Fehérnemű-kommunizálás Tanácsköztársaság módra

2015. március 21. 12:39

Magyar Endre
Mandiner
Ma 96 éve kiáltották ki a Tanácsköztársaságot: így államosított mindent a proletárdiktatúra a tehenektől a fehérneműkig.

Vendégszerzőnk, Magyar Endre levéltáros posztja.

Amikor a ma 96 éve, 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság kutatója kézbe veszi diktatúra utáni büntetőügyek iratait, legnagyobb számban a nyers erőszak leghétköznapibb jelenségeinek, a polgári magántulajdon rekvirálásának vagy köztulajdonba vételének különféle eseteit találja bennük. Amíg az első világháború idején a rekvirálás rendkívüli felhatalmazáshoz kötött kényszerintézkedés volt, a proletárdiktatúra alatt a nyers erőszak leghétköznapibb jelenségévé vált.

Ennek már-már groteszk esete, amikor egy tehenet azzal az indoklással koboztak el, hogy nincs rá szüksége a tulajdonosnak, vagy amikor a 133 nap vége felé a fehérnemű államosítását is elrendelték. A kezdeti tömegbázisát és hitelét vesztett diktatúra mellett végül már csak kevesen tartottak ki − többnyire a rendszer közvetlen haszonélvezői és funkcionáriusai.

Milyen volt a polgári Magyarország első találkozása a kommunista önkénnyel?

„Nevezettnek erre szüksége nincsen”

A proletárdiktatúra egyrészt az első világháborús hiánygazdaság gyakorlatát folytatta, másrészt a szovjet-oroszországi bolsevik mintát próbálta átültetni a hazai gyakorlatba a „termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételével” és a megtermelt javak újraelosztásával. A helyi munkástanácsok, direktóriumok – papírforma szerint a lefoglalt javak értékének megtérítése esetén – elrendelhették bármely magántulajdon közcélú kisajátítását és igénybevételét.

Kezdetben nem volt nehéz dolguk. A terror pszichózisa alatt álló, traumatikus élmények sokaságát átszenvedett polgárok magántulajdonát a diktatúra felfegyverzett közegei számottevő ellenállás nélkül „kommunizálhatták”. Ehhez akár egy egymondatos határozat is elegendő volt: a szentendrei munkástanács például egy köztiszteletben álló, tehetősebb polgár hajtós kocsiját mindössze azzal az indoklással foglalta le, miszerint „nevezettnek erre szüksége nincsen”. Nagytétényben a direktórium kiküldöttje „egyszerűen reámutatott a kiválasztott tehénre: »Géza elvtárs, ez a tehén szeget nyelt« – és elvitte; a »Géza elvtárs« a tulajdonos volt…” – olvashatjuk egy későbbi, összefoglaló jelentésben.

unnamed.jpg

Csak nem akarnak fejlődni”

A világháború alatt kiéheztetett, elszegényedett lakosságot az élelmiszer-rekvirálások érintették a legérzékenyebben. A Forradalmi Kormányzótanács, amely a rendszer tömegbázisát képező városi proletariátus és a vörös hadsereg élelmezését szinte teljes mértékben a vidéki gazdatársadalom erőforrásaiból próbálta biztosítani, tucatnyi rendelettel írta elő a meghatározott fejadagokon felüli „felesleges” termény- és élelmiszer készletek zár alá vételét és kötelező beszolgáltatását. Akik a közszükségleti cikkekből, nyersanyagokból, élelmiszerekből, vetőmagokból, terményekből stb. nem szolgáltatták be a saját fogyasztásra engedélyezett fejadagokon felüli mennyiséget, azoktól erőszakos úton vették el azt. Monoron például annak ellenére is elrekvirálták Bimbó Mihály marháját, hogy az még „hasas” volt. A felszólításnak ellenálló gazdát két fegyveres vöröskatona kísérte a községházára, ahol – az erről szóló ítélet sorait idézve – „a 10.000 koronát érő marháért – amely különben sem volt eladó – 5400 koronát állapítottak meg”. A proletárdiktatúra „jogrendje” szerint is kifogásolható eljárás ellen tiltakozó gazdát pedig azzal a fenyegetéssel küldte haza az illetékes megbízott, hogy „ha ellenszegül, forradalmi törvényszék elé állítja”.

A kezdeti tömegbázisát és hitelét vesztett diktatúra mellett csak kevesen tartottak ki − többnyire a rendszer közvetlen haszonélvezői és funkcionáriusai. A legtöbben kiábrándultak belőle. Csakhamar kiderült ugyanis, hogy a szovjet minta alapján kiépült, egalitárius rendszer ideig-óráig működőképes, ám korántsem fenntartható. Éppúgy elmaradt a „küszöbön álló” világforradalom kitörése, mint az országszerte várva várt földosztás. Egy kiküldött bizalmi július elején mindezt a következőképpen fogalmazta meg: „minden ember kisgazda akar lenni, ezért sem katonasággal, sem pedig a rendszerrel nem nagyon rokonszenveznek, máskülönben a rendeleteket végrehajtják, csak nem akarnak fejlődni”.

A proletárdiktatúra alatt kiéheztetett, elszegényedett vidékeken az elviselhetetlen mértékű rekvirálások néhol szó szerint éhínséget idéztek elő. A végletekig túlhajtott élelmiszer- és terményrekvirálások miatt tört ki Makón az az ellenforradalmi felkelés, amelynek során a feldühödött tömeg meglincselte és – szó szerint – darabokra szaggatta a teljhatalmú politikai biztost, Vásárhelyi Kálmánt. Dunapatajon (amelynek sokat szenvedett lakosságától a vörös terror különösen sok véráldozatot követelt) nem sokáig örülhettek a helybeliek a világháború végén leégett, majd újjáépített malomnak: 1919 nyarán a vörösök, őszén pedig a románok vitték el a malom működtetéséhez szükséges teljes gázolaj-készletet. Emiatt nem csak Dunapataj, hanem a környező települések (Ordas, Harta, Solt, Dunaegyház, Géderlak, Dunaszentbenedek, Szakmár) is liszt nélkül maradtak.

39506-919.jpg

„A Kormányzótanács a ruhanemüek rekvirálását is elrendeli”

A Tanácsköztársaság végére a rekvirálások addig soha nem látott méreteket öltöttek. Ennek kitűnő példája az a rendelet, amellyel a Forradalmi Kormányzótanács maximalizálta a saját tulajdonban meghagyható ruhaneműk számát és azok típusait, az azt meghaladó mennyiség begyűjtését pedig a vas- és fémmunkások szakszervezetére bízta (rendelet végrehajtására a diktatúra bukása miatt nem került sor):

„A Kormányzótanács 1919. évi július hó 21.-én tartott ülésében a már elrendelt fehérnemürekviráláson kívül a ruhanemüek rekvirálását is elrendeli éspedig aképen, hogy maximálisan 3 ruhánál több, 8 férfi ingnél, 8 férfi alsónadrágnál, 12 női ingnél és 12 női alsónadrágnál többje senkinek nem lehet. A többi fehérnemüre vonatkozólag a maximumot ehhez arányosan kell megállapitani. Ez a ruha- és fehérnemürekvirálás a vas- és fémmunkások csütörtöki bizalmi testületi ülésén szintén előterjesztendő és ott megtárgyalandó.

Budapest, 1919. julius 22.-én
Bihari Mihály
A Kormányzótanács jegyzője”

Amilyen rövid életűnek bizonyult a társadalmi és gazdasági viszonyok átrendezésének kísérlete, annyira mély sebeket hagyott maga után. A történtek hiteles feldolgozását pedig időről-időre változó aktuálpolitikai kontextusba helyezésük akadályozta.

ruha_rekviralas.jpg

A közzétett dokumentumok levéltári jelzete:

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. K 26 (PTI 601/2. ) A Forradalmi Kormányzótanács Elnökségi iratai. (1208. iratcsomó), 1919-VI-3586/1919.

Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára. XVI. 25. Szentendre Város Direktóriumának iratai. 1863/1919.

Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára. IV. 408-b. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának közigazgatási iratai. 39506/1919.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Innen számítom az mszp-t. Ez az ő valódi szülinapjuk.

Emlékszik még valaki a "mezítlábasok a Csasziban c. örökbecsű novellácskára, melyben a dicső Tanácsköztársaság lehetővé tette, hogy a proli is fürdőbe mehessen?
Anyukám tanítónő volt, az ő régi könyvei között találtam egy harmadikos olvasókönyvet,így ámították benne anno a jónépet.

Az egész kommunistaság a gyűlöletre épült, amolyan selejt bosszúja alapon:

„A propaganda a polgárság, a papság és a régi rendszer bármiféle részese, illetve rétege iránti lángoló gyűlöletre épült. Brutális stílusával és határt nem ismerő tetteivel Szamuely lett Kun magyarországi ostora, és főleg neki köszönhető, hogy a forradalom kegyetlen, véres és emberi érzelmektől mentes volt.”
(Eytan Bentsur: Láng Európa szívében, Kun Béla hatalmának 133 napja, K. u. K. Kiadó, 2010, 64.old.)

Érdekes vitatéma.
Inkább Szabó szerintem, bár emberileg nem nevezhető példaképnek, de Nádas sem nagyon.
A fia Nádas-párti, gondolom.

Marhaságokat tetszik beszélni. Szamuely maximum az emberek gyomrát rántotta össze félelmükből kifolyólag.

Ugyanis Károlyi Mihály gondolkodása megváltozott a hadsereg szélnekeresztése óta.
1919. január 20-án magához rendelte Stromfeld Aurél vezérkari ezredest, kinevezte hadügyi államtitkárrá és megbízta egy 100,000 fős hadsereg felállításával „a legrövidebb idő alatt”.

Tombor Jenő alezredes vallomása szerint, amelyet az 1920-as Stromfeld-perben adott: Stromfeld terveiben egy 18 hadosztályból és 3 székely hadosztályból álló erős magyar hadsereg szerepelt, amellyel „a cseh és román előnyomulást vissza lehetett volna verni”.
(Raffay Ernő: Magyar tragédia, Trianon 75 éve, Püski, 1995, 116.old.)

„Az 1918-ban alapított Magyarországi Kommunisták Pártjának első Központi Bizottsága tizenöt tagjából legalább tíz volt zsidó. Az 1919-es Tanácsköztársaság 200 legmagasabb tisztségviselőjének három-negyede volt zsidó. Kun Bélától Gerő Ernőig a Kommunista Párt minden főtitkára zsidó volt. Ezért a legtöbb megbízható káder, akik rendelkezésre álltak 1944-45-ben zsidó háttérrel rendelkeztek és ez igaz volt nem csak a moszkovitákra, hanem a hazai kommunistákra is.”
(Charles Gati: Hungary and the Soviet Bloc, Duke University Press, 1986, 101.old.)

A sámueltiborok és kohnbélák mai szellemi utódjai, a lovaszoltánok meg paprikakingák ezt úgy mondják, hogy azonnali szociális fordulatra van szükség. Elvenni a másét, csak hogy neki lehessen.

Lehet mondani, hogy zsidó redszer volt, de erre Pető Iván azt vágta rá, hogy Kohn Béláék nem zsidó mivoltukban törtek rá a nemzetünkre, hanem bolsevikként, Bélának nem volt zsidó identitása..

Válaszok:
hátakkor | 2015. március 22. 8:53

"Nem latom ez miben mas, mint a nyugdijvagyon ellopasa"

Azóta visszavettük, jó reggelt!

Ahogy Pető apja sem zsidó ávós, hanem asztalos, kisember. Bauer apuka meg sok nyelven beszélt, ezért lett ávós. Vitray is angoltudásának köszönheti, hogy ávós lett, tehát sportriporter, mert el tudta olvasni az angol sportlapokat.

Nyugdíjban, amire beszedik.

Mi lett volna, ha bölcs hozzászólásod megírása előtt elvégzed az 1956-1941 kivonást?

Melyik az a bűncselekmény?
Nem cáfolni akarlak, de -mai eszemmel- egyik sem olyan, amiért halálra lehetne ítélni valakit, hacsak nem a példa statuálás az ok.

"A Mansfeld Péter elleni vádak a következőek voltak: népi demokratikus államrend vagy népköztársaság elleni szervezkedés és az erre irányuló szövetkezés BHÖ 1 (1, 2), robbanóanyag rejtegetése BHÖ 33 (1), fegyver- és lőszerrejtegetés BHÖ 34 (1), lopás BHÖ 230, 232 (2), gyilkosságra való szövetkezés BHÖ 350, rablás BHÖ 433, hatósági közeg elleni erőszak BHÖ 98 (1), személyes szabadság megsértése BHÖ 379 (1), 34 (3), fogoly szökés BHÖ 218 (1), veszélyeztetés BHÖ 374, lopás BHÖ 422, 427/c, f, 429 (1), 431 (1). Első fokon (tanácsvezető bíró: Guidi Béla) életfogytiglanra, másodfokon (tanácsvezető bíró: Vágó Tibor) halálra ítélték."

Mindig résen lenni a petőivánokkal! Főleg változásoknál.

Azt akartam mondani, hogy 1956-ban még 16 éves sem volt.

Az egyik tényező az volt, hogy 1956-ban fegyverrel szaladgált.

Valóban ő volt a legfiatalabb az 1956-ban ítélettel kivégzettek között, és mindenesetre alapos a gyanú, hogy tudatosan várták meg a 18. születésnapot, hogy ne legyen olyan föltűnő a dolog az esetleges nyugati közvélemény előtt.

Az alapos gyanúnál továbblépni azért nem lehet, mert a gyilkosság kivizsgálását és a vérbírók felelősségrevonását a magyar állam nem vállalta.

Ez az utolsó nagyjából OK lenne, a probléma csak az, hogy előtte elkezdtél itt izélni azon, hogy a 18. születésnap megvárása jelentéktelen mozzanat, és nem ezen kellene lovagolni.

Szerintem meg alapos a gyanú, hogy tudatosan várták meg a 18. születésnapot, hogy elkerüljenek egy bizonyos nyugati sajtóbotrányt, amit egy kiskorú kivégzése okozna, és ez így egy elég aljas mozzanatnak tűnik az amúgy is aljas sztoriban. Kb. mintha disznót hizlaltak volna, és amikor elérte a megfelelő súlyt, leölték.

Tekintettel arra, hogy az emberölés felelőseit sose vonták felelősségre egy korrekt vizsgálatban, az alapos gyanú rajta marad a kivégzés végrehajtóin.

Tekintettel a korrekt vizsgálat elmaradására, csak gyanúink lehetnek. A születésnap és a kivégzés közelsége mindenesetre érvényes gyanúalap arra, hogy a születésnap megvárása valamiféle tudatos számítás volt. Mondjuk szó se róla, akkor is ki volnék akadva, ha minden további nélül fölakasztottak volna egy 17 éves fiatalembert.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés