Gödi választás: olimpiai bajnok, DK-ból távozott alpolgármester és egykori diplomata küzd a polgármesteri címért

2023. május 12. 22:21

A Pest megyei településen hivatalosan egyetlen pártnak sem lesz jelöltje, s feltűnt az érpataki botránypolitikus, Orosz Mihály Zoltán is, aki képviselő szeretne lenni.

2023. május 12. 22:21
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Polgármestert és képviselőt választanak Gödön vasárnap, a voksolás eredményeként eldől, hogy stabilizálódik-e a helyi politika vagy maradnak még legalább másfél évig az áldatlan állapotok. Márciusi cikkünkben bemutattuk, hogy milyen folyamatok vezettek ide, beszámoltunk arról, hogy már a 2019-es választást követően – amelyen győztek a balliberális erők – szinte azonnal súlyos személyi konfliktusok alakultak ki a városvezetésben, s hosszú nyűglődést követően végül február elején lemondott a momentumosból függetlenné vált polgármester, Balogh Csaba, de ezt megelőzően, januárban távozott az 5. számú egyéni választókerület képviselője, Hlavács Judit is, aki a baloldal egyik főideológusának számított.

Hivatalosan nincsenek pártjelöltek

Most már azt is tudjuk, pontosan kik állnak csatasorba a két tisztségért. Balogh helyére hárman pályáznak, de hivatalosan egyikük sem kormánypárti, illetve ellenzéki jelölt. Függetlenként indul a város büszkesége és díszpolgára, a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó Kammerer Zoltán, aki érthetően hatalmas népszerűségnek örvend a városban. Nem titkoltan őt támogatja a Fidesz-KDNP, Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője is arra kéri a helyieket, hogy rá szavazzanak. Az egykori sportoló nagy elánnal vetette be magát a kampányba, intenzív a jelenléte mindenhol – a közösségi médiában, az utcán is –, így egyértelműen a legnagyobb esélyesnek számít.

Nagy kérdés, hogy a politikában rutintalannak számító jelölt mennyire tudja elhitetni az itt élőkkel, hogy ugyanolyan sikeres lesz, mint a versenypályán. Egyébként nagyon sokan féltik is, hiszen a meglévő nem kicsi nimbuszát teszi kockára, de ő állítja, hogy meg tud birkózni a feladattal. Az viszont biztos, hogy Kammerer a kormánnyal jó kapcsolatot tudna ápolni, ami

az állami támogatások miatt nagyon nem mindegy, és ezt tudják a gödiek is.

Komoly riválisa lehet Szilágyi László Lajos, aki Balogh lemondásáig „szimpla” alpolgármester volt, azóta viszont gyakorlatilag ő irányítja a települést, és viszonylag problémamentesen viszi az ügyeket, bár még mindig nem fogadták el a város idei költségvetését. Szilágyi a DK–Jobbik–LMP–Mindenki Magyarországa–Momentum–Párbeszéd színeiben jutott be egyéni választókerületből a képviselő-testületbe, de a Gyurcsány-párt tagja volt, ám később elhagyta a Demokratikus Koalíciót. Most a Kapu CIKK Egyesület jelöltje, és a balliberális szimpatizánsok meghatározó részére számíthat, bár az ellenzéki pártok nem tették le egyértelműen mellette a voksukat. A városvezető tapasztalata sokat nyomhat a latban, amikor az ott élők azon gondolkodnak, hova tegyék az ikszet.

Előtűnt a homályból az érpataki modell kidolgozója is

Szilágyi esélyeit azonban ronthatja a másik függetlenként próbálkozó politikus, Rataj András, akire nagy valószínűséggel szintén az ellenzéki érzelmű lakók szavazhatnak, hiszen a múltja alapján baloldali érzelműnek mondható. Rataj évtizedekig dolgozott a központi közigazgatásban, valamint diplomataként, ért a kommunikációhoz – ő állt a helyi önkormányzatot kiadó cég élén –, vezette a Települési Ellátó Szervezetet, aktívan jelen van a város kulturális, gazdasági, sport-, illetve leginkább a civil életében. Így abban reménykedhet, hogy ezeket a tevékenységeit értékelik majd a gödiek, ám

hatalmas meglepetés lenne, ha meg tudná szorítani a két ellenfelét.

A város élére akart volna kerülni a botrányairól elhíresült egykori érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán is – aki az érpataki modell bevezetésével vált híressé-hírhedtté, majd időközi választáson nem választották meg a falu élére, utána a szomszédos faluban, Nagykállón lett képviselő, később közösség elleni uszítás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték –, de nem tudta összeszedni a szükséges számú aláírást.

Érdekes, hogy Kammerer Rataj és Orosz – ő itt sikerrel járt az ajánlások megszerzésével, holott sok köze nincs Gödhöz, de a Samsung-ellenessége hozhat pár voksot neki – megpályázta a képviselői széket is. Rajtuk kívül városatya szeretne lenni Oroszki Ádám, a Mi Hazánk politikusa, Szegedi Sándor egykori polgármester (Gödi Vállalkozók Egyesülete), továbbá Gyöngyössy Kálmán. Bár ez utóbbi jelölt függetlenként szerepel a nyilvánosság előtt, egyértelműen elkötelezett a DK irányában, mellesleg most Szilágyi László Lajos alpolgármester tanácsadója, korábban pedig Pásztor Béla munkatársa volt a veresegyházi polgármesteri hivatalban, a műszaki osztályon dolgozott.

Teljesen átalakulhat a városvezetés

A választásnak komoly tétje van. 2019-ben még kényelmes többsége volt a balliberálisoknak (8:4), ez a helyzet alapvetően megváltozhat. Kammerer esetleges dupla győzelmével ugyanis csak 11 tagú lenne a képviselő-testület, így elég lenne hat szavazat a minősített megszerzéséhez. A Fidesznek jelenleg négy mandátuma, a polgármester-képviselő azonban nyilván a kormánypártokkal szavazna, ezzel meglenne az ötödik, így már csupán egy városatyát kellene megnyerniük. S miután az utóbbi időben

már rendszeresen a Fidesszel szavazott az egykori DK-s alpolgármester, Lőrincz László,

ezért rá gyaníthatóan továbbra is számíthatna a kormánypárt, azaz át tudná venni a város irányítását.

Minden egyéb választási eredmény esetében maradna a bizonytalanság, mert Szilágyi a győzelme esetén sem lehet biztos abban, hogy rendszeresen masszív támogatói csapatot tud maga mellé állítani, mert csupán a frakciótársa – a képviselőcsoport a Göd Fejlődéséért nevet viseli –, Fülöp Zoltán jelent biztos pontot a számára a képviselők közül, így a legtöbb előterjesztés esetén külön alkukat kellene kötnie. Rataj befutása persze megint átírná a forgatókönyveket, de ezt talán még ő is a csodák kategóriájába sorolja.

Nyitókép: Kammerer Zoltán versenyez a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének középfutamában a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2014. július 11-én.MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. május 13. 10:33
Kammerernek sok döntőben szurkoltunk már, ez most sem lesz másképp. Hajrá!
nyugalom
2023. május 13. 09:52
Hát, erdekes küzdő.
robipecs
2023. május 13. 04:50
Az, hogy a ballib lapok megyéznek fél évvel a vármegyék visszaállítása után még értem, de a Mediaworks - igy most a Mandi is - miért szabotálja azt? Nem egyedi eset, nem elirásról van szó. Nemrég az egyik vármegyei lapban Megyei Kormányhivatalról és a tizéve nem létező ANTSZ-ről is jelen időben írtak például. És a kiadványaik címében sem változtatták meg azokat. A mai napig Fejér Megyei Napilap, és Baranya megyei Hirdetések vannak pl.
Sincero
2023. május 13. 00:41
A Momentumból nehéz valakit olimpiai bajnokként elképzelni - amíg nem veszik fel a szájkaratét az olimpiai sportágak közé. (Még eljöhet annak is az ideje.) Mindegyik momentumost felmentették tornából!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!