Csúsztatással zsarolná bele a pártokat roma személyek közös listán való szerepeltetésébe Márki-Zay

2022. február 01. 21:36

A miniszterelnök-jelölt szerint azért kell roma személyeket feltenni a közös lista befutó helyeire, mert közösen tettek erre ígéretet az ellenzéki vezetők egy élő vitában. Ezzel szemben Jakab Péter az RTL szeptember 24-én tartott előválasztási vitáján nem támogatta a „kvótákat”.

2022. február 01. 21:36
null

Az elmúlt egy hónap menetrendje szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje vasárnap este sértegeti valamelyik társadalmi csoportot, majd kedden elmegy az ATV-be elnézést kérni, illetve megmagyarázni, hogy nem is úgy értette.

Dobrev: EP vagy magyar kormány?

Ez alól az egyetlen kivétel a január 16-i alkalom volt, amikor Simon András szoros emberfogással kontrollálta a miniszterelnök-jelöltet, így csak a csirke far-hát hatósági árának tudott nekimenni Márki-Zay, aki január elején a covid-halálozás és a választási esélyek közötti összefüggéseket ecseteltemajd fideszes zsidókról beszélt.

Két hete pedig a karanténból élőzött, így Péterfi Judit sem tudta megakadályozni, hogy „fogyatékosozva” beszéljen a „fideszes propagandistákról” Márki-Zay, akinek két nappal ezelőtt – ismét Simon András szoros felügyelete mellett – sikerült nagyobb botrány nélkül megúsznia az előzését, mindössze azt kotyogta ki, hogy az ellenzék saját, belső felmérései szerint is a DK-s szavazók öt százaléka nem voksolna a közös listára.

Ez azért is érdekes, mert minden kutatás azt mutatja, hogy a Gyurcsány-párt szavazói a legelkötelezettebb Orbán-ellenes szavazók.

A keddi Egyenes Beszédben is szóba került a DK, illetve Dobrev Klára is. Ismert, a Gyurcsány-párt alelnöke a Jelennek nemrég azt nyilatkozta, hogy nem veszi át országgyűlési mandátumát, EP-képviselő marad.

Erről Márki-Zay a mai adásban azt mondta, hogy felhívta Dobrevet, és elmondta neki, hogy „számít rá egy győzelem esetén felmerülő új kormányzásban, bármilyen pozícióban”. Márki-Zay hozzátette: nem akar többet mondani, mert „nem osztogatunk pozíciókat”, de később elmondta, „sokszor felmerült már” Dobrev külügyminiszteri szerepvállalása.

Tehát Dobrev annak ismeretében jelentette be, hogy EP-képviselő szeretne maradni, hogy Márki-Zay Péterrel beszélt előtte egy esetleges miniszteri szerepvállalásról is. Attól, hogy nem veszi át országgyűlési mandátumát, persze még lehet belőle miniszter baloldali győzelem esetén, de mindenképen furcsa két hónnappal a választás előtt annak a leszögezése, hogy Brüsszelben szeretne maradni.

Januári közös lista és a fehér lukak

A műsorban szó esett a közös listáról is. Szöllősi Györgyi emlékeztetett: az ellenzéki pártok januárra ígérték a lista véglegesítését, ehhez képest már febuár elseje van, majd hozzátette: Lukács László György jobbikos politikus egy reggeli műsorban arról beszélt, hogy nem lesz nyilvános listája a pártjának, hanem a fehér lukak lesznek a Jobbik-képviselők helyén a tárgyalások alkalmával.

Ezt a Jobbikkal kell megbeszélni” – reagált Márki-Zay, aki hozzátette: a listát majd nevekkel lehet csak leadni, de ha a Jobbik így akar tárgyalni, „akkor legyen így”. Kérdésre leszögezte:

hajlandó elengedni az MMM-es képviselők ügyét a közös listán, a roma származású politikusok szerepeltetésétől azonban nem tágít.

„Ennek sok oka van. Nemcsak az én végtelen támogatásom és szeretetem a hazai cigányság iránt, hanem az is, hogy tettünk egy ilyen ígéretet. Közösen tettük, egy élő televíziós vita alkalmával” – mondta Márki-Zay, szemérmesen elhallgatva, hogy a szeptember 24-i előválasztásos vitán Jakab Péter kifejezetten a kvóták ellen foglalt állást. Ezt ezen linken is ellenőrizheti, a kérdéses rész a 60. perctől kezdődik.

A műsor úgy zárult, hogy Márki-Zay hatmillióra emelte az ötmilliós tétet, és újabb egymillió forintot ajánlott fel annak, aki bizonyítja, hogy valaha is arra biztatta az embereket, hogy ritkábban fürödjenek le. Ezzel valószínűleg elhíresült mondataira gondolt, mikor a rezsicsökkentés kapcsán úgy fogalmazott: „Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne, kevesebb vizet, áramot, gázt kell használni”. A „kevesebb vizet kell használni” – ha feltételezzük, hogy a magyar lakosság nem kedvtelésből folyatja a vizet – kitételből logikusan következne, hogy az embereknek ritkábban lenne lehetőségük fürdeni.

Állampolgári adományokból jött össze az 50 millió

A műsorban szó esett Orbán Viktor mai moszkvai útjáról is. „Retúrjegyet vett” – mondta a kormányfő látogatásáról Márki-Zay, ezzel reagálva az ellenzék felszólítására: Orbán ne menjen Moszkvába, vagy ha elmegy, maradjon is ott.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy nem érti, hogy lehet valaki fideszes 2009. november 25-e után, aki előtte is az volt.

Ugyanis – mint elmondta – Orbán Viktor aznap is tárgyalt az orosz elnökkel, és akkortól váltotta fel a Putyinnal szembeni kritikus hangnemet az együttműködő hangnem a Fidesz elnökének részéről.

Én ezt a 180 fokos fordulatot soha nem értettem, hogy aki addig ugyanazt a harcos Európa-párti Orbán Viktort támogatta, mint én, az pont azon azon az éjszakán ő is látott egy álmot, és ő is 180 fokos fordulatot vett?” – kérdezte Márki-Zay, ai úgy látszik, nem tud elszakadni az álmoktól: egy múlt heti videójában is  álmokról és látomásokról beszél, meg arról, hogy bár soha nem jelent meg neki Szűz Mária, de hisz a csodákban – keresztény ember létére.

A következő téma az 50 milliós kampányköltés volt, amit lapunk írt meg először. Elmondta: azért nem tüntette fel az 50 milliót, mert az nem a saját vagyona volt, hanem „magyar állampolgárok adományai”. A kampány állásáról szólva a miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy soha nem mondta a pártoknak, hogy ne kampányoljanak, hanem olyan kérése volt, hogy „ne a pártokat építsük, hanem a közös identitást”.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2022. február 02. 09:59
Márki egyszerűen nincs "zsarolási" pozícióban, csak nyafog, riszálja magát, de az állítólagos szövetségesei konfliktushelyzetben mindig a víz alá nyomják. Márki egy impotens szájhős, egy nárcisztikus felfújt hólyag. Áprilisban minden, a saját érdekét jól felfogó polgár ellene fog szavazni.
Crataegus monogyna
2022. február 02. 08:00
"Bármilyen" pozícióban számít Dobrevre az új kormányban, de ők nem osztogatnak pozíciókat. Oké. Komoly szakértői kormányzás lesz, ha már most megvannak az emberek, akiknek "bármilyen" pozícióban is, de kell az a fránya kinevezés... :-)
pollip
2022. február 02. 06:49
Mit lehet várni tőle, ha a saját háza alapterületéről hazudik? Novemberben azt mondta, 400 nm-t fűt. Aztán összement a ház 300nm-re, majd lett belőle 297 nm. Három hónap alatt három különböző alapterület.
Pneumaticus
2022. február 02. 05:53
Zagyvál, sérteget, aztán magyarázza, magyarázza... Kedves Moslékosok! Ez az ember lenne Magyarország miniszterelnöke!!! Ébresztő!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!