A 4K! is beáll az LMP, a Milla és Orbán mellé

2012. november 14. 12:08

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
A Negyedik Köztársaság megtagadta a Harmadik Köztársaságot, és világossá tette, hogy agyuk nincs.

„Párttá alakult a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!), miután a Fővárosi Bíróság bejegyezte kérelmét – jelentette be az új párt elnöke. Istvánffy András arról is beszélt, hogy nem csatlakoznak a Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök »által fémjelzett« Együtt 2014-hez. Istvánffy szerint Bajnaival az a baj, hogy a jelenlegi kormányhoz hasonló »megszorító politikát« folytatott. Emellett ő is az elmúlt 20 év igazságtalanságait akarja orvosolni, akárcsak az LMP és a Milla.

Az idióták tábora napról napra növekszik, és lassan elterjesztik azt, hogy az »elmúlt 20 év« leváltása a feladat, mintha Orbán diktatúrája hasonló mércével mérhető lenne. A Negyedik Köztársaság ezzel megtagadta a Harmadik Köztársaságot, és világossá tette, hogy agyuk nincs. A közhangulatot a demokratikus és alkotmányos jogállam ellen fordítják, amelyet az Orbán-rendszer megdöntött, és Orbán Viktor frázisait puffogtatják. Aki a gazdasági egyensúlyt megteremtő lépések ellen beszél, és azt képzeli, hogy a »megszorításoknak« van bármilyen alternatívája egy olyan országban, amely alig termel bármit, hitelekből él, az hülye és demagóg. (...)

A Fidesz szeretettel várja az ilyen és ehhez hasonló nagyokosokat az általa működtetett álparlamentbe 2014 után. Istvánffy kap Orbántól egy belépőt a Videoton meccseire, és beszélhet hülyeségeket élete végéig. Orbán célja az, hogy a kormányképes ellenzéket – mint a »múlt kommunista örökségét« – kiiktassa, és Schiffer-, Juhász-, Istvánffy-féle súlytalan figurákkal megtöltse a parlamentjét álellenzékkel. Kifelé mutathatja, hogy ő csupán a kommunista maradványokat számolta fel, itt van vele szemben a polgári ellenzék, amely az antikommunista új nemzedéket képviseli. Ez az új baloldal.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Imádom ezt a fentebb stílt, mellyel kiosztanak minket,mélymagyar bunkókat a nagy vízen túlról! Simán agyatlanozni, egymást lehülyézni: ez aztán a színvonal! Mi van? Nem elég gyors és széles körű a protezsált (Szendécske) elfogadottsága? Nem ismeritek a magyar néplelket, utálja, ha rá akarnakk kényszeríteni valakit vagy valamit.

OK: Kimaradt egy szó:kívülről. A saját hülyéinket még csak elviseljük valahogy, de ne szóljanak bele,és ne pénzeljenek ellenünk levitézlett senkiháziakat. Üdv

a kozhangulatot nem kell az altalatok "demokratikus jogallamnak" titulalt gyurcsanyista szemkiloveto diktatura ellen forditani.
Az magatol fordult ellene, nem tul meglepo modon, ennek az eredmenye lett a ketharmad is.

ezt valahogy mindig elfelejtitek.

Ne pitiánerkedjen már, nyilvánaló,hogy csak íráshiba. Nagyokos.

Az Amerikai Népszavánál nem értik, hogy miért jön mindenki szemben az autópályán.

Mindenki idióta, akiknek ők nem kellenek, ráadásul amikor ezek szaporodnak akkor sem gondolkodnak el azon, hogy miért nem tudnak labdába rúgni. Öntelt, felfújt röhejes társaság.

Addig van reményem valami jobbra, amig a korántsem tökéletes, de az előzőknél számomra jobb társaság kormányoz. Könnyű beleülni a kész jóba, 2010-ben speciel nem ez volt a helyzet. Csinálják, ahogy tudják. Minden cspoport, amelyik kimászik a devizakölcsönéből, nyereség, mindannyiunk számára. Jobb venni, mint az előző társaság üzleti elvei szerint eladni. 2 éve nem nő az államadósság, mert effektíve nem vett fel az ország új hitelt. Amit vesztettünk, azt az árfolyam cirkuszokon.Nem lett volna mégis jobb 2007 körül belépni az Euró övezetbe? Szlovákia nem úgy tűnik, h. rosszabbul járt volna mint mi.
Ezenkívül belevágtak olyasmibe, amit eddig senkisem mert:
-nem igaz, hogy az oktatás jól működött, nyilván vitatható a hogyan, de legalább megpróbálják. tetszenek emlékezni a Medgyessy féle ígéretre, h. nyelvvizsga és jogosítvány jár majd az érettségi mellé? (Nyilván a költségeket vállalták volna, most nyüszítenek, h. nyelvvizsga nélkül az egyetemi felvétel kétséges lesz. Miféle alap és középfokú oktatás az, maely tolerálja, h. ennyi év tanulás után sem lesz a gyermekek birtokában az érettségire használható angoltudás? Felszántani és sóval behinteni a helyét, ha kéne is némelyik iskolát, nyilván nem lehet, de ez a rendszer nyilván alapos reformálásra szorul.)
-próbálkoznak az egészségügy mára tarthatatlan helytetén javítani. A probléma az, h. az előző 75 év az egészségügyet magán fizetőssé tette, s addig, míg az embereknek volt miből adni, a rendszer eldöcögött, igaz, akár bele lehetett halni, ha az ember nem vette tudomásul, h. ez van, s nem jött rá, hogyan, mikor, hol, kinek mennyit kell adni. A probléma az, h. az ezredfordulóra kialakult, h. tömegek nem tudnak miből adni s az orvosoknak maradt a kínlódás éhbérekért.
Duplájára kéne emelni e fizetéseket, de ennyire nem futja.
-nem csökkentek a nyugdíjak, az öregek ingyen utaznak, lehet, h. ez ebben a formában, mindenkinek, ez nem teljesen méltányos, de képzeljük csak el, mi lenne, ha valamilyen lépcsős megoldással próbálnának csökkenteni.
-békén hagyják az egyházakat, nem nyilvánítják retrográdnak a vallásgyakorlókat, nem nyomják az egyházi iskolákat.

A nagybeteg agybeteg Bartus hozta formáját.

Fröcsögi a magyarellenes gyűlöletet:

„azt képzeli, hogy a »megszorításoknak« van bármilyen alternatívája

egy olyan országban, amely alig termel bármit, hitelekből él, az hülye és demagóg. (...)”

Úgy festi le, mintha mi magyarok ingyenélők lennénk, nem dolgozunk, nem termelünk, csak mások munkájából élősködünk.

Az Amerikai Népszavának mi köze van a magyar néphez?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés