Háromszázezer forintra büntették Hadházyt az építési kordonbontás miatt

2023. október 10. 08:54

A tüntetések szervezésével is megvádolták a képviselőt.

2023. október 10. 08:54

Nyáron szinte rendszeresek voltak a kordonbontási kísérletek a Karmelita kolostornál. Az ellenzéki politikusokból és diákokból álló tüntetők ellen akkor eljárást indított a rendőrség. Az akciókban több alkalommal is részt vett Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is, akit ellen nem csupán a kordonbontás, hanem a tüntetések szervezése miatt is eljárás indult.

Pintér Sándor rendőrsége összesen 300 ezer forintra büntetett mert a hatóság azt »állapította meg«, hogy három alkalommal is én voltam a várbéli kordonbontások szervezője

– kommentálta a büntetést a képviselő a közösségi oldalán.

Hozzátette, hogy az általa viselt láthatósági mellényből következtethet a hatóság arra, hogy ő volt a megmozdulás szervezője. Ezt azonban ő tagadja. A tömegoszlatások után a rendőri fellépés is vizsgálat alá került, amelyről a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kimondta, hogy a hatóságok törvényesen jártak el tüntetőkkel szemben.

A történtek miatt Hadházy Ákost most 

háromszázezer forint bírság

 megfizetésére kötelezi hatóság.

***

Nyitókép: Hadházy Ákos / MTI

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2023. december 14. 09:19
Még a hárommillió is kevés lenne.
Paróczai László
2023. október 19. 20:36
Csak ennyire? Ennek mindent lehet? Tanult ember, képviselő!!! Engem már szét vertek volna!!! Garázdaság végett úgy lecsuknának, hogy a lakat is a cellára rohadna. VALAKINEK mindent lehet!!!
P.Béla
2023. október 11. 01:17
Az építési területet elhatároló kerítés nem kordon.
Obsitos Technikus
2023. október 10. 11:08
300 évre kellene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!