„Nem mondom azt, hogy nincs helyem a válogatottban” – Mikler Roland a Mandinernek

2024. január 26. 06:04

A rutinos kapus elárulta, mi vezethet sikerre az olimpiai selejtezőtornán.

2024. január 26. 06:04
MIKLER Roland
Szabó Péter

Egyetlen mérkőzés kivételével csupa szoros csata sorakozik a magyar férfi kézilabda-válogatott háta mögött a németországi Európa-bajnokság középdöntője után. Még a szupersztároktól hemzsegő, olimpiai bajnok francia válogatott elleni utolsó találkozón is megvillantotta oroszlánkörmeit a társaság, a Dika Memék elleni háromgólos vereséggel azonban eldőlt, hogy nem juthatunk elődöntőbe. Az már az összecsapás előtt biztossá vált, hogy a legrosszabb esetben az ötödik helyért megvívhatunk a szlovénokkal.

Nos, ez a forgatókönyv következett be, de közel sem lehet ezt legrosszabb forgatókönyvnek nevezni, hiszen az Eb-n nyújtott teljesítményt látva kalapot emelhetünk a mieink teljesítménye előtt. A nemzeti csapat a hatodik hellyel beállíthatja az 1998-as eredményét, az ötödikkel pedig felül is múlhatja minden idők eddigi legjobb Eb-teljesítményét.

Ezt is ajánljuk a témában

 

A tornától saját döntéséből távol maradó korszakos kapus, a szeptemberben a 40. születésnapját ünneplő, örökifjú Mikler Roland büszkén értékelte a társai eredményét, és reményét fejezte ki, hogy a márciusi olimpiai selejtezőtornát is hasonló teljesítménnyel abszolválja majd a nemzeti együttes – vele a keretben.

Milyen idegállapotban izgulta végig itthon a válogatott mérkőzéseit?
Fanatikus szurkoló vagyok. Itthon is úgy éreztem magam, mintha a kispadon ülnék, tapsoltam, hangosan drukkoltam a fiúknak.

Az osztrákok elleni, végletekig kiélezett meccsen például majdnem kitéptem a hajamat. Az a siker nagyon hiányzott, ha akkor nyerünk, most teljesen másról beszélgetnénk.

Az utolsó meccsen nyilvánvaló volt, hogy a franciák ellen nem mi vagyunk az esélyesek, de a csapat ezúttal is szépen teljesített. Azt láttuk, hogy ilyen hullámzó teljesítménnyel nem lehet őket megverni.

Némileg tét nélkülivé is vált a franciák elleni mérkőzés, miután eldőlt, hogy pályára léphetünk az ötödik helyért.
Korábban még lehetett számolgatni, főleg, miután az izlandiak és a horvátok ellen fantasztikusan nyertünk, de igazán a németek elleni meccs miatt van bennem hiányérzet. Azon Wolff kapus nem nagyon ért labdába, azt bizony meg kellett volna lovagolnunk.

Tartotta a kapcsolatot a srácokkal?
Folyamatosan. Szerda reggel is beszéltem Kristóffal (Palasics Kristóf, a válogatott kapusa – a szerk.), próbáltam neki erőt adni az operációja után. A feleségem és a nővére jó barátnők, így már gyerekkora óta ismerem. Érdekes, hogy egy napon belül lezajlottak az események: kedden reggel úgy kelt, hogy nagyon fáj a hasa, majd miután semmilyen kezelésre nem reagált, este megvizsgálták, és az azonnali vakbélműtét mellett döntöttek.

Ezt is ajánljuk a témában

Hogy élte meg kívülről a csapat és a kapusok teljesítményét? Palasics remekelt a vakbélműtétjéig, Bartucz pedig egész Magyarországot meglepte a teljesítményével.
Kivéve engem. Engem egyáltalán nem lepett meg, pontosan tudtam, hogy mire képes a csapat és mire képesek a kapusok. Nagyon jó lehetőség volt ez számukra, hogy megmutassák, lehet rájuk számítani. Úgy érzem, éltek vele. Le a kalappal az egész csapat előtt, mindenki nagyon szépen teljesített, minden meccsen volt, akinek jobban ment a játék és elő tudott lépni vezérré a pályán.

Ezzel párhuzamosan megfordult a fejében, hogy márciusban szükség lesz-e még a szolgálataira az olimpiai selejtezőtornán?
Nem fogom most azt mondani, hogy nincs helyem a válogatottban. Szomorú lennék, ha ezen gondolkodnom kellene.

Maximálisan bízom magamban. Jó az öreg a háznál, de azt is nagy örömmel látom, hogy a fiatalok milyen szépen tudnak integrálódni.

Elégedettek lehetünk. A csapat tagja voltam, amikor kiharcoltuk az olimpiai selejtezőtornán való indulást, bízom benne, hogy ott lehetek akkor is, amikor kiharcoljuk az ötkarikás kvótát!

Mire lehetünk képesek a szlovénok ellen az ötödik helyért zajló meccsen? Mennyire motiváló egy ilyen összecsapás?
Presztízs szempontból van jelentősége, de igazán őszintén, itthonról úgy gondolom, ez teljesen a felesleges kategória. Itt már minden csapatnak elege van a tornából, ez már senkinek nem esik jól, de ilyen a lebonyolítás. Ha már megadatott a lehetőség, a fiúk biztos úgy fognak kimenni, hogy nyerni akarnak és történelmet írni!

Fazekas Gergő édesapjával még együtt állt a kapuban, Palasics Kristófot pedig kisgyermekkora óta ismeri. Akárhogy is nézzük, közelről nézi végig a generációváltást.
A szemem előtt zajlik a sporttörténelem, az tény, de fontosnak is tartom, hogy a fiatalok új lendületet hozzanak a válogatottba. Máshogy állnak az élethez, máshogy gondolkodnak és ez rengeteget jelent egy közösség életében. Ez akkor is így volt, amikor én voltam ennyi idős. Más csapatoknál is látom, hogyan épül be ez a korosztály, és üdítő nézni, milyen szemtelenül lazák, úgy szállnak be egy kiélezett meccsbe is, mintha edzésre jönnének, és tökösen dobálják a gólokat.

Mi a titka ennek a válogatottnak?
Az óriási csapatmunka. Ezen az Eb-n is végig megcsodálhattuk a küzdeni tudást és bízom benne, hogy márciusban is hasonló teljesítményt nyújtunk majd. Nem kell görcsölnünk, nem kell éreznünk semmiféle nyomást, sokkal inkább a lehetőséget.

Szívből kívánom, hogy mindenki egészséges legyen, sérülés és betegség nélkül szerepelhessünk. Ez lenne a kulcs.

Ha egészségesek leszünk, hiszek benne, hogy meg tudjuk ragadni az esélyt.

Hogyan kell majd sikeresen felkészülni az olimpiai selejtezőre? Az Eb tapasztalatával a hátunk mögött, mire helyezzük a hangsúlyt?
Amint kiderülnek az ellenfelek, kezdődhet a részletes feltérképezés, addig pedig az Eb-meccseket elemezhetjük. Abból is sokat lehet tanulni. Néhány hetünk van csupán, nagy változások addig már nem lesznek a keretekben. Személy szerint is végtelenül motiváló cél, hogy újra ott legyek az ötkarikás játékokon, és nem mellesleg válogatott pályafutásom méltó lezárása is lenne a párizsi olimpia.

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2024. január 26. 10:48
HÁT, ha! JÓ ez, ennek a fiatal csapatnak , az első hatban végezni, nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. S JA, az osztrákok elleni győzelemmel minden más lehetett volna . A németek elleni második félidőre már kijött a fáradtság, mentálisan, fiizikáliisan. A FRANCIÁK legalább 10 góllal jobbak most, mint mi vagyunk, kényelmesen.
Rodolfo
2024. január 26. 10:40
MR egy remek kapus. Pollip úrnak teljesen igaza van, a kézi EB keményebb mint a VB.
röviden
2024. január 26. 09:06
Nem igazán voltunk szerencsések. A sérülések benne vannak, a bírók bírók, na de vakbélgyulladás?
Búvár Kund
2024. január 26. 08:58 Szerkesztve
Nagyon kemény csapatok végeznek mögöttünk Spanyolország, Norvégia, Izland, Horvátország, Szerbia Portugália..... Egytől- egyig bármikor, bárki ellen esélyesek lennének (no jó talán a franciák ellen nem)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!