Brit külügyminiszter: Egyelőre bele kell törődni Aszad hatalmon maradásába

2019. január 3. 14:54
Brit kormánytisztviselő most első ízben beszélt nyilvánosan arról, hogy a Nyugat ez idő szerint kénytelen beletörődni Aszad hatalmon maradásába.

A brit külügyminiszter szerint a Nyugatnak egyelőre bele kell törődnie, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon marad. Jeremy Hunt a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette: London régóta vallott álláspontja az, hogy a jelenlegi szíriai rezsimmel nem teremthető tartós béke Szíriában. „Sajnálkozással kell megállapítanunk azonban, hogy (Aszad) még egy ideig hatalmon lesz a neki nyújtott orosz segítség miatt" – tette hozzá.

Jeremy Hunt szerint Oroszország úgy értékelheti a helyzetet, hogy Szíriában befolyási övezetet nyert magának.„A mi válaszunk erre az, hogy ez így van, de (Oroszország) ezzel felelősséget is magára vett". Ha ugyanis Moszkva részese akar lenni a szíriai folyamatoknak, akkor neki kell biztosítania a tényleges béke megteremtését Szíriában, és ez annak garantálását is jelenti, hogy Aszad nem vet be vegyi fegyvereket saját népe ellen – mondta a brit külügyminiszter.

Brit kormánytisztviselő most első ízben beszélt nyilvánosan arról, hogy a Nyugat ez idő szerint kénytelen beletörődni Aszad hatalmon maradásába, London azonban már korábban egyértelmű utalásokat tett arra, hogy Oroszország feladatának tartja a szíriai rezsim féken tartását és a békés rendezés előmozdítását.

Jeremy Hunt hivatali elődje, Boris Johnson tavaly a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: kizárólag Oroszország tudja a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a szíriai elnököt, „és nagyszerű lenne, ha ezt meg is tenné".

Johnson a szíriai katonai létesítmények ellen tavaly áprilisban végrehajtott, összehangolt amerikai-brit-francia légitámadás után, egy újságcikkben külön is hangsúlyozta: a nyugati katonai akció résztvevői nem Oroszország szíriai stratégiai célkitűzéseinek akadályozására tettek kísérletet, és a légicsapások nem jelentették Nagy-Britannia vagy általában a Nyugat szíriai szerepvállalásának eszkalációját.

A tavaly áprilisi nyugati légitámadás előzményeként a nyugati szövetségesek szerint a szíriai hadsereg vegyifegyver-támadást követett el a Damaszkuszhoz közeli Dúma városában, ezt azonban a szíriai kormány és Oroszország is tagadta.

(MTI)

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én is ezt mondom: menjetek az iraki-szíriai-líbiai bombázó qrva anyátokba. A francia, jenki patkánybarátaitokkal együtt.

"Hát, bele kell törődni, hogy nem jött be a színes forradalomnak álcázott puccs. "

(...és 2011-ben a szíriai események kitörésekor a kiváló tehetségű André Goodfriend volt Damaszkuszban a US nagykövet. )

" Ez nem tűnt még fel a brittudósoknak?"

Ez kevesebb mint brittudós, ez egy brit brexitkülügyminiszter! :)

Ti a bolsevikok hatalmon maradásába is beletörődtetek, akkor most mi van?

Én konzervatívként ugyancsak hiszek a demokráciában. Azt hiszem, hogy ennek a brit faszinak az eszmefuttatásából egy dolog maradt ki: A szíriaiak vajon akarják-e Aszadot, vagy valaki mást akarnak?

Nekem úgy tűnik, hogy eléggé kiálltak Aszad mellett, mégha az oroszok besegítettek is.

Ez van sràcok. A beletörődés. Kàr volt a fél világot feldúlni.

Theresa maradàsànak kisebb az esélye

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés