Megszervezi-e a radikalizálódás az ellenzéki tömegeket?

2018. december 13. 16:05

Jámbor András
Mérce

Aznap szervezett tüntetésre ennyien a rendszerváltás után talán csak az őszödi beszéd napján mentek ki.

„A tegnapi parlamenti és utcai tiltakozás, és a kormányzati, illetve rendőri válasz is a radikalizálódás képét mutatja 2018 végén Magyarországon. A kérdés továbbra is az, a kormánnyal elégedetlen emberek meg tudnak-e szerveződni.

Elfoglalt pulpitus, szabálytalanul elfogadott törvények, órákon át tartó összetűzések a tüntetők és a rendőrök között, paprikaspray és felgyújtott padok.

Régóta vagy sosem látott jelenetek szegélyezték a tegnapi nap két legfontosabb döntését, a közigazgatási bíróságokról szóló törvény és a rabszolgatörvény elfogadását. Ami biztosnak tűnik: az ellenzéki szavazók nem megnyugodtak, beletörődtek, hanem sose látott intenzitással mentek az utcára szerdán. Csütörtökre pedig újabb tüntetést jelentettek be.

A tegnapi parlamenti történések abban jelentenek fordulatot, hogy az ellenzéki pártok számára erős hitelességet adhatnak az ellenzéki és vélhetően a bizonytalan szavazók között. A tutyimutyi, semmit nem csináló ellenzék képe helyett egy potens, akcióra képes, ellenálló ellenzék képe jelent meg.

Kérdés, mit tudnak kezdeni ezzel a pártok, tudják-e továbbvinni és építeni a hitelességüket a rabszolgatörvényhez kapcsolódó várható tiltakozásokban. Ez főként szervezeti kérdés, és pont ezért leginkább az a fontos, a szerdai nap után tudnak-e erőforrást és szervezetet biztosítani ezek a pártok, megpróbálják-e, át tudják-e venni a kontrollt a tiltakozások fölött, vagy egyáltalán képesek-e a továbbiakban is részesedni annak sikereiből?

Az esti tüntető tömeg leginkább létszámát és nem radikalizmusát tekintve volt újszerű.

Aznap szervezett tüntetésre ennyien a rendszerváltás után talán csak az őszödi beszéd napján mentek ki.

De akkor a polgári körök és a Fidesz hátországa szervezte az embereket. Szerdán nem volt szervezett mozgósítás, még egy kijelölt időpont se volt, amihez bárki alkalmazkodhatott volna, hogy ha akkor kimegy, biztosan talál kint valakit.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/140120

Ajánljuk még a témában