Magyarországon nincs is menekültprobléma − Ilyen ország pedig nincs CDVII.

2015. június 18. 10:21

Pintér Bence
Mandiner blog
Az egy dolog, hogy Semjén Zsolt még nem látott buddhista „hátterű” terroristát, vagy hogy a kormány szerint biztonságos Szerbia. A másik oldal szerint viszont Magyarországon nincs is menekült-/bevándorló-probléma.

Az egy dolog, hogy Semjén Zsolt még nem látott buddhista „hátterű” terroristát, vagy hogy a kormány szerint biztonságos az a Szerbia, ahol ha éppen nem felgyújtják a befogadó-állomásokat, akkor csak megverik a menekülőket. Mondom ez egy dolog. A másik oldal szerint viszont Magyarországon nincs is menekült-/bevándorló-probléma.

Orbán ne tetszelegjen a magyarok megmentőjeként, ne hazudjon a kormány, mintha tömegek ostromolnák déli határainkat” – írta kérdéseimre a DK pár napja, kiegészítve azzal, hogy „alig pár hónap alatt százezer menekült érkezett Görögországba és Olaszországba. Magyarországot a probléma ehhez képest töredékesen sem érinti ilyen súlyosan”. „Magyarország koránt sincs hasonló nyomásnak kitéve (mint Görögország, vagy Olaszroszág - a szerk.), valószínű, hogy az Orbán-kormány is a radikális megoldásokat részesíti előnyben” – írja a Népszabadság. „Európai országok, ahol tényleg komoly gond a migráció” – áll a 444 cikkének címében.

Csak röviden: itt egy statisztika arról, hogy az elmúlt harminc napban hány, határokon papírok nélkül átlépő embert tartóztatott fel a rendőrség. A leglazább napon 275, a legdurvább napon 613 embert. 40-50 ezer ember érkezett Görögországba és Olaszországba, ami tényleg sok, de tény, ami tény: Magyarországra ugyanennyi ember érkezett májusig – igaz, nem a tengeren, így senki nem fulladt meg, hát ebből aztán nehéz szenzációt csinálni. Igaz az is, hogy Magyarországon legalább működik a menekültügyi rendszer, nem úgy, mint Görögországban.

A 444 cikkében Olaszországban készült fotók vannak pályaudvarokon, tengerpartokon tengődő menedékkérőkről, ezzel bizonyítva (?) hogy ott tényleg gond a migráció. Javaslom a cikket jegyző Botos Tamásnak – aki kiváló fotós – hogy járjon egyet a Nyugatinál, a Népszínház utcában, vagy a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő füves területen, illetve a Duna partján: nagyon hasonló képeket tudna készíteni. Sajnos a Nehru-parton tengődő 30-40 afgánról már lemaradt, őket azóta elvitték a rendőrök.

Persze nehéz a bevándorlás- és menekültügyről normális párbeszédet folytatni ott, ahol az alaphangot a kormány szabja meg egy olyan kérdőívnek álcázott propagandaanyaggal, ami minden menekültet és bevándorlót terroristának bélyegez; majd tetézi mindezt egy kampánnyal, amiről maga sem tudja megmondani, kinek szól, illetve olyan, témában megszólaló nehézsúlyú politikai nagyágyúkkal, mint Rogán Antal, Semjén Zsolt vagy Kósa Lajos. Ettől még nem kell átesni a ló túloldalára.

Nem is mindenki esett: a fent linkelt cikkben például a DK-n kívül mindegyik párt elismerte, hogy van nyomás a déli határon. Sőt, volt aki odáig ment, hogy megállapította: elég kellemetlen, hogy valamilyen oknál fogva Magyarországon nem, csak Görögországon és Olaszországon kíván segíteni az EB kvótás javaslata. Szerintünk is elég kellemetlen, ahogy az is, hogy a kormány élből elutasította a javaslatot, nem pedig az után érdeklődött, hogy tőlünk ugyan már miért nem osztják szét a menedékkérőket?

Végül pedig itt a kerítés kérdése. Nem a leghumánusabb megoldás. Szinte biztos, hogy nagyon kellemetlen esetek következnek majd, ha felépítjük – meg fogják próbálni majd megmászni sokan, vagy egyenesen rohamozni, mint Ceutában, vagy Melillában, azt pedig csak erővel lehet megállítani. Az is igaz, hogy rengeteg valóban bajban lévő embert zárunk így a nem létező szerb menekültügyi rendszerbe. Várható is, hogy EU-szerte felszólalnak majd a magyar kormány ellen.

Valamit azonban tenni kell, mert a jelenlegi helyzet nem maradhat. Én tudomásul tudom venni a kerítést, mint megoldást, de csak egy esetben: ha mellé a szigorú határőrzéséről híres Ausztrália és USA mintájára Magyarország önként vállalná bizonyos számú, ENSZ-mandátum alá tartozó menekült befogadását. Ezzel gyakorlatilag mindenkinek a száját be lehetne fogni a kormány szándékait illetően; másrészről pedig igazolhatnák a fideszes politikusok, amit nagyon hangoztattak: miszerint a valóban bajbajutott embereken segíteni kell.

*

Illusztráció: Alfahír

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 93 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A valóban politikai menekülteket ezután is befogadjuk. Mi a gond?

Semjén Zsoltról le lehetne szállni, mert a buddhizmus és a terrorizmus - valóban! - két nagyon különböző kategória.
Hogy aztán volt már olyan terrorista, aki buddhistának vallotta magát, az szintén más kategória: a hülyeségé!

Nehéz megtudni, hogy ki a valódi politikai menekült, mert a bevándorolni szándékozók hamis adatokat adnak meg.
Ha jól tudom, eddig 500 embert elismertünk politikai menekültnek.

Mi van Bence, megvilágosodtál?
Ezt láttad már?

http://frontex.europa.eu/trend..

A valódi politikai menekült a határátkelőhelyen jön.

Altatólövedékkel, közvetlen közelről?:)

Jah, hogy most buta napot tartunk, na várjál.
Egyrészt nagyon hülye a párhuzam, mivel a magyarok Magyarországon lépték át a határt, a lebukás következménye pedig komoly következményekkel járt, míg a politikai menekült, aki Magyarországra érkezik, nyilván a határátkelőhelyre, hogy menedék jogot kérjen.
Buta nap!

Eddig hogy kaptak, Szerbia nem volt biztonságosnak minősítve?:D
Ne vicceljünk már, mitől nem volt annak minősítve, kóros szájszag, rossz közérzet, halandzsa nyelv?

Ez a biztonságos/nem biztonságos ország lassan annyira komolytalanná válik, mint a rokki kártya.

Ezzel egyet lehet érteni.

Hát igen, a ballib sajtó mindig rendkívüli éleslátással írja le az orbáni diktatúra szörnyű állapotát, most meg még arra is ügyelnünk kellene, hogy a menekültek higiéniai állapota milyen?
Hát milyen diktatúra az ilyen!?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés