Tiltakozás zajlik a Sándor-palotánál Novák Katalin kegyelmi döntése ellen

2024. február 09. 18:20

A helyszínen a baloldali pártok, elsősorban a DK és az MSZP politikusai is megjelentek.

2024. február 09. 18:20

A Sándor-palotához és a Belügyminisztériumhoz szervezett péntekre tüntetést a baloldal. A résztvevők Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi döntése ellen tiltakoznak. A Belügyminisztériumnál a baloldali pártok mellett megjelentek azok a civil szervezetek is, amelyek nemrég még a pedagógusok béremeléséért, majd ellene tüntettek. Az Index helyszíni beszámolója szerint a Belügyminisztériumtól induló menet ezekben a percekben érkezik a Budai Várba, a Sándor-palotához, ahol a Momentum által szervezett demonstrációhoz csatlakoznak a tiltakozók.

Ezt is ajánljuk a témában

A baloldal politikusai is megjelentek

A Belügyminisztériumnál felállított színpadon beszédet mondtak azok az aktivisták, akik a pedagógus-tüntetéseken is felszólaltak, beleértve az Egységes Diákfront nevű szervezet egyik tagját, valamint a korábbi tüntetésekről jól ismert Simkó Edit pedagógus. A tüntetésen feltűnt a mára egyértelműen politikai szervezetként tevékenykedő Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) zászlója is.

Az Index tudósítása szerint a tüntetők legfeljebb pár százan vannak, köztük a baloldali pártok, elsősorban a DK és az MSZP politikusai is megjelentek. A megmozduláson részt vett Varju László, Arató Gergely és Vadai Ágnes országgyűlési képviselők, valamint Kálmán Olga és Kunhalmi Ágnes is.

Ezt is ajánljuk a témában

A tüntetők a Sándor-palota előtt folytatja a tiltakozást, ahol a kormányellenes demonstrációk megszokott szereplői mondanak beszédet: Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa alapítója, Antoni Rita, A Nőkért Egyesület elnöke, Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Szilágyi Kitti óvodapedagógus, valamint Donáth Anna, a Momentum elnöke.

A tüntetők Novák Katalin köztársasági elnök lemondását követelik.

Hogyan reagált a kormány?

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.

A Mandiner megkeresésére a Sándor-palota azt közölte: a bejelentett Alaptörvény-módosítás a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja, ezért Novák Katalin köztársasági elnök jó szívvel fogja aláírni az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Papajcsik Péter/Index

Összesen 465 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Orange79
2024. február 13. 12:00 Szerkesztve
Most, hogy történt egy hiba (aminek lettek következményei), a moslék számára hirtelen rettentő fontos lett az egészséges társadalom és a gyermekvedelem közben eddig pont ezek agitáltak az lmbtq hülyeségek mellett. Ironikus amikor Pottyondi sopánkodik uszításról és karaktergyilkosságról holott az egész munkássága abból áll, hogy cinikusan fikáz jobboldaliakat.
Michel
2024. február 11. 23:28
Hülye a magyar egy része. Ez is átment Fletótól. Nem látjátok hogy elkészült az új kész átverés show?
Akitlosz
2024. február 10. 15:06
Ennyire azért nem fontos ez az ügy. A politikai pártok csak felhasználják a hatalmi harcukhoz. A nép meg ugyanolyan jól alszik ez a kegyelmi ügy óta is, mint előtte. Persze magamból indulok ki.
pumuklik
2024. február 10. 09:33 Szerkesztve
Alábbi balfax moslékok itt jártak? Lajoss, Kovács Ubul, alaxandrosz-2, Bastyaelvtars, kokrowatz-0, orbanegygeci-0, files32, Sztrovacsek, Novicsok-5, Roadkill, szintetikus, Sándor, mc-foker, RasPutin, Medici, benedek77, szutykok, Namond, dpisti, MyOp, kunfia-1, Ii.baljoska61, Zsolakomarom, lájkbajnok, antal-jozsef-2, Türelem, Anomander, recipkroki, FeketeFehér, Bendzsó Boy, cccbasatu, Tommaso, I feel the earth move under my feet, JohnnyFirpo77, Barna Zsolt, Átoperált Kiscsoportos, Narancsisten, utzu, fabulon a bőre őre, t-a-bandi, amaurote-2, de France, abcuabcug, lilla50, Illieral, ironlady111950, bodrigyuri, TheRed, Genusnextgen, Utzu, Furkesz, AnarchyInTheEU, Uganda Bubu (önként jelentkező), misi53-2, gebsi1, Zzoltan, Latrina, Tárkony Álmos, rugbista, altona-2, Ez D-dúr és e-moll, Latrina, Aerion, fideath-7, muldika, o1gtolvaj, Conduct Új tagok: simonpali, HUXIT_Cse, manitowoc, Claudius1, jacko-0, antallmiki
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!