Mit keresnek fegyveres katonák a magyar-szerb határon?

2015. szeptember 12. 16:46

Magyar Szocialista Párt
MTI OS
Simicskó István még kinevezése előtt azt mondta, hogy a honvédség ugyan segít a rendőrségnek, de éles lőszer használata nélkül. A Belügyminisztérium, mind pedig a Honvédelmi Minisztérium adjon érdemi választ a kérdésekre.

„A sajtóban megjelent hírek és fotók alapján az MSZP felszólítja a honvédelmi minisztert, adjon magyarázatot arra, hogy milyen felhatalmazás alapján, mit keresnek fegyveres katonák a magyar-szerb határon? A belügyminiszter pedig arra adjon magyarázatot, hogy a szolgálatot teljesítő rend őreiről miért nem képes megfelelően gondoskodni és legfőképpen, hogy milyen lépéseket szándékozik tenni a munkakörülményük javítása érdekében?

Már a keddi, röszkei helyszínbejárást követően a belügyi kormányzattól kértem, hogy minden segítséget adjon meg a rendőrség és a bevándorlási hivatal helyszínen dolgozó munkatársainak, majd szerdán a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén ígéretet tettek a körülmények javítására, Simicskó István pedig még kinevezése előtt azt mondta, hogy a honvédség ugyan segít a rendőrségnek, de éles lőszer használata nélkül. Az MSZP nem fideszes panelmondatokat vár, hanem, hogy mind a Belügyminisztérium, mind pedig a Honvédelmi Minisztérium érdemi választ adjon a kérdésekre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 149 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem ismerem a fizetésüket:-)

Inkább ott legyenek, mint Irakban, az USA seggét nyalni.

Ti még mit kerestek a parlamentben???A börtönben lenne a helyetek.

Köszönnek a betolakodóknak, hogy: Szerb-busztok.

Hát nem is Afganisztánban, Irakban...kell lenniük!

Miért nem tette fel az MSZP ezt a kérdést a kurd területre vezényelt magyar katonák miatt?

Barack Obama még kinevezése előtt azt mondta, hogy megszünteti Guantanamót.

Mit keresnek a fegyveres rendőrök az utcán?

Azért vannak ott, hogy megvédjék az idegen hordáktól a tisztességes magyar embereket, családokat, a népet az ilyen hülye és kártékony pártok aknamunkájától, mint Ti vagytok.

Menjetek Ferihez bocsánatot kérni, hogy bevegyen Titeket a brancsba, mert 2018-ban önállóan indulva már a parlamentbe sem juttok be. Szarházi hazaárulók.

Teljesen érthető, hogy Kun Béla ideológiai
leszármazottainak fogalma sincs, hogy mit
keresnek a magyar katonák a magyar határ magyar
oldalán. Meg sem kísérlem, hogy elmagyarázzam
nekik.

Hát sokan keresnek ezen a bizniszen, az biztos. Egy kis csemege. Augusztus 13-án Wormsban a német rendőrség, a palermói ügyészség és rendőrség kérésére letartóztatta Mulubraham Gurum eritrai származású "menekültet". Egy, a menekültek számára fenntartott hotelben élt.

Kiderült Ő az egyik, Európában tartózkodó pénztárosa annak a népvándorlást a Maghreb zónából az olasz Lampedusa szigetéig szervező, Tripoliban székelő, négy főből álló klánnak,amely több ezer bárkával rendelkezik, s ők szabályozzák a beáramlás mértékét, ütemét.

Az olasz rendőrség munkáját "bűnbánók" segítik, köztük afrikaiak. Akik elmondták, hogy a négy Tripoliban működő keresztapa közül Wedi Issack a legrejtélyesebb figura.

A migránsok 2000-25000 dollárt fizetnek az útért, de csak öt százalékát az induláskor, készpénzben. A többit az érkezést követően a már a befogadó országban élő rokonok, barátok. A pénzek Dubaiban székelő bankokon keresztül mozognak Dubai és Európa között.

A lefoglalt mobilról, számítógépről a hatóságok megállapították, a négy keresztapa felsőbb kapcsolatai Tel-Avivban élnek, s Yonas és Salamon nevet használnak a kommunikációban.

Hogy is van? A "bűnbánók" információ szerint a négy, Tripoliban élő keresztapa határozza meg az Európába indulók kvótáit, az indulásokat, Ők meg honnan kapják az utasítást, hát Jonástól és Salamontól. Ki van ez találva, s mondja valaki, hogy nem szervezett turizmusról szól a történet.

Az egyik "bűnbánó elmondta, hogy már annyi pénzt keresett, hogy húsz évig nem kell dolgoznia. S Ő csak egy kis halacska, a sor végén, mennyit kaszálnak a nagyok, a cápák?

S mit veszít Európa? Azt meg nem lehet pénzben kifejezni. S ennek örvendeznek az európai, a magyar ballib idióták. Biztosan fizetik őket, a bevételből jut a júdások megfizetésére is.

lehet tüntetni a migszolg katonáknak...hülyék.

"Mit keresnek fegyveres katonák a magyar-szerb határon?"

Titeket B+!

No, majd a Schiffer is elmond pár imát az ATV-ben.
Böszme banda.

Kereshetik akár a táncoslábú diplomáját is.
Nemhogy örülne a maszop, hátha meglesz.

"– Nálunk az alapfokozatban lévő rendőrnek nincs fegyverviselési engedélye. Ha valaki feljebb akar lépni a ranglétrán, előtte interjún kell részt vennie, azt követően két hónapos lőgyakorlat következik – mondta csodálkozásunkat látva David Bottomley, aki hat éve rendőr.

Londonban mintegy 32 ezer rendőr van, közülük 4–5 ezernek van fegyverviselési engedélye.

– A konfliktusokat másként próbáljuk meg kezelni. Ha olyan helyzetről érkezik jelentés, amelyiknél sor kerülhet fegyverhasználatra, azokat az embereket küldik ki, akik arra a helyzetre vannak kiképezve – vette át a szót Karen Walshe.

Arra a kérdésre, hogy milyen felszereltséggel indulnak szolgálatba az angol rendőrök, s mi védi őket vészhelyzetben, Karen a következőket válaszolta:

– A műszak alatt végig kés- és golyóálló mellény van rajtunk. Ezenkívül két rádió tartozik a felszerelésünkhöz. A derékszíjon van még a bilincs, egy teleszkópos acélbot, valamint gázspray.
Vendégeink elmondták, Angliában 18 hónapig kollégiumszinten folyik az alapkiképzés. Azt követően kétéves utcai szolgálaton szerzik meg a gyakorlatot.

– A két év alatt minden sürgősségi kivonulásra ezeket a rendőröket küldik. Amennyiben speciális szintre akar valaki kerülni, különböző tanfolyamokat kell elvégezni.

Karen elmondta: a társadalom megbecsüli munkájukat.
– Elismert a rendőri állás Angliában, erkölcsi és anyagi szinten egyaránt. Nem nézik le a legalacsonyabb rendfokozatú rendőrt sem.
Arra a kérdésre, hogy a korrupció milyen szintű a londoni rendőröknél, Karen a következőket válaszolta:

– A nyolcvanas évek közepe után hozott törvények sikeresen megállították a korrupciót. A kiképzés első öt hónapja alatt egész napos megfigyelés alatt vannak a jelöltek. Ha a rasszizmusra vagy korrupcióra való hajlam legkisebb jele is látszik valakin, megválnak tőle."

Alaptörvény
45. cikk

(1) Magyarország fegyveres ereje a Magyar Honvédség. A Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása, valamint a nemzetközi jog szabályaival összhangban humanitárius tevékenység végzése.

Érdekes, hogy 1997 az MSZP/SZDSZ a témát másként látta és akkor még a Magyar Narancs is helyeselt.

http://magyarnarancs.hu/belpol..

Mskülönben nemcsak a földön van határvédelem, hanem a légtérben is.

2011. évi CXIII. törvény
36. § (1) A Honvédség fegyverhasználati joggal látja el a következő feladatokat:

a) a Magyarország függetlenségének, területének, légterének, lakosságának és anyagi javainak külső támadással szembeni fegyveres védelme,

Ha jobban belegondolsz, valami tömbösödés is kezd kibontakozni.

Mit keresnek Irakban? És Afganisztánban?

Az mszp
valószínűleg nemsokára megkérdezi,
hogy mit keresnek német katonák az osztrák-német határon:

"Németország mintegy 4000 katonát helyezett készültségbe a hét végére, hogy mozgósítani lehessen őket migrációs szükséghelyzet esetén – közölte a védelmi minisztert idézve a Der Spiegel című hetilap pénteken."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés