Sajtó, szabadság

Van-e még független sajtó Törökországban?

2018. május 7. 08:37

„Elvégre is nincs mit vesztenünk” – ezzel a keserű mondattal foglalta össze a kormánykritikus média helyzetét egy hónappal a török választások előtt egy veterán újságíró Brüsszelben. Uniós bürokraták, civilek, és török újságírók beszélgettek a törökországi média aggasztó helyzetéről az Európai Parlamentben a Nemzetközi Sajtószabadság napja alkalmából. Tudósításunk Brüsszelből.

Újságírói körökben bevett közhely, hogy a szabad sajtó és véleménynyilvánítás, a független újságírás egyre több helyütt kerül veszélybe napjainkban. Az újságírók világszerte egyre többször szembesülnek állami cenzúrával, a munkájuk rendszerszintű ellehetetlenítésével, fenyegetésekkel, sőt, gyanús körülmények között történt merényletekkel is.

Hogy a probléma mennyire is valós és közeli, még túlságosan messze sem kell utaznunk,

gondoljunk csak a Szlovákiában idén februárban a menyasszonyával együtt brutálisan meggyilkolt oknyomozó újságíró, Ján Kuciak esetére, vagy a máltai korrupciós ügyeket feltáró Daphne Caruana Galiziára, akit egy, az autójába rejtett pokolgéppel robbantottak fel tavaly decemberben. Ahogyan szemléletes példa a jekatyerinburgi Makszim Borogyin oknyomozó újságíró esete is, aki egy nagyobb munkája közepette „esett ki” az ablakból és lett a hatóságok állítása szerint „öngyilkos”.

A szabad sajtó elhallgattatásának legszemléletesebb példáját azonban nem Szlovákiában, Máltában, de még csak nem is Oroszországban kell keresni. A térségben ugyanis a legkomolyabban a Recep Tayyip Erdoğan elnöksége alatt egyre inkább elszigetelődő és diktatórikus hajlamokat mutató Törökország nyomja el a független médiát. Különösen nagy problémát jelent ez egy olyan ország esetében, ami már több évtizede vár az Európai Unióhoz való csatlakozására, az ellenzéki hangok elfojtása azonban bizonyára nem kedvez a tagfelvételi folyamatnak – már ha egyáltalán fontos még Ankarának az uniós csatlakozás.

Az Európai Parlament május 3-ra, a Nemzetközi sajtószabadság napjára kétnapos konferenciát szervezett Brüsszelben, melynek fő témája éppen a törökországi sajtószabadság helyzete volt. Brüsszelből tudósítunk.

Fotó: Javier Bernal Revert, © European Union 2018 

 

Teljes kontroll

A török média helyzete nem volt mindig ilyen nyomasztó. Erdoğan 2002-es hatalomra kerülésekor még nem törekedett az ellenvélemények elnyomására, az ezredforduló utáni évtizedben viszonylagos pluralitás és szabadság jellemezte a török újságírást. Ezt is mutatja, hogy a Riporterek Határok Nélkül évente kiadott sajtószabadság-indexében az ország rendre a körülbelül 170 tagból a közel sem kielégítő, de biztató századik helyezés körül ingadozott, most a 180 vizsgált országból a 157. helyen áll – összehasonlításképp hazánk a 2000-es évek közepén a tizedik-huszadik hely körül mozgott, a 2018-as adatok szerint pedig a 73.

Ez az ígéretes folyamat egészen Erdoğan újraválasztásáig, 2007-ig tartott. Az óriási fölénnyel miniszterelnökké választott Erdoğan egyre inkább kezdte magához szorítani a médiát, ehhez pedig a két legjobb eszköze a médiacsoportokra kirótt büntetések és a közbeszerzések voltak. A vele ellenséges médiumok így sokszor komoly pénzbüntetéseket kaptak, pénzügyi forrásaik kimerülésekor pedig közpénzből, kormányközeli személyiségek vásárolták fel a médiaholdingokat. 

Az ország legolvasottabb lapját, a Hürriyetet, valamint a CNN Türk hírtelevíziót is magába foglaló Doğan médiacsoportot ilyen módon 2014-re szerezték meg kormányközeli üzletemberek, beolvasztva azt a már korábban kormánypárti Demirören-csoportba.

A média fölötti totális kontroll azonban nem ekkor, hanem a 2016-os puccskísérlet után valósult meg igazán. Miután ugyanis az elnök a sikertelen puccsot eszközként használva – azóta is tartó – rendkívüli állapotot hirdetett az országban, tömegével záratták be a nem kormánybarát szerkesztőségeket, és

„gülenizmus” vagy „terrorista propaganda” vádjával rengeteg újságírót citáltak bíróság elé vagy börtönöztek be.

A folyamat azóta is tart, lényegében nincs olyan hét, hogy ne olvashatnánk arról, éppen kiket tartóztattak le „gülenizmus” miatt, nemrég pedig az Erdoğan-ellenes szerkesztőségek között talán utolsóként állva maradt Cumhuriyet tizennégy újságírójára kért börtönt az ügyészség – többükre 7-8 éves büntetés is várhat.

Az ügyészség akkor vádként azt rótta fel, hogy „2013-tól a gülenista mozgalom vette át az irányítást a lap felett”, mely így eltért eredeti szellemiségétől, és „olyan híreket és kommentárokat közölt, amelyek messze túlmutattak a sajtószabadság biztosította éles bírálaton, és így támadták a köztársaság kormányát és Recep Tayyip Erdoğan államfőt is”. Nem nehéz ezt úgy értelmezni, hogy itt valójában maga a kritikus újságírás ténye a vádpont, a nehezen megfogható „gülenizmus” pedig a szósz, mellyel csak magát a vádat próbálják fogyaszthatóvá tenni.

Aggódnak, de nem sokat tesznek

Tehát jól látszik, Erdoğan országában a média helyzete olyan válságos, hogy az Európai Parlament részéről teljesen méltányolható és örömteli döntés, hogy a szabad sajtó napján a török újságírás témakörét tűzték zászlajukra a konferenciával. A meghívott vendégek listájában sem találunk kivetnivalót: Antonio Tajani EP-elnökön és számos uniós bürokratán felül több török újságíró, egyetemi professzor és jogász is képviseltette magát, ahogyan a hallgatóság soraiban – nem kis bátorságot mutatva – is sokan érkeztek a török médiától.

Azonban az egész esemény az elejétől fogva sántított. Nem hallhattunk ugyanis ellenvéleményeket, nem szólaltak fel és nem utaztak Brüsszelbe a török kormánypárti újságírók, így akármilyen színvonalas is volt az előadók listája,

olyan érzésünk lehetett: egy rakás bátor, ellenzéki török jogász, professzor és újságíró egymásra licitálva próbálja győzködni az uniós bürokratákat, hogy

konferenciák szervezésén és a látványos aggódáson kívül most már tényleg tenni kéne valamit.

Magyarán: a sajtószabadság mellett felszólalásaikban hitet tevő bürokraták és a meghívott török vendégek egymásnak mantrázták, hogy milyen fontos is a média pluralitása a demokráciákban, és ehhez képest Törökország helyzete ebben a tekintetben mennyire válságos. Ugyanakkor – nem elvitatva, hogy az Európai Unió igenis elkötelezett a szabad török újságírás támogatása iránt – az uniós döntéshozók, politikusok részéről nem született semmilyen javaslat. Csupán abban lehettünk biztosak: a két fél nagyon egyetért abban, hogy cselekedni kell, de mintha maguk sem tudták volna, hogy mit és hogyan.

Még a résztvevőknek kiosztott tájékoztató prospektus is erről tanúskodik: a szöveg röviden, és érthetően elemzi a török médiában tapasztalható folyamatokat, de mikor a „Mit tesz az Európai Unió?” bekezdéshez érünk, olyan semmitmondó közhelyekkel találkozunk, mint:

  • 2018. márciusában Várnában az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk kijelentette, hogy „aggódunk annak a módja miatt, ahogyan néhány esetben az alapvető szabadságokat és a joguralmat aláássák Törökországban”
  • az unió 2016-os Törökország-jelentése leszögezte, hogy a média és az internet szabadságára nézve Törökország még a csatlakozás korai szakaszában jár.
  • az Európai Parlament 2018. februárjában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a puccskísérlet és a rendkívüli állapot óta 160 sajtóorgánumot zárattak be.

Antonio Tajani konferenciát nyit. Fotó: Javier Bernal Revert, © European Union 2018 

Törökország az ellenkező irányba meg

De térjünk is vissza magára a konferenciára. A megnyitón Antonio Tajani, az Európai Parlament néppárti elnöke mondott beszédet. Kevéssé ismert tény, de az olasz politikus sokáig maga is újságíróként dolgozott, így számára kivételes relevanciával bírt az esemény. Kifejtette: a sajtó szabadságát nemcsak Törökországban, de az Európai Unión belül is meg kell erősíteni, főleg a Máltán és Szlovákiában történt gyilkosságok után. „Nemcsak a gyilkosok személyéről kell megbizonyosodnunk, ismernünk kell az apjukat és az anyjukat is. Mi vitte rá őket arra, hogy ilyet cselekedjenek?” – tette fel a kérdést Tajani. 

Megemlékezett arról, hogy az elmúlt tizenöt évben 1035 újságírót gyilkoltak meg,

a cenzúra és a sajtó fenyegetése aláássák annak szabadságát.

„A saját házunk táján próbáltuk megvédeni a médiát... de itt az idő, hogy annak is utánanézzünk, mi történik a tagjelölt országokban, akik az európai család tagjai akarnak lenni” – szögezte le.

Törökország helyzetére kitérve elmondta, csak a tavalyi évben 55 újság tűnt el, az Amnesty International adataira hivatkozva pedig kifejtette, a 2016-os puccs óta 180 újságot, magazint, vagy blogot zárattak be. „Törökország az európai család tagja akar lenni, de ennek az ellenkezőjét teszi” – mondta, egyúttal kifejezte reményét, hogy pozitív üzenetekkel rávehetik a török hatóságokat, hogy vessenek véget ennek a folyamatnak.

Na és Magyarország?

Az elnök beszéde után négy előadáson elemezték különböző megközelítésekből a témát. És bár Törökországról volt szó, magyar megközelítése is volt az előadásoknak: Piri Kati, az Európai Parlamentbe a holland Munkáspárt listájáról bekerült magyar származású politikus – aki egyébként az uniós törvényhozás Törökországért felelős jelentéstevője – elmondta, nem hitte volna, hogy 2018-ban erről kell konferenciát szervezni. Szerinte az uniónak fel kell állnia saját céljai érdekében, ugyanakkor továbbra is tagjelölt országként kell kezelnie a törököket, támogatnia kell a független újságírást, és ki kell állnia a bebörtönzött újságírók mellett.

Egy török újságíró később azt a kérdést szegezte az előadóknak, Törökország helyett először a sajtószabadság ügyében nem a saját tagállamukat, Magyarországot kéne-e megregulázni, illetve hogy támogatható lenne-e a hazánk elleni hetes cikkely szerinti eljárás megindítása. Piri Kati kifejtette, apja '56-os menekült volt, aki végül Hollandiában kötött ki. „Természetesen ezzel a személyes történettel a hátam mögött nagyon fáj azt látni, hogy mi történik abban az országban ahonnan a családom származik. Ezért támogatnám a hetes cikkely szerinti eljárás elindítását” – magyarázta Piri, kifejtve, hogy ezen már régebb óta dolgozik az Európai Parlament. „De hadd mondjak még valamit... amíg Mark Rutte holland miniszterelnök, vagy Merkel és Macron minden alkalommal egy asztalhoz ülnek Orbán Viktorral, és a választási győzelméhez gratulálnak neki, addig nem a Bizottságra és a Parlamentre kéne mutogatni, hogy mit tudnánk tenni” – magyarázta a magyar származású képviselő, hozzátéve, hogy

az uniós tagállamok még mindig csendben vannak

a jogállamisággal szembe forduló tagállamokkal kapcsolatban.

Tüntetés a Cumhuriyet ellenzéki lap mellett az újság szerkesztőségénél

 

Török vélemények: nincs mit veszítenünk!”

A különféle meghívott uniós bürokraták beszédeinek leiratától ezen a ponton megkímélnénk a kedves olvasót – a Bizottság és a Parlament részéről felszólalók ugyanis különös tehetséggel nyilatkoztak a törökországi médiáról úgy, hogy bár percekig beszéltek, de érdemleges tartalmat nem mondtak. Éppen ezért fókuszáljunk a Törökországból érkező felszólalók beszámolóira. 

Nevşin Mengü, a DW 36 éves újságírója például az erdoğani Törökország ördögi körére hívta fel a figyelmet: mivel a fiatalok között nagyon magas a munkanélküliség, nekik nincs is perspektívájuk; és mivel a nem kormánypárti médiához nem férnek hozzá, Erdoğan Törökországán kívül nem tudnak más alternatívát elképzelni. Mengü szerint az, amit a nyugati világban egy viszonylag elszigeteltebb jelenségként „fake news”-ként ismerünk, az Törökországban már a mainstream médiából jön. Szerinte az elnök „egyfajta iszlamista Che Guevaraként” akar tetszelegni, és célja csakis a hatalma centralizálása. És mivel a propagandát a törökök 50%-a elhiszi, ezért az uniónak a törökök „szívét és gondolkodását” kéne megváltoztatnia, hogy változás legyen.

Hasan Cemal, mondhatjuk, hogy óriási újságírási tapasztalattal rendelkezik: a 74 éves újságíró csaknem fél évszázada ír különböző lapokba, 2013-ban pedig T24 néven független online híroldalt indított. Elmondta, pontosan érzi,

hogyan változott meg Törökország az évtizedek alatt.

Az előző generációk számára Európa a modernizációval, a civilizációval, és a köztársasággal volt egyenlő. A törökök nem nemzetállamokat, hanem az egész kontinenst csodálták, ám azóta „Törökország hátat fordított Európának, és kelet felé néz”. „Belső száműzetésben élek a saját országomban” – mondta, ám egyúttal reménykedett, hogy hazájára hosszú távon nem ez a sors vár. Szerinte a június 24-i választásokon folytatódik a harc a demokráciáért, és az sem kizárt, hogy sikerül megállítani Erdoğant. „Elvégre is nincs mit vesztenünk” – zárta gondolatmenetét az idős újságíró.

Kéz a kézben: találkozik a magyar kormányfő és a török elnök

Kerem Altıparmak, az Ankarai Egyetem jogászprofesszora inkább a puccskísérlet utáni represszív fordulat adataira világított rá. Szerinte jogállamról Törökországban már régen nem beszélhetünk, és a médián felül már a választott parlamenti képviselők sincsenek biztonságban. A kurdbarát HDP párt tíz képviselőjét is megfosztották parlamenti helyüktől, tízen továbbra is börtönben ülnek, összesen pedig tizenötüket tartóztatták le. Ehhez képest a kormánypárt egyetlen képviselőjét sem állították elő. A török parlament még 2016-ban módosított alkotmányt, melyben eltörölték a képviselők mentelmi jogát, arra hivatkozva, hogy több HDP-képviselő is kapcsolatban áll a militáns Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK).

Ceren Sözeri, a Galatasaray Egyetem professzora ellen jelenleg is eljárás folyik „terrorista propaganda” miatt. Sözeri elmondta: a politikai  környezet miatt a média is végtelenül polarizált – egyrészt van a médiapiac több mint 90 százalékát betöltő kormánypárti oldal, másrészt a kisebbségbe szorult, „disszidens” vagy „kormányfüggetlen” médiának nevezett ellenzéki hang. Utóbbiaknak ugyanakkor igen nehéz a dolguk – a magánbefektetők inkább a kormánypárti lapoknál hirdetnek, és a kormányhirdetések sem jutnak el az ellenzéki médiába. 

Mustafa Kuleli, a török újságírószövetség vezetőségi tagja szerint azonban

nemcsak az újságírás ellehetetlenítésével, hanem annak minőségével is komoly gondok vannak.

Jelenleg ugyanis a folyamatos fenyegetettség és a nyomott fizetések miatt nem éri meg újságírónak lenni – átlagosan egy török zsurnaliszta 400 eurónyi lírát keres havonta. Ehhez még hozzátartozik, hogy a médiumok a puccskísérlet által történő tömeges bezárása miatt az újságírók mintegy 30 százaléka, körülbelül tízezren maradtak állás nélkül. Szerinte az újságírás ezzel egy ördögi körbe került Törökországban:

Mivel a média üzleti modellje nem működőképes, az újságírók fizetései alacsonyak lesznek. Ezzel viszont alulképzett, rossz újságírók jelennek meg a szakmában, akik rossz terméket állítanak elő. A rossz termékkel a vásárlók természetesen elégedetlenek, ami asszisztál is az első ponthoz, a működésképtelen üzleti modell fennmaradásához.

Mehveş Evin török újságíró szerint a média elnyomása már akkor elkezdődött, amikor Erdoğan pártja, az AKP még egy demokratikus erőnek tűnt, ugyanakkor a puccskísérlet után teljes kézivezérlésre állt át a piac nagy része. Csak az olyan kis elérésű újságok maradtak a felszínen, mint a Cumhuriyet, ugyanakkor ellenük is folyamatosak a támadások. Evin szerint ezért a török újságírásnak nemzetközi támogatásra van szüksége, a fiatal és a kisebbségi újságírókat pedig támogatni kell. Emlékeztetett: az összes kurd médiát bezáratták, ezt pedig szintén meg kell változtatni.

Mit tehet Brüsszel?

Amit mindenképpen el kell ismernünk, hogy a török média helyzete nem egészséges, a szükségállapot óta pedig a demokrácia állapota Erdoğan országában különösen aggasztó: több mint 60 ezer embert állítottak elő gülenizmus vádjával, a kormány tisztogatásai pedig körülbelül 150 ezer embert érintettek – ennyi közalkalmazottnak kellett megválnia munkahelyétől, mert a hatalom szerint együttműködtek a gülenista mozgalommal vagy részük volt a puccskísérlet megszervezésében.

Normálisnak pedig semmiképp sem nevezhetjük, ha egy médiapiacon a működő orgánumok több mint 90%-a az aktuális hatalomhoz hűséges, a maradékot pedig fenyegetésekkel, pénzbüntetéssel és sok esetben koholt jogi eljárásokkal próbálják végleg ellehetetleníteni. Egy hónappal az előrehozott elnökválasztás előtt – melynek nyertese soha nem látott jogköröket kaphat meg – a törökök sokszínű véleményekhez való hozzáférése nem biztosított,

egy ilyen torz médiapiac pedig egyenes út egy torz választási eredményhez is.

Ugyanakkor ebben a helyzetben egy, az Európai Parlament által szervezett brüsszeli konferencia nem fogja megváltani a világot. A rendszerszintű problémákkal bizonyára az uniós döntéshozók is tisztában vannak, de lévén, hogy Törökország nem az EU tagja, semmilyen uniós szervnek semmilyen jogköre nincsen az Erdoğan-rezsim ellen való bármilyen fellépésre.  Az egyetlen dolog, amire egy ilyen esemény jó lehet, hogy a szélesebb közvélemény szemét is felnyissa arra, mi folyik Törökországban.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/129190

Ajánljuk még a témában