A Magyar Hang újságírói egymás között: Gyurcsány alatt még voltak következményei a dolgoknak, ő legalább adott interjút

2022. december 26. 11:10

Reneszánsz a Magyar Hang szerkesztőségében.

2022. december 26. 11:10
null

Magyarországnak, de a Magyar Hangnak is nehéz éve volt – kezdték az esztendő értékelését, kiemelve a saját maguk helyzetét is a lap munkatársai.

Áttérve a közéletre, az újságírók között konszenzus volt abban, hogy nem volt igaza Orbán Viktornak akkor, amikor a múlt heti sajtótájékoztatóján a rendszerváltás utáni legnehezebb évről beszélt.

1990-1992 között például milliók vesztették el munkájukat, valamint „minden összeomlott, amit addig tudtunk a világról, mert a szocializmussal együtt ment a levesbe minden” – mondta például Dévényi István, mire György Zsombor, a lap főszerkesztője megjegyezte:

a kormányfő „akkor még liberális volt, fiatal volt, tele tervekkel”.

Egyetértés volt a Flaszter adásában akkor, amikor a következményekről kezdtek el beszélgetni, így a brüsszeli korrupciós visszaélésekről (Eva Kaili volt EP-alelnök ügye – a szerk.), illetve – ehhez hasonlítva – más, általuk kormányközeli szereplőkhöz csatolt ügyekről. Az ilyen eseteket is vizsgáló, napokban felállt hatóságról például így beszélt a főszerkesztő: elképesztő naivitásról árulkodik, hogy az Integritás Hatóság ki fogja majd vizsgálni ezeket, mert ez a rendszer, a NER nem olyan, hogy hajlandó, netán képes lenne megtisztulni, fordulatokat venni, vélekedett.

A legnagyobb összhang azonban akkor alakult ki, amikor a kormányfő és a „kritikus” sajtó kapcsolatát elemezték. Dévényi felvetette, a tyúk és tojás esete, hogy vajon a korszellem alakította-e napjaink politikusait, vagy a politikusok kreálták ezt a korszellemet. Az opportunista, „korszerű” politikusok rájöttek arra, felesleges a „táboron kívülre” beszélni, ha a táborod megfelelő méretű – jegyezte meg, mire Lukács Csaba lapigazgató: „A populista politikusok félnek a konfrontációtól, a tutira mennek.”

Bezzeg 2006-ban – emlékeztetett vissza György Zsombor, amikor a CNN Gyurcsány Ferenccel készíthetett interjút, és fel lehetett neki tenni a következő kérdést: „Ön hazudott?”

A főszerkesztő úgy összegzett, egy fokkal akkor jobb volt a helyzet. A számonkérés lehetősége megvolt, ahogy következményei is voltak a dolgoknak, fűzte hozzá Dévényi és Lukács, nagy egyetértésben.

Nyitókép: YouTube

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajos75
2022. december 27. 12:50
Ha lett volna következmény,Gyurcsánynak lógnia kellett volna,de nem volt. Azóta is parádézik,rontja a levegőt.
Rizsa
2022. december 26. 20:59
Ezek hol voltak a Fletó idejében . Mert nem itt vagy ha mégis . Nagyon hazudnak.
lofejazagyban
2022. december 26. 20:30
ha lenne kis eszük, akkor elmennének hidegburkolónak, lenne egy szép polgári életük, a család boldogan élne, így meg szarért-hugyért eljátszatják velük az "igazi konzervatívot".
Scaevola
2022. december 26. 19:15
Csak a jövő biztos. A múlt folyamatosan változik. Ugye libsibolsik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!