Nacionalistákkal nem elfogadható a politikai együttműködés

2019. március 13. 10:29

Bauer Tamás
Facebook

Nem a Fidesz kottájából játszom, a magaméból.

„Mármost tudni kell, hogy a Jobbik 2010-es parlamentbe kerülése óta támadja az Orbán-kormányt, amiért nem elég kemény a szomszéd államokkal a magyar kisebbségek ügyében történő konfliktuskeresésben. Eddig ez főleg Szávay István képviselő terrénuma volt a Jobbik-frakcióban, de hát ő egy sajnálatos hangfelvétel miatt lemondott mandátumáról. A Jobbik vonala azonban a magyar kisebbségek és az »utódállamok« ügyében nem változott, erről szólt a frakcióvezető felszólalása. Idézni nem tudom, a parlamenti jegyzőkönyv csak egy hét múlva lesz majd hozzáférhető, de nagyon odafigyeltem az élő közvetítésre, és mindenki elhiheti nekem: a Jobbik fenntartja a Fideszénél is intranzigensebb politikáját a nemzeti kérdésben.

Nem tudhatjuk persze, hogy mennyire gondolják ezt komolyan, hiszen Gyöngyösi frakcióvezető egy interjúban elmondta: annak idején a cigányellenes és antiszemita szövegeik csak szavazatszerzést szolgáltak. Így lehet ez a tegnapi napirend előtti felszólalással is. Vagy nem. Nem tudhatjuk.

Mindenesetre: aki annak az európai normarendszernek a talaján áll, amelyet az Európai Unió megtestesít, annak a Fidesznek a magyar kisebbségi kérdésben folytatott hidegháborús politikája is elfogadhatatlan. Igen, hidegháborús politika, amely a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarokat egyoldalú döntéssel a magyar állam polgárává teszi, amivel megsérti a hatályos békeszerződést. Emellett politikai gesztusok tömegével juttatja kifejezésre, hogy nem törekszik olyan megbékélésre a szomszédokkal, mint amit a franciák és németek, osztrákok és olaszok, továbbá németek és lengyelek elértek. A Jobbik pedig még ezzel is elégedetlen, ennél is harcosabb, engesztelhetetlenebb szembenállást követel. Vona Gábornak még a 2010-es parlamentbe kerülés előtt a Napkeltében tett kijelentése, miszerint azt kívánja, hogy »minden magyar egy hazában élhessen« (és persze nem úgy, hogy a szomszéd országokból minden kisebbségi magyart áttelepítenek a mai magyar határok közé), ma is meghatározza a Jobbik politikáját. Ez pedig ugyanúgy szélsőjobboldali politikát jelent, mint a zsidózás és cigányozás.

Az nem érdekel, hogy a Fidesz hogyan gúnyolódik a Jobbik és a baloldali ellenzék politikai együttműködésén. Semmi közöm hozzá. Én ezt az együttműködést a Fidesztől teljesen függetlenül nem tudom elfogadni. Nem »a Fidesz kottájából« játszom, a magaméból. Az a hidegháborús politika, amit a Fidesz és a Jobbik egyaránt képvisel, ha megváltoznak a külső feltételek, akár meleg háborúhoz is vezethet. Európában hetven éve béke van, de a nacionalizmusok a volt Jugoszlávia és a volt Szovjetunió területén azért okoztak háborúkat. Nacionalistákkal nem elfogadható számomra a politikai együttműködés.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144779

Ajánljuk még a témában