Szegénynek büntetés

2019. március 2. 09:34

Vásárhelyi Mária
168 Óra

A kormány a legszegényebbeknek azt üzeni, hogy az ő gyermekeikre nincs szüksége az országnak, és minél többet szülnek, annál sanyarúbb helyzetbe fognak kerülni.

„Nálunk azonban a perverz szociálpolitika eredményeképpen ez éppen fordítva van, az állam azokat támogatja, akiknek erre kevésbé van szükségük és akiknek elsősorban nem anyagi kérdés a gyermekvállalás.

Azoknak viszont, akiknek égető szükségük lenne a segítségre, nemhogy nem ad, hanem ténylegesen elvesz tőlük. Az ugyanis, hogy az alanyi jogon járó gyedet és a családi pótlékot tíz éve nem emelték, azt jelenti, hogy a leginkább rászoruló, legszegényebb családok évről évre kevesebb támogatást kapnak az államtól. Ami 2009-ben tízezer forint volt, az ma már a felét sem éri. Az állam az általa nem kívánt szegény gyermekeknek azt üzeni, hogy feleslegesen jöttek a világra. Pedig ők éppen úgy #magyargyerekek, mint azok, akik jómódú családokban születnek.

Csakhogy az állam nem úgy akarja felszámolni a szegénység újratermelődését, hogy a rendelkezésére álló forrásokból elsősorban azokat a gyerekeket és családokat támogatja, amelyek saját erejükből nem képesek megadni mindazt a gyermekeiknek, aminek eredményeképpen egészséges, jól képzett, a munkaerőpiacon versenyképes tudású felnőtt válhat belőlük, hanem azokat segíti, akiknek erre aligha van szükségük a megélhetéshez. Így azután a támogatásból sokan újabb és újabb lakásokat és luxusautókat vásárolnak, jól felverve ezzel a lakáspiaci árakat is. A legszegényebbeknek pedig azt üzenik, hogy az ő gyermekeikre nincs szüksége az országnak, és minél több gyermeket szülnek, annál sanyarúbb helyzetbe fognak kerülni. A családvédelmi törvényben szó szerint nincs benne, hogy a magyar állam számára kizárólag a jobb módú családokban született gyermek az érték, és csakis az ő védelmüket tekinti feladatának az állam, de a törvény félreérthetetlenül ezt üzeni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144178

Ajánljuk még a témában