Szerdán írtam arról, hogy miről is szól az Európai Bizottság által aznap bejelentett intézkedéscsomag bevándorlás- és menekültügyben; arról is írva, hogy miközben mindenki felkapja majd a fejét arra, hogy menekültek befogadására kötelezik az országot, valójában az intézkedéscsomag ebben a formájában összességében jó lehet Magyarországnak. Vegyük át még egyszer az ország szempontjából lényeges pontokat.
Kezdjük most is, mint mindig, a fogalmakkal – hiszen Orbán Viktor miniszterelnök is láthatóan tudatosan keveri őket össze. A bevándorló olyan személy, aki lakhelyét elhagyva egy másik államban próbál egzisztenciát teremteni. Ennek megvannak a különböző procedúrái az Európai Unión belül, és ennek a témának semmi köze a menekültek ügyéhez. Aztán vannak a menedékkérők: ők azok, akik ilyen-olyan okokból például Magyarország határára érkeznek és nemzetközi védelmet kérnek. A kérelem elbírálása után, ha megkapják a nemzetközi védelmet, akkor menekültekről beszélhetünk. Ezek az emberek ténylegesen háborús konfliktus, nemi, faji, vallási megkülönböztetés elől menekültek el hazájukból.
A menekültek esetében – ha jó szándékunk önmagában nem ösztönöz az elesettek iránti empátiára – mindenkinek érdemes fontolóra vennie, hogy mi történne, ha Magyarországot valami súlyos katasztrófa sújtaná, vagy esetleg más, politikai okokból kéne tömegeknek elmenekülnie, mint 1956-ban. Mit szeretnénk? Hogy leköpjenek minket, amikor a legnagyobb szükségünk van a segítségre? A különböző nemzetközi egyezmények biztosítják, hogy aki védelemre szorul, az kapjon is védelmet – ennek a rendszernek nem az EU miatt része Magyarország, hanem azért, mert ez minden állam jól felfogott érdeke.
A kormány és az MTI által előszeretettel használt „megélhetési bevándorlót” ebben a koordináta-rendszerben nehéz elhelyezni. Leginkább azokra vonatkoztathatjuk, akik ugyan menedékkérelemért folyamodnak, valójában azonban hazájukban nem voltak a fenti kritériumoknak megfelelő veszélyben, csak a kilátástalanság és a munkanélküliség elől menekülnek a világ boldogabbik részére. A kifejezés implikálja azt is, hogy ezek az emberek nem dolgozni akarnak, csak a menedékkérőknek, menekülteknek járó segélyeket akarják kihasználni. Ez utóbbira nyilván van példa, de jellemzőbb az, hogy az Európába érkező migránsok találnak munkát – elég csak a Spanyolország déli részén lévő, Európát télen zöldségekkel ellátó alufólia-sátrakban éhbérért, feketén dolgozó emberekre gondolnunk.