Valentin napja és a forradalmárok: a japán társadalom anatómiája

2015. február 17. 15:57

Kuragane Kei
Hogyan terjedt el a Valentin-kultusz Japánban, mik azok a szerelmi és kötelezettség csokik, és miért jelentek meg a szerelmi piacgazdaság ellenforradalmárai a szigetországban?

A szerző, Kuragane Kei Magyarországon élő japán bölcsész, egyetemi oktató.

 
Valentin napja és a forradalmárok: a japán társadalom anatómiája
 
A 21. század világában nem ritka az olyan társadalom, ahol a Valentin (Szent Bálint) nevével fémjelzett február 14-ét különleges dátumnak, még konkrétabban a szerelmesek számára fontos eseménynek tartják. Ennek ellenére gyakran fordul elő, hogy ez a Valentin napja „kultusz” a történelmi kereszténység által nem annyira befolyásolt társadalmakban mélyebben gyökerezik meg, amelyekben sok esetben elfelejtik azt a tényt, hogy ez a dátum eredetileg egy keresztény ünnephez kötődik. Japán is ezen kulturális szférához tartozik.
 
A szigetországban a második világháború komoly veszteségét követő gyors gazdasági növekedés időszaka után, a '70-es évek végén már kézzelfoghatóan megjelent a magasan fejlett fogyasztói társadalom. A '80-as évek elejétől a „St. Valentine’s Day”-kultúra már máig látható formában rögzült a japán társadalomban, ahogy a nők vesznek ajándékot – leggyakrabban csokoládét a férfiaknak, akiktől viszont azt várják el, hogy viszonozzák azt egy hónappal később, a „White Day” alkalmából a megkapottnál értékesebb(!) ajándékkal. (Az utóbbi szokás egyelőre nem indult el Japánból a globalizáció útján.)
 
 
A japán kiskereskedelmi szférában a karácsony-újévi nagy vásárlási szezont követően megszakítás nélkül közvetlenül következik a Valentin-nap akciója. Természetesen nyitva tartanak vasárnap is, amikor több női vendégre számíthatnak, mint hétköznap, hogy minél több csokit vásároljanak náluk, s nem egy másik versenytársánál. Ez az őrület február 14-ére még nem ér véget, hanem folyatódik március 14-ig, azaz a „White Day”-ig.

 

Valentin napján általában több csoki található a nők táskájában, mert a japán szokás szerint nem csak a valós/potenciális szerelmes társnak ajándékoznak, hanem a barátoknak, férfi családtagoknak valamint a kollégáknak is. Az előbbi „honmei choco” (igazi szerelmes csoki) esetében a nők egy komoly ajándékot keresnek vagy otthon készítenek édességet, hogy megmutassák az őszinteségüket a szerelmesnek. A többi ismerősnek a „giri choco”-t, azaz a kötelezettség csokit ajándékozzák. A férfiak általában nem érthetik félre az igazi szerelmes csokit, mert a kötelezettség-ajándék gyakran értéktelenebb, s mindenki számára világos, hogy az ajándékozó nő nem készül beleszeretni. Ettől függetlenül azoknak a férfiaknak, akik ajándékba kaptak valamit Valentin napja alkalmából, muszáj lesz viszonozniuk azt egy értékesebb ajándékkal, hogy eleget tegyenek a nők szép gesztusának (vagy elvárásának). Így a japán férfiak nem mindig örülhetnek, ha egy luxusajándékot kapnak vagy váratlanul rengeteg kötelezettség csokival halmozzák el őket.

Japán bizonyos értelemben egy kulturálisan nyitott, a külső hatásokhoz alkalmazkodni képes társadalom abból a szempontból, hogy nem ritkaság az, ha valaki az újévkor elmegy a sintó szentélybe, az esküvőt a keresztény kápolnában szervezi, s végül buddhista szertartásban temetik el. Ezért egyáltalán nem csoda az, hogy az amerikanizáció egyik eredményeként sikeresen meghonosult a szigetországban a Valentin napjának kultusza. Ez a kultusz – Michel Foucault elméletében – minél nagyobb „hatalmat” kezdett gyakorolni, annál hevesebb lett a Valentin napjával szembeni társadalmi kritika és elégedetlenség.

Először: megjelent azzal a rendszerrel szembeni kritika, hogy csupán a nők ajándékoznak a férfiaknak. Ez a szokás nagyon eltér a „nyugati”, „keresztény” kultúra „eredeti” koncepciójától. Gyakran hallható vitatéma az, hogy a japán társadalomban nagyon erős az „összehangoló nyomás”, olyannyira, hogy sokan nem szívesen vállalják a „fekete bárány” szerepét. Ezzel az érveléssel kritizálják a Valentin-nap japán „Galapagos”-szerűségét.

Másodszor: annak a kritikája is megjelenik, hogy a nagy kereskedelmi ágazatok megerőltetés nélkül élvezik az óriási nyereség lehetőségét azzal, hogy meggyökereztetik és folytonosan reprodukálják Valentin napjának japános változatát. Egy idő után megerősödött egy olyan hang is, hogy a tudatos vásárlók kerüljék el a kereskedők csapdáját.

Harmadszor: megjelent a kötelezettség csokiból fakadó aggodalom vagy elégedetlenség. Vannak olyan nők, akik attól félnek, hogy elrontanák a barátokkal, kollégákkal való kapcsolatot, ha nem vennének nekik ajándékot, s ezért önkényszerűen, „alibi”-ként ajándékoznak, az igazi akaratuk ellenére. Ezért az elkerülhetetlen(-nek tekinthető) felesleges vásárlás során szinte minden potenciális címzett férfit megajándékozzák. De a fentiekben említett férfiak sem örülhetnek mindig a kötelezettség csokinak, nem csak azért, mert nem igazi szerelmestől kapják; hanem azért is, mert viszonzásként annál értékesebb ajándékot kéne találni. Az adok-kapok játékszabályt jól ismerő nők között lehetnek olyanok is, akik a célzott férfi visszaajándékozásában bízva egy taktikai luxusajándékot vesznek. Ilyen bonyolult kommunikációs játékhoz persze senki nem csatlakozna szívesen.

Negyedszer: az ajándékkal kapcsolatos adok-kapok játék hozzájárul ahhoz, hogy társadalmilag kizárjanak olyan embereket, akik ezen a szerelmi piacon nem képesek helyet foglalni, vállalni az elvárt szerepet. A heteroszexuális értékrendű „igazi szerelmes csoki” kultusza miatt szenvedhetnek és magányosnak érezhetik magukat azok a nők, akiknek nincs – akár csak potenciálisan – szerelmesük, vagy akik nem tudnak aktívan barátkozni a férfiakkal. Ugyanígy ez a kultusz sajnálatos módon a férfiak hierarchizációját is eredményezi. Az, hogy milyen közérzete van egy japán férfinak Valentin napján, mindig attól függ, hogy kitől és milyen kategóriájú – igazi szerelmes vagy kötelezettség – csokit és összességében mennyit kap.

A szerző, aki 1979-ben Tokióban született, már kisgyerekkora óta, az óvodában és az iskolában is megtapasztalta, miként működik a Valentin napja kultusz és a szerelmi piacgazdaság. Japánban a 3-4 éves kisfiúk is olyan környezetben nőnek fel, amiben versenyeznek egymással, hogy a csinos lány(-ok)tól igazi szerelmesként (minél több) ajándékot kaphassanak. Így mennyiségileg mérhetővé válik, hogy melyik fiú a (leg-)attraktívabb a lányok között. A kevésbé (vagy egyáltalán nem) attraktívnak minősülő fiúk (japánul: himote) optimista része talán igyekszik, hogy több ajándékot kapjon majd a jövőben; de idővel, a sorozatos kudarcok után elveszíthetik az önbizalmukat. A himote férfiak, akiknek nincsenek szép emlékei Valentin napjáról, minden évben átkozzák február 14-ét, a náluk attraktívabbnak tűnő minden férfit és az őket nem attraktívnak tekintő minden nőt s a többieket. A szerelmi piacgazdaság polarizációja így megy tovább: az attraktív férfi körül több nő van, a nem attraktívnál pedig nemigen látványos a helyzet, pont ahhoz hasonlóan, ahogy Marx Károly írta le a tőkés és munkás közötti kiegyensúlyozatlanságot...

2015. február 14-ének délutánján Tokió Sibuja negyedében – olyan szimbolikus helyszínen, ahová a fiatal szerelmesek randevúzni járnak – a Forradalmi Himote Szövetség (Kakuhido) nevezetű csoport megszervezte a „Pusztítjuk a Valentin napját!” demonstrációt. A Kakuhido, melynek fő célja a 2006-os megalakulása óta változatlanul a himote embereket kínzó „szerelmi kapitalizmus” megbuktatása, rendszeresen folytatják a tiltakozássorozatot a nagy élelmiszer-kereskedők által feltalált és manipulált, kizárólag a szerelmi piacgazdaság nyerteseinek szóló események, vagyis a Valentin napja, a White Day és a karácsony ellen. A 2015-ös Valentin napja elleni tüntetésen alig tucatnyi, főleg fiatal ember vett részt, akik menet közben azt hangoztatták: „Ne tévedjünk az édességgyártók összeesküvése miatt!”; „Ne engedjük a himote emberek emberi jogainak megsértését!”; „Ne engedjük azt az értékelési rendszert, amely a megkapott csoki mennyiségében méri az ember képességét!” Az eseményt megelőzően olyan jeles külföldi médiumok írtak róluk, mint a Telegraph, a Washington Post, és a Gurdian, s a helyszínen pedig érdeklődött az AFP és a Reuters is.

 
Hogyan értékeljük ezt az eseményt? Érdemes megemlíteni, hogy a japán újságírók figyelmét kevésbé vonzotta a Kakuhido rendezvénye a külföldről érkezett érdeklődéshez képest, ezért a japán hírfogyasztók sem hallottak igazán róla. A résztvevők száma is igen csekély volt, így pl. a 2014 végi magyarországi, az internetadó bevezetése elleni tüntetések nagyságrendjével valamint jelentőségével összehasonlítva bátran elhanyagolhatónak minősülhető.
 
 
A Kakuhido kritikái látszólag inkább egy szubkulturális témakörhöz tartoznak, de a „Valentin napjában” mint szimbolikus elnevezésben van politikai üzenet is. Azt is fontos tudni, hogy a Forradalmi Himote Szövetség (Kakuhido) neve maga is emlékeztet minket az államszocializmust építeni szándékozó, napjainkban már elavult politikai szervezetekre. A Kakuhido „Pusztítjuk a Valentin napját!” tüntetésének a fő filozófiája – a szerelmi kapitalizmus veszteseinek felszabadítása (amely ironikus metaforaként a kapitalizmus japán modelljének a zsákutcáját és a japán társadalom íratlan szabályait indikálja) – politikai szlogenként eléggé komolytalannak hangzik. A Kakuhido mégis érdekes módon mutatta meg az alternatív politizálás lehetőségét azzal, hogy a marxista közgazdaságtan és a nosztalgikus avantgárd párt paródiájának formájában politikai és társadalmi kritikákat fogalmaz meg.
 
A szerző a magyar olvasóknak hangsúlyozza: egy olyan puha, finomított véleménykifejtési módszer, amit a Kakuhido alkalmaz, néha hasznos lehet, hogy az adott környezetben hosszabb távon látványos változásokat érjenek el.
 
A történelem azt mutatja, hogy a kommunista mozgalom sem indult egyszerűen: az Első Internacionálétól az 1917-es oroszországi forradalmakig több mint fél évszázad telt el. A nagy változások elég hosszú időt vesznek igénybe. Ezért nem csodálkozna a szerző, ha a Valentin napja elleni szabadságharc illetve a szerelmi kapitalizmus elleni forradalom kísérlete évtizedek múlva befolyásos mozgalommá válna. Persze lehet, hogy az erről való fantáziálás is része az egész paródiának.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A keleti kultúra nagyon ősi és nagyon erős kultúra.
De a hülyeséggel párosuló agresszív kapitalizmus gyermeteg terméke, a Valentin nap, úgy látszik még ott is nyomul.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés