Politikai korrektség és genderizmus

„A »szabadság, egyenlőség, testvériség« hármas jelszavából születtek meg a modern politikai ideológiák. Az egyenlőség eszményéből jött létre a szocializmus, amelynek totalitárius szélsőségeként valósult meg a bolsevizmus. A testvériség ideájából képződött a nacionalizmus, amely végül nemzetiszocializmussá éleződve hasonlott meg az emberséggel. A szabadság fogalmából ugyanezen mechanizmus által jött létre a liberalizmus eszmeáramlata, amely a fenti ideológiáktól eltérően a mai napig nem ásott meszesgödröket.

A mai napig. A XXI. századra ugyanis a liberalizmus is elfajzott, és megalkotta a maga szélsőséges narratíváit. Elsőrendűen a politikailag korrekt beszédet, ami egy alapvetően etikus attitűdből indult ki – abból, hogy figyeljünk a kisebbek és gyengébbek érzékenységére, és űzzük ki a közbeszédből a dehumanizáló, emberileg megsemmisítő nyelvi technikákat, vagyis a goebbelsi beszédmódot. A politikai korrektség azonban mára gondolatrendőrséggé fajult. Kiszemelt áldozatait valós vagy csak odahazudott érzékenységekre hivatkozva, intoleráns és erőszakos, fasiszta magatartást tanúsítva rekeszti ki és bélyegzi meg. Hívei ma még nem égetnek könyveket, ma még nem börtönöznek be embereket, de már ehhez sem kell sok. Betiltanak olyan kifejezetten antirasszista műveket, mint a Ne bántsátok a feketerigót!, mert abban túl sokszor szerepel a »nigger« szó. Meghurcolják azt a liberális tanárt, aki nem hajlandó a »he« és a »she« személyes névmások helyett az általuk megkövetelt formulákat használni. Hisztérikus támadást intéznek az ellen a népszerű fehér színész ellen, aki indiánnak merészelt öltözni egy farsangi bulin. A homoszexuális alt-right előadót fekete maszkos rohamosztagosok várják az egyetemen, akik gyújtogatással és verekedéssel akadályozzák meg, hogy elmondja beszédét. Saját tradícióikat tagadják meg, éppúgy, mint amikor Sztálin parancsára Trockijra lesújtott a jégcsákány.

A politikai korrektséggel kéz a kézben radikalizálódott a feminizmus, amelynek egyenjogúságért vívott győztes harca a genderfasiszták számára ma már kevés. A genderelmélet a világ valamennyi igazságtalanságát a férfiak zsarnokságára és a nők elnyomására vezeti vissza. Hívei nem elégszenek meg az egyenlő jogokkal, minden eszközt bevetve démonizálják a férfiakat, és hazudják áldozatnak a nőket. Totális háborúban állnak a biológiával, a nemi szerepekkel, a nyelvvel, a valósággal, a gazdasági, jogi és szociológiai tényekkel egyaránt. A kommunisták még egy létező szociális igazságtalanságra illesztettek rá egy féligazságokra épülő ideológiát, ahol osztályok harcolnak egymással: burzsoák a proletárok ellen. Ebből következett az az őrült utópia, amely szerint az élcsapat majd épít egy igazságos és csodás világot, ahol mindenki egyenlő. A gendermozgalom ezzel szemben a számtalan társadalmi igazságtalanság közül kiragadott egyetlenegyet – ráadásul éppen azt, amelynek terén a nyugati civilizáció az elmúlt évszázadban kifejezetten jól teljesített –, erre hivatkozva egymás ellen uszítja a nemeket, és azt ígéri, hogy ha győznek a nők, akkor végre eljön majd az a csodálatos világ, amit annak idején oly sok utópista szocialista megígért.

A legsötétebb kísértés, ami az embert érheti, hogy megjelölje a valóság értelmezésének egyetlen forrását – mint azt az emberellenes kollektivizmusok mindig is tették. A lét igazságának forrása a nemzetiszocialisták számára a vér, a bolsevikok számára a pénz volt. A genderkurzusnak ugyanez a hormon. Elképzelésük szerint a gonoszságért a tesztoszteron, a jóságért az ösztrogén felel. A világot jelenleg a tesztoszteron uralja – ebből következik az általános igazságtalanság és éhínség, ebből következik embernek ember által való mindennemű elnyomása, ebből következnek a háborúk. A nyilvánvaló feladat tehát hatalomra juttatni az ösztrogént, s megvalósul az általános béke, igazságosság és boldogság, a történelem pedig véget ér.

A genderkurzus és a politikai korrektség híveinek fehér férfiakkal szemben tanúsított lángoló gyűlölete az Egyesült Államokban szoros együttműködést eredményezett bizonyos antiszemita, fekete politikai mozgalmakkal, épp ahogy Európában a nőgyűlölő, szintén antiszemita és minden tekintetben intoleráns politikai iszlámmal. Ma a szabadság és a liberalizmus nevében, a kisebbségek védelmére szerveződve olyan politikai ideológia születik, amely embertelenségével, faék-egyszerűségű válaszaival, valamint fanatizmusával a nemzetiszocializmushoz és a bolsevizmushoz válik hasonlóvá. Ugyan mennyire más azt mondani, hogy a világot fehér férfiak manipulálják, uralják és vezetik, mint azt, hogy ugyanezt a zsidók vagy mondjuk a tőkések teszik? Mennyire más az, ahogy a nácik könyveket égetnek vagy ahogy a kommunisták cenzúráznak, mint az, ahogy a politikai korrektség hívei tiltólistákat szerkesztenek? Mi a biztosíték arra, hogy ha egy napon ez a tömérdek frusztráció, ez a tudománnyal és marketinggel jól aládúcolt szektás gyűlölet lángra kap, nem indít pogromokat, és nem nyit átnevelőtáborokat?

Magyarországról nézve talán távolinak és vadregényesnek tűnik ez a probléma – itt a gender és a politikai korrektség még nem megkerülhetetlen, de a baloldali értelmiségen belül már erős pozíciói vannak. Híveivel nem lehet vitatkozni, mert megbélyegeznek és karaktermészárolnak. Egyre több balos és liberális értelmiségi tér ki előlük, miközben egyre többeket sodor ehhez az amilyen egyszerű, olyan jól átélhető világmagyarázathoz az az ellenállhatatlan érzelmi erő, amely legtöbbször valós párkapcsolati bántalmazásokból, esetleg a terrorizáló apa pofonjaiból képződik. Egyre többen érzik úgy, hogy végre kezükben van az a fegyver, amit szembeállíthatnak a jobboldallal – most, hogy a munkások elfogytak, és a szocialista utópiák megbuktak.

Ebben az évben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen útjára indul a genderképzés. A »társadalmi nemek« mesterképzés azt a tudományosan soha sehol nem igazolt tévképzetet »tanítja és kutatja«, amely szerint a nemek társadalmi konstrukciók, férfi és női princípium pedig nem létezik sem spirituális, sem biológiai megközelítésben. Kíváncsian várom, mikor indul újra a tudományos szocializmus szak. Mikor indul az orvosin mesterképzés a homeopátiáról? A kémia szakon mikortól tanítják Schobert elméletét a cukor és a kokain egylényegűségéről? Mikortól tanítják a dietetikusoknak a fényevést? Az előbb felsoroltakra ugyanis egyaránt igaz, hogy sokan hisznek bennük, továbbá az is, hogy nincs közük semmilyen tudományos minimumhoz. Ma ott tartunk, hogy miközben a Fidesz az illiberalizmusra hivatkozva fosztja ki az országot, a közoktatás terén ezzel egyidejűleg szélsőségesen liberális, ember- és férfiellenes ideológiákat támogat. Miközben folyamatosan vonják ki a forrást az oktatásból, annyi azért marad, hogy azzal tovább mérgezzék a nő–férfi viszonyt.

Mindez talán véletlen, ami elkerülte a döntéshozók figyelmét. Ez esetben azonban hogy kell értelmezni azt a tényt, hogy ez a kormányzat 2014-ben aláírta, és a napokban az Országgyűlés elé terjeszti az úgynevezett isztambuli egyezményt? Ez a dokumentum tartalmilag két részre osztható, melyeket érdemes megkülönböztetni. Azzal a törekvéssel egyetlen másodpercre sem áll szándékomban vitába szállni, hogy a bántalmazott nők (és férfiak) tényleges segítséget kapjanak. Szégyen és gyalázat, hogy a rendőrség sok esetben nem képes vagy nem hajlandó kellő eréllyel fellépni a bántalmazó féllel szemben. Szégyen és gyalázat, hogy nem állnak rendelkezésre a kellő intézmények, menedékek, nincs elég rendőr és szociális munkás, akikkel megakadályozható volna megannyi nőt, férfit és gyermeket érő családi tragédia. Csakhogy az isztambuli egyezmény a magyar jog részévé teszi a genderelmélet számos elemét. Elismeri, hogy »a nőkkel szembeni erőszak a nők és a férfiak közötti, történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása, amelyek a férfiak részéről a nők feletti uralkodáshoz és a nőkkel szembeni megkülönböztetéshez, valamint a nők teljes érvényesülésének megakadályozásához vezettek«.

Hát, én ezt nem ismerem el. Kérem továbbá a magyar Országgyűlést, hogy ne ratifikálja ezt az ártó és gonosz hazugságot! Az erőszaknak számtalan különböző oka és formája van – nem férfi- vagy nőspecifikus. Az erőszak ugyanúgy fenyegeti a férfiakat, mint a nőket, mindkét nemhez tartozó személyek egyaránt gyakorolják, és nem valami misztikus patriarchátus eredménye, hanem a rossz konfliktuskezelésé, az érzelmi éretlenségé és a kultúrahiányos primitívségé. Az erőszak személyes probléma, amit nem társadalmi szinten kell kezelni, hanem egyénileg, esetleg az adott család vagy párkapcsolat keretei közt szakember bevonásával, és olyan szociális minták követésével, amelyek úgy helytelenítik az erőszak valamennyi formáját, hogy nem kriminalizálják a férfiakat.

A genderideológia teljesen érzéketlen a nők által gyakorolt erőszak valamennyi formája iránt, legyen az fizikai vagy lelki, verbális vagy nonverbális bántalmazás, legyen az szeretetmegvonás vagy gyermekkel való érzelmi zsarolás. A gender gyűlöletideológia, amit ha a törvényhozás az élő jogba emel, az további igazságtalanságokat és még több férfiellenes diszkriminációt termel majd, amilyeneket a válások és gyermekelhelyezési perek sűrűjében sajnos máris jól ismerünk. A kiszolgáltatott és bántalmazott embereket nemre való tekintet nélkül védje meg az állam! Tartsák be a törvényeket, és rendeljenek eszközöket, pénzügyi és emberi forrásokat a jogszabályok mellé! Ez a valóban jogos és humánus igény azonban ne legyen alkalom arra, hogy nő és férfi közt a kommunikáció megteremtése helyett lövészárkokat ássunk, nemi háborúba sodorva a civilizációt! Az isztambuli egyezmény jelenleg ezt szolgálja. Aki megszavazza, az a legveszettebb és legszélsőségesebb liberális terrornak nyit utat. Először csak a párkapcsolatokban. Tanuljunk a XX. századból! Soha többé ne tegyünk különbséget az áldozatok közt se származás, se vagyoni helyzet, se szexuális hovatartozás alapján! Ez a liberális minimum.”