Orbán és Európa

Bottoni: Orbán rejtett kincse a nyugati politikai undergroundnak

2017. június 22. 15:56

Írta: Czopf Áron
Jó oka volt rá és tudatosan „horthyzott” Orbán – állítják a Méltányosság elemzői, akik már tíz éve hangoztatják, hogy a történelemnek igenis van helye a politikában. Kinek tartják Orbánt Nyugaton? Miért sikertelen a baloldal és mi köze ennek a politika fel nem ismert irracionalitásához? Ezeket a kérdéseket feszegette a tízéves Méltányosság Politikaelemző Központ által megrendezett Méltányosság Szalon a Petőfi Irodalmi Múzeumban szerdán.

A Méltányosság Politikaelemző Központ tíz éves fennállását ünneplő rendezvényen Rónai Egon moderációja mellett Csizmadia Ervin, a Méltányosság igazgatója, Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese és Stefano Bottoni történész vitatta meg A történelem fortélya című kiadvány fő kérdésfelvetését, vagyis, hogy milyen történelmi vonatkozásai vannak a kurrens magyar politikának? A kérdés szempontjából megkerülhetetlen volt Orbán Viktor Horthyt méltató minapi beszéde, ami a megújult Klebelsberg-kastély átadásán hangzott el.

Bottoni: Orbán nem szokott csak úgy beszélni

Lakner Zoltán szerint a politikusok akkor beszélnek történelemről, ha a választókban élő történelmi érzeteket kívánják előhívni. „Nagyon sok mondat valóban komoly fókuszcsoportos vizsgálatokat követően hangzik el »spontán« módon” – vélekedett az elemző, majd megjegyezte: Orbán Viktor történelmi narratívájának meglehetősen érdekes vonása, hogy a második világháborút finoman leválasztja az azt megelőző huszonegy év politikájáról, hiszen elég nehéz lenne az utolsó három év nélkül megvonni a Horthy-korszak mérlegét. 

Stefano Bottoni szerint sem véletlen, hogy a miniszterelnök Horthyt emlegette, mert „Orbán nem szokott csak úgy beszélni. Elképesztően koncepciózus, tehát ő valamit akar mondani, nem szokott elkottyantani ilyen dolgokat”. A történész elmondta, szerinte két olyan jól beazonosítható huszadik századi történelmi személyiség van, aki a politika hivatkozási pontja lehet: 

Horthy és Kádár.

Az ő rendszereik bizonyultak időtállónak és egyikük politikája sem tekinthető egyértelműen kudarcosnak: mindketten nehéz helyzetben vették át az ország vezetését és – a maguk módján – sikeres konszolidációt hajtottak végre. 

A múltra reflektáló politika Bottoni szerint nyugati szemmel nehezen érthető, mert a nyugati politikusoktól már régóta idegen az a szemlélet, amely történelmi horizonton szemléli a közügyeket. Olyan, mintha a politika számára nem is létezne a történelem. „Orbán ettől nagyon elüt, mert az ő gondolkodásmódjában és az ő cselekedeteiben állandóan ott van a történelem. Ő olvas” – jelentette ki Bottoni. Szerinte elképesztő a politikusok általános szellemi színvonala Európában, amihez képest a magyar miniszterelnök kitűnik azzal, hogy történelemben gondolkodik és politikájában is eszközként „használja” a történelmet.

Az európai átlaghoz képest az is növeli a kontrasztot Bottoni szerint, hogy „elképesztően híján vagyunk gondolkodó politikusoknak és Európa nem tud mit kezdeni egy olyan emberrel, aki – bár lehet, hogy az ő pártjában sok buta ember van – ö maga egy gondolkodó ember és szeretne valamit mondani ennek az Európának”. A nyugati politikai underground jelentős része viszont rezonál erre az üzenetre. Például Bottoni szerint „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”. Rég kialakult egy fan club, ami mást lát Orbánban, mint a mainsteam: egyenesen „Európa megmentőjét”.

Csizmadia: A történelem visszatért

Egymást váltják azok a generációk, amelyek – nietzschei párhuzammal élve – a történelem haszna, illetve a történelem kára mellett érvelnek – vette át a szót Csizmadia Ervin, aki úgy látja: a történelem végét és haszontalanságát hirdető ’90-es évekbeli szemlélet a szemünk láttára dől meg. Ez a gondolkodásmód azért is tarthatatlan, mert a történelmi helyzetek visszatérnek.

Nem csak a világgazdaságnak vannak ciklusai, hanem a politikának is.

Orbán kijelentései, amik ma elhangzanak, vajon miért nem hangoztak el 1994-ben? – tette fel a kérdést Csizmadia. Akkor még teljesen más volt a történelemhez való viszonya Európának és Magyarországnak. „Mi volt ennek a lényege? Egy rendkívül boldog tudat abban, hogy vége a történelemnek, vége a Kádár-rendszernek.” A dualizmus és a Horthy-korszak akkor még senkit sem érdekelt, a létezéséről sem tudott senki – jelentette ki Csizmadia, hozzátéve: ez az érdektelenség épp ma ér véget, amikor a történelem politikaformáló hatásként tér vissza a köztudatba. „Ma már boldog-boldogtalan arról beszél, hogy a történelem megint itt van. Csak mi ezt – tisztelettel – tíz évvel ezelőtt is tudtuk” – méltatta intézetét az igazgató. 

A történelemhez hasonlóan – reagált Bottoni – a demográfia is hosszú idő óta először tematizálja újra a közéletet. Többé nem etnicista elfogódottság a népesedés szerepéről beszélni a politikában. Hosszú idő után újra olyan kérdések osztják meg a társadalmakat, mint például a Brexitet, Trump győzelmét vagy a francia elnökválasztást övező problémák. „Lehet ünnepelni Macront, de ünnepeljétek úgy, hogy 56 százaléka a lakosságnak nem ment el szavazni. Fantasztikus. 32 százalékból szerezni majdnem kétharmadot… Zseniális” – méltatlankodott Bottoni. „Ez a demokrácia legnagyobb megcsúfolása” – tette hozzá.

Baloldali liberális „izé”

Lakner Zoltán a történelmi tapasztalatok politikai hasznosításával folytatta az eszmecserét, és ennek kapcsán kitért az ellenzékre is: ez a nehezen meghatározható „baloldali liberális izé”, amit demokratikus ellenzéknek nevezünk, régóta ugyanazokat a köröket futja, minden nap a nulláról indul, mintha elveszítette volna az emlékezőképességét.  

Ha a balliberális oldal nem ismeri fel, hogy téved a politika természetét illetően, akkor ez a veszteglés örökké fog tartani

– tette hozzá Csizmadia, majd kifejtette: a jobboldal ma erősebb szálakkal kötődik a történelmi emlékezethez és általában a politika irracionális szférájához. Bár – mint azt Karl Mannheim felismerte – a politika az irracionalitás terében zajlik, a balliberális oldal még mindig ragaszkodik a felfogásához, miszerint a politika ésszerű és logikus rendszert alkot. Az elemzők feladata az, hogy a múltban felhalmozódott tapasztalatok és szempontokat újra felvessék – zárta gondolatmenetét Csizmadia.

Az eszmecsere ezzel véget is ért, hogy a résztvevők egy tortával ünnepelhessék meg a Méltányosság elmúlt tíz évét.

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

El sem hiszem, hogy Orbánt észreveszik Európában!
Adja magát a kérdés: A "demokratáinkat" ismerik egyáltalán Európában, azonkívül , ahová feljelentgetni szaladgálnak?

Érdekes írás...

Ha ismernéd a francia választási rendszert ilyen buta kérdést nem tennél fel.
A francia és a magyar választási rendszer nem hasonlítható össze.

"Az nem szemlélet volt, ahnem egy buta ember butasága."

Szerintem tévedsz, igenis sok, túl sok Fukuyama-ista közgondolkodó és -hirdető volt hazánkban és K-Európában a ’90-es években...

Kádár 56-ot terrorral torolta meg. 61-ben még akasztottak 56 miatt, mert az illető csak akkor töltötte be a 18-at. 13 éves gyerekeket ítéltek halálra.

Mi is volt az a kifejezetten jó külpolitika? Mit is tett a határon túli magyarokért? Szóvá tette egyszer is, hogy a testvéri Románia és Csehszlovákia nem tartja be békeszerződést, a lakosságcseréket a Partiumban?

Nem volt államcsőd? A 80-as évek végén teljes gazdasági összeomlás történt, hitelekből finanszírozták az országot.
A 90-es évek privatizációs bevételei (már amit nem loptak el)
adósságtörlesztésre ment - hogy újabb hiteleket vehessenek fel.

A szocialista tervgazdálkodás, a Párt központi irányító szerepe, a piaci viszonyok figyelmen kívül hagyása történelmi zsákutca.

Te tényleg egy kívülálló vagy.

"Szerinte elképesztő a politikusok általános szellemi színvonala Európában, amihez képest a magyar miniszterelnök kitűnik azzal, hogy történelemben gondolkodik és politikájában is eszközként „használja” a történelmet."

Bottoni úr, az a nagy helyzet, hogy az itteni politikusok szférájából is kiemelkedik ezzel a tulajdonságával. Sehol nincs olyan karakter az ellenzékben, aki képes lenne történelmi távlatokban értelmezni folyamatokat és jelenségeket. A történelmi maximum, amit a honi ellenzéki szféra képes volt magából kipréselni az nagyjából annyi, hogy mindig be voltak szarva a nácziktól.

Szerintem meg az a nagy különbség, hogy Kádár egy megszállt gyarmaton volt a megszálló által az gyarmatra oktrojált helytartó.

Horthy meg egy szuverén országnak volt a kormányzója - nagyon, nagyon, nagyon hosszú évtizedekig utoljára. :(

Szerintem Vona a bizonytalan szavazókra hajt, nem az elkötelezett ballib szavazótáborra, mert az reménytelen vállalkozás. Azokat a megmondóembereik próbálják meggyőzni arról, hogy ha majd úgy adódik szavazzanak egy Jobbikkal közösen állított jelöltre.

Az Orbánnal szembeni kisebbrendűségi érzésüket újabban cigányozással próbálják kompenzálni, ami, ha lehet, még nevetségesebbé teszi őket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés