Jobb ötlet

2019. február 19. 09:25

Hargitai Miklós
Népszava

Annak sem lenne valódi következménye, ha Kunhalmi az Orbán-család eltitkolt vagyonát rejtő zürichi bankszámla számát írta volna föl.

„A politika nemcsak abban emlékeztet a háborúra, hogy mindkettőhöz sok pénz kell, hanem abban is, hogy a túlerőt mindkét fronton csak bizonyos határig tudja ellensúlyozni a lelkesedés és a ravaszság. És mint ahogyan a történelemben nem nagyon ismerünk olyan csatát, ahol a kétszázszoros technikai fölényben lévő sereget sikerült volna legyőzni, a politikában is ritkák az ilyesfajta csodák. 

Az elemzők rendre az innovációhiányt kérik számon az ellenzéken, miközben az oppozíció három pártja is az anyagi ellehetetlenítés felé halad. Nem azt állítjuk, hogy a bölcsész-politológus végzettségű Kunhalmi Ágnessel szemben ne lenne reális elvárás például a »fojtani« szó nyelvtanilag szabatos leírása. Hanem azt, hogy az adott körülmények között kicsi a jelentősége, mit hogyan ír. Adott körülmények alatt pedig nem azt értjük, hogy egy olyan országban, ahol Schmitt Pál »álamfő« lehetett, a kormányzat meg szisztematikusan rombolja a nyelvet (többek között a »kormány« és az »alaptörvény« köznevek konzekvensen hibás, nagybetűs helyesírásával), egy ellenzéki képviselő is írhat helytelenül. Hanem azt, hogy annak sem lenne valódi következménye, ha Kunhalmi az Orbán-család eltitkolt vagyonát rejtő zürichi bankszámla számát írta volna föl a képviselői irodaházban magasra emelt transzparensre. A választópolgárok nagyobbik hányada nem értesülne róla - ugyanúgy, ahogyan a kormányfői vő cégének immár az Orbán-kabinet brüsszeli tárgyalói által is elismert csalásáról sincs egyetlen hang sem a »közszolgálati« sajtóban.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/143443

Ajánljuk még a témában