Kétharmad

2014. április 15. 9:57

Stefka István
Magyar Hírlap
Véget kellene vetni az ügyeskedők, gazemberek világának, akik szerte az országban megússzák az ilyesfajta bűncselekményeket.

„A hét végén Fülöpszálláson jártam, és Lilla, a kisunokám beleszeretett egy piciny választási nyúlba. Meg kellett vennem a lucernával és az etetőkkel együtt. Így aztán a húsvéti nyuszi nálunk egy héttel korábban érkezett, megtoldva egy tapasztalattal. A hölgy, aki eladta a nyuszit, hamar közlékeny lett. Elmesélte, hogy most alig százötven nyula volt, de fél éve még kétezret tenyésztett. Ő hozta fel, hogy a környékbeli kistermelők – tucatnyian – ugyanúgy jártak, mint Bajnai libásai. Úgy tűnt, minden rendben, szerződést kötöttek a kft.-vel, amelytől a tápot is meg kellett venni. 

S amikor felvásárlásra került volna a sor, nagyok, szállításra érettek lettek a nyulak, a nagyvállalkozók kis türelmet kértek, torlódásra hivatkozva nem vitték el a nyulakat, de még küldtek egy rakomány takarmányt. De attól mind a kétezer nyúl elpusztult. Kiderült, fuzáriumos volt a táp, gombafertőzött. »Megmérgezték az állatainkat, ennyi elég volt a nyulazásból, mi is majdnem tönkrementünk« - kesergett az asszonyka. »Miért nem jelentették fel őket?« - kérdeztem. »Ugyan, mi kisemberek vagyunk, a bíróság úgysem ítélt volna javunkra, s akkor tényleg szegénysorba kerül a család« - válaszolt. 

Ez is figyelmeztető. Ezért is kellett a kétharmad. A liberális, szocialista gazdaságpolitika eddig a gazembereknek kedvezett. Véget kellene vetni az ügyeskedők, gazemberek világának, akik szerte az országban megússzák az ilyesfajta bűncselekményeket. Ehhez kellenek a becsületes, dolgos embereket védő törvények és korrupciómentes hatósági felügyelet. Egyébként ez az üzleti eljárás szokványos. A különböző kft.-k felveszik a hatalmas pályázati pénzeket, megkötik a termelőkkel a szerződést, majd új, olcsóbb piac után néznek, és ebben az esetben Lengyelországból hozzák be az olcsóbb nyulat. A magyar nyúltenyésztő meg pusztuljon jószágaival együtt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mindegyik oldalon vannak ügyeskedő gazemberek, ennek semmi köze a kétharmadhoz.
Megfelelő jogszabályok és szoros ellenőrzés kell,ez feles törvényekkel is elérhető. (Eddig is meg lehetett volna csinálni).

Biztos ballib volt a fuzárium a takarmányon! :))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés