Setét Jenő: Bíró László támogatását továbbra is a legnagyobb hibának tartom

2021. június 29. 11:48

A civil jogvédő lapunknak írt válaszában hangsúlyozta: bízik benne, hogy a judapestező jobbikos politikus eredménytelen lesz az előválasztáson.

2021. június 29. 11:48
null
Béres Sándor
Béres Sándor

„Bíró László a tavalyi évben nem a korábban általuk zaklatott, megfélemlített társadalmi csoportoktól, hanem az őt indító pártoktól kért bocsánatot!” – írta lapunk kérdésére válaszolva Setét Jenő. Az Idetartozunk Egyesület elnökét annak apropóján kérdeztük, hogy Jakab Péter közösségi oldalán bejelentette: ismét Bíró Lászlót indítja a Jobbik a szerencsi előválasztáson. Emlékezetes, Bíró László korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte.

Mint Setét Jenő lapunknak fogalmazott:

A civil jogvédő felidézte, az időközi választás elbukását követően több ellenzéki vezető, köztük Márki Zay Péter is úgy nyilatkozott, hogy hiba volt a jobbikos politikus indítása, és „legközelebb olyan jelöltet kell találniuk, akit a roma és zsidó honfitársaik is el tudnak fogadni”.

A Jobbik szövetségesei sem támogatnak szélsőjobbos vagy ilyen múltú jelölteket. Elvileg

A civil jogvédő lapunknak írt válaszában hozzátette:

A kormányellenes tüntetések rendszeres szónoka éppen ezért hangsúlyozta: bízik benne, hogy „Bíró László eredménytelen lesz az előválasztáson”.

Setét Jenő lapunknak adott írásbeli válaszát azt alábbiakban változtatások nélkül, teljes hosszában is közöljük:

„Bíró László támogatását továbbra is a legnagyobb hibának tartom. Bíró László a tavalyi évben nem a korábban általuk zaklatott, megfélemlített társadalmi csoportoktól, hanem az őt indító pártoktól kért bocsánatot! Tovább, az időközi választás elbukását követően több ellenzéki vezető köztük Márki Zay Péter is úgy nyilatkozott, hogy hiba volt az indítása, és legközelebb olyan jelöltet kell találniuk, akit a roma és zsidó honfitársaik is eltudnak fogadni. Jelzem, hogy ugyan a jobbik nem, de a vele szövetséges ellenzéki pártok mindegyike aláírta korábban az Idetartozunk Egyesület Választási Emberi Jogi  Minimum dokumentumát, és az 1Magyarország Kezdeményezés dokumentumát,amelyekben vállalták, hogy nem támogatnak szélsőjobbos vagy ilyen múltú jelölteket. Ebből következően nagyon bízom benne, hogy Bíró László eredménytelen lesz az előválasztáson. 

Üdvözlettel:

Setét Jenő”

 

Másoknak sem tetszik a Jobbik választása

Setét Jenő korábban is éles kritikával illette Bíró támogatását

A jobbikos politikus mögött a tavalyi szerencsi időközi választás előtt valamennyi ellenzéki párt felsorakozott, a botrányát követő bocsánatkérését Karácsony Gergely is elfogadta. Ezzel szemben Setét akkoriban a Klubrádióban elmondta: évekre visszamenően megnézte Bíró Facebbok-oldalát. Mint fogalmazott, Bíró „többször is lájkolt vagy írt olyan kommenteket, amelyek a romákat rossz színben tüntetik fel. Ráadásul már 2008-ban is jobbikos volt, vagyis amikor mi a cigányokat ért gyilkosságok idején éjszakánként a mieinket védtük, ő egy olyan párthoz tartozott, amelyik a Magyar Gárdával szimpatizált.”

A jobbikos politikus mögött a tavalyi szerencsi időközi választás előtt valamennyi ellenzéki párt felsorakozott, a botrányát követő bocsánatkérését Karácsony Gergely is elfogadta. Ezzel szemben Setét akkoriban a Klubrádióban elmondta: évekre visszamenően megnézte Bíró Facebbok-oldalát. Mint fogalmazott, Bíró

*** 

A Mazsihisz elnöke is elítélte Bíró indulását

Bíró László ismételt indulása kapcsán Heisler András közleményben reagált. Ebben a Mazsihisz elnöke emlékeztet: a zsidó szervezet már a tavalyi borsodi időközi választás kapcsán is hangot adott annak, hogy Bíró Lászlót korábbi antiszemita megjegyzései miatt méltatlannak tartják a választók képviseletére. „Meggyőződésünk, hogy a kirekesztő eszméket valló embereknek a magyar közéletben csak politikai múltjuk, de jövőjük nem lehet” – olvasható Heisler András közleményében.

Bíró László ismételt indulása kapcsán Heisler András  reagált. Ebben a Mazsihisz elnöke emlékeztet: a zsidó szervezet már a tavalyi borsodi időközi választás kapcsán is hangot adott annak, hogy Bíró Lászlót korábbi antiszemita megjegyzései miatt méltatlannak tartják a választók képviseletére. – olvasható Heisler András .

*** 

Hadházy Ákos szerint őrültség, hogy a Jobbik ismét Bíró Lászlót indítja

„Einstein állítólag azt mondta, hogy »az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen«”fogalmazott közösségi oldalán a független politikus Bíró ismételt indulása kapcsán.

Bejegyzésében azt írja, „nem tagadom, meglepődtem és lehangolt, hogy a Jobbik újra ugyanazt az embert akarja indítani a választáson, aki rasszista posztjaival, és EU-s támogatásokkal is visszaélve hozta nagyon kellemetlen helyzetbe az ellenzéket a borsodi időközi választáson.”

 

Nyitóképen: Setét Jenő az Ide tartozunk Egyesület elnöke beszédet mond a tatárszentgyörgyi gyilkosság kilencedik évfordulóján tartott megemlékezésen, amelyet a Fővárosi Roma Önkormányzat és az egyesület rendezett Budapesten, a Jászai Mari téren 2018. február 23-án. (MTI/Mónus Márton)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gáspár
2021. június 30. 00:38
Magyar vagyok Magyarnak születtem. Setét vagyok ...............?
jánosbácsi
2021. június 29. 14:37
Több mint egymilliós cigányságnak mi szüksége van pártok támogatására? Akik lefekszeknek különböző pártoknak, az mindegyike elárulja a cigányokat. Többek között te is ugyanolyan áruló vagy mint a köztörvényes bűnöző Farkas Flórián, Kolompár Orbán........
Szívemből magyar
2021. június 29. 14:15
Kit érdekel Setét Jenő véleménye?! Ha ennyire önjelölt cigány vezér, akkor inkább a saját cigány állam létrehozásán dolgozzon és akkor nem kell Bíró Lászlókat elviselnie.
Bell & Sebastian
2021. június 29. 14:11
Az unokaöcsém szegregálatlan osztályba járt, ahol is a tanító néni elmagyarázta, csúnya dolog cigányozni. Ekkortól áttértek a sötétre, mint saját kútfőből kipattant nyelvi leleményre. Nem biztos, hogy Sötét helyében megszólalok ebben az ügyben, hacsak nem hátráltat a moslékos vályúhoz hozzáférésben. Nekem meggyőződésem, hogy Karácsonyt a pesti cigányok közt terjesztett suttogó propagandának köszönhetjük, ami mégiscsak nagyobb baj, mint egy gatyagyáros fővadász üstökének zenitre hágása. Sötét egy ügy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!