmazott: habár a jobbikos képviselő kérdésének az volt a címe, hogy meddig ér vissza az emberek türelmével a hatalom, inkább ő (azaz Jakab Péter – a szerk.) él vissza az emberek türelmével, és a gyerekes ripacskodásaival próbálja magára felhívni a figyelmet. „Régi igazság, hogy mindenki azzal főz, amije van” – jegyezte meg Orbán Viktor.

A magyar kormányfő ezután felszólította a képviselőt, hogy tanuljon illemet, és ne hozza „kínos helyzetbe azokat”, akik őt felnevelték. „Higgye el, némi jóneveltség és civilizált viselkedés még nem ártott meg senkinek. Próbálja ki!” – zárta felszólalását Orbán Viktor.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/145033

Ajánljuk még a témában