Maráczi Tamás

2020. július 8. 10:51
Egy most tudomására jutott korábbi hulladékkezelési ügyre hivatkozik lemondása kapcsán az eddigi balatonszemesi polgármester – derül ki riportunkból. Miután Szomorú Szilárd hirtelen lemondása sokakat meglepett, lapunk utánajárt, mi történik a dél-balatoni településen, megszólaltatva az érintetteket – köztük az eddig nem nyilatkozó polgármestert is. Riportunk!
12
2020. július 7. 14:58
Szomorú nyarat prognosztizáltak a belföldi turizmus számára még tavasszal, a júniusi szállásfoglalások azonban már hozták a pozitívabb forgatókönyvet, a júliusi és augusztusi előfoglalások pedig azt mutatják, hogy a járvány miatt kimaradt pihenési időszakot honfitársaink a nyáron és kora ősszel akarják bepótolni. Szigetvári József, a Szallas.hu vezérigazgatója szerint a kieső külföldi vendégkör által hagyott idegenforgalmi űrt a belföldi kereslet a vártnál jobban tölti fel. Interjúnk.
1
Matovič-látogatás Budapesten
2020. június 11. 15:11
A szlovák miniszterelnök Trianon 100. évfordulóján váratlanul megkövette a magyar kisebbséget. Igor Matovič beszéde heves vitát váltott ki a felvidéki magyar és a szlovák politikai körökben; azóta is elemzik, hogy vajon őszintén egy új korszak kezdetének szánta, vagy csupán egy taktikai húzás volt részéről politikai haszonszerzés céljából. Öllös László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke ott volt meghívottként az ominózus pozsonyi megemlékezésen. Ezért Igor Matovič pénteki budapesti látogatása előtt őt kértük meg a szándékok, félelmek és gesztusok elemzésére. Interjúnk a felvidéki politológussal.
6
2020. június 3. 7:18
Fokozott feszültség van a román közvéleményben a 100. évforduló közeledtével, amit a barátságtalan román politikai intézkedések is mutatnak – mondja Bakk Miklós lapunknak. A kolozsvári politológus szerint a románok „magyar problémája” abból adódik, hogy Trianon után a határon túli nemzetrészek kitartanak politikai igényeik mellett, miközben Románia gyengülőnek érzékeli pozícióját Oroszország és a V4-ek között. Interjúnk.
2
2020. május 31. 7:11
Idén is szinte napra pontosan egybeesik a zsidó és a keresztény pünkösd napja. Zsidó-keresztény kultúrkörről beszélünk nyugati civilizációnk kapcsán, mégis sokszor véletlen egybeesésnek látjuk a sávuót és a pünkösd hasonlóságait; ott, ahol éppen ok-okozati összefüggés áll fenn. Az ó- és az újszövetségi ünnep közötti összekötő kapocs a Megváltó személye: a két esemény szimbolikája az Ő történetében új értelmet nyer.
16
2020. május 27. 20:20
A Jobbik elnöksége a szerda délutáni frakcióülés előtt még egy lehetőséget adott volna Varga-Damm Andreának a kizárás helyett, de ő a frakcióból való kilépést választotta. A jobbikos képviselő szerint az ellenzéki együttműködésnek kifejezetten gátja, hogy a párt jelenleg a baloldaltól akar elvenni szavazatokat. Varga-Damm Andrea mellett Farkas Gergely és Sneider Tamás is távozott a képviselőcsoportból, utóbbi lemondott az Országgyűlés alelnöki tisztségéről is. Interjúnk.
91
2020. május 27. 18:12
A leváltására összehívott jobbikos frakcióülés előtt szerda délután saját Facebook-oldalán jelentette be Sneider Tamás, hogy lemond az Országgyűlés alelnöki tisztségéről, és kilép a Jobbik frakciójából. A párt volt elnökét a Parlament épületében, alelnöki irodájában értük el telefonon. Néhány szobával a frakcióülés helyszínétől, ahova már nem ment el. Azóta kiderült: Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely is kilépett a Jobbik képviselőcsoportjából. Interjúnk.
83
2020. május 27. 11:20
„Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járvány megjelenésekor nem adott nekünk tájékoztatást, mivel nem vagyunk WHO-tagok” – ez történt Csang Jun-ping szerint a 2003-as SARS-járvány és a mostani koronavírus-pandémia idején is. Tajvan budapesti képviselet-vezetője elmondta lapunknak, melyek voltak azok a lépések, amelyekkel rekordgyorsasággal felül tudtak kerekedni a járványveszélyen, és arról is beszélt, hogy mi Kína felelőssége a világjárvány kirobbanásában, illetve milyen esélyei vannak a kínai-tajvani konfliktus normalizálásának, ezzel összefüggésben pedig Tajvan tagságának a nemzetközi szervezetekben. Interjúnk.
Rendszerváltás 30
2020. május 23. 19:40
„Nyilvánvaló volt: az IMF-terápia nem alkalmas arra, hogy a magyar gazdaság gondjait megoldja” – idézi fel Kádár Béla, Antall József külgazdasági minisztere a harminc évvel ezelőtti kormányalakítás nagy kihívását. Hogyan sikerült megakadályozni a neoliberális elvek mentén tervezett radikális sokkterápiát? Milyen gazdasági körülmények közepette kezdte meg Antall József a kamikaze-kormányzást? Hogyan fektették le a piacgazdaság alapjait 1994-re?
13
2020. május 22. 8:57
Aki Magyarországon ellenzékinek tartotta magát, Lengyelország nem kerülhette el a figyelmét; az MSZMP KB pedig alaposan félt attól, hogy a „lengyel fertőzés” átterjed Magyarországra is. A nyolcvanas évek elején a formálódó magyar ellenzék vigyázó szemeit Varsóra vetette: népiek és urbánusok is tanulmányozták a fejleményeket, és a fiatal Orbán Viktor is erről írta szakdolgozatát. Hiánypótló könyvet írt a polonista Mitrovits Miklós.
2
2020. május 18. 8:10
„A találkozások, érintések hiánya lelkileg óriási tehertétel”, illetve „nincs meg az az optimális távolság, ami után jólesik újra közel lenni” – idézi fel a tanácsadó szakpszichológus a két végletet, a járványidőszakban egyszerre átélt, két mindennapi élményünket: a másoktól való elválasztottságot és a családtagjainkkal való összezártságot. Hogyan lehet levezetni a stresszt a bezártságban? Miként lehet átlendülni a munkahelyvesztés traumáján? A járványválság idején fellépő családi, párkapcsolati problémákról, a traumaterápia és kríziskezelés mikéntjéről, illetve eredményességéről beszélgettünk Geszvein Erikával. Interjúnk.
6
2020. május 15. 13:44
„A válság üzenete egyszerű: az olyan életmód, amely megpróbálja felülírni a Teremtést, megpróbálja kisajátítani azt a saját önző céljai számára, meg fogja bosszulni magát” – vallja Róna Péter. A karantén miatt Somogy megyei birtokán ragadt oxfordi közgazdász professzorral történelmi pesszimizmusáról, a liberális rend kudarcáról és a válságos idők lehetséges kimeneteléről is beszélgettünk. Nagyinterjúnk!
83
Rendszerváltás 30
2020. május 12. 12:55
„Tudtam, hogy nálunk mélyek a kádárizmus gyökerei” – idézi fel 1987-es benyomásait a Kádár-rendszer szilárdságáról az MDF-alapító irodalomtörténész. Lakitelek egyik szervezőjeként sokat várt a politikai átmenettől, de hamar kiszállt, miután nem tudta befolyásolni pártja pályáját, és az MDF vezette kormány döntései is felháborították. Miért nem jött létre a lengyel Szolidaritáshoz hasonló mozgalom? Miért nem bízott Pozsgay Imrében? És miért idegenkedett Antall Józseftől? Kiss Gy. Csabát a rendszerváltás 30. évfordulóján az ellenzék hőskorszakáról, a népi-urbánus vita „kellemetlen mítoszáról” és az Antall-kormány politikai ballépéseiről kérdeztük. Nagyinterjúnk.
5
2020. május 8. 8:40
„Te mesterséges ember, hív az emberséges Mester” – énekli évek óta Pajor Tamás keresztény rockzenész-prédikátor, aki most úgy gondolja: a járványhelyzet okozta válságban az emberek egy része talán megérti a leckét, és elkezdi keresni a felszíni dolgok helyett a lényegit. Az emberi élet törékenységéről, a vesztegzár-csöndben történt személyes felismeréseiről és a józan keresztény eszkatológiáról beszélgettünk Pajor Tamással. Karantén-interjúnk!
14
2020. május 5. 10:01
Ahogy a korábbi válságoknál is történt, a járvány okozta jelen krízis is leginkább az alacsony jövedelmű családokat hozza nehéz helyzetbe – ez adatszerűen bizonyított. Szemlénk a Pew Research Center felméréséről.
14
2020. április 23. 15:12
„A cégeim mindegyikénél nagy baj van, sehol semmi bevételünk nincs” – összegzi a járványhelyzet következményeit a Sziget-alapító üzletember, aki épp Indonéziában túrázott, amikor szembesült a járvány és a válság gyors hazai berobbanásával. Gerendai Károly mégsem pesszimista: tartalékaihoz nyúlva gasztrobirodalma és turisztikai vállalkozásai, munkavállalói megmentésén dolgozik. A rendezvényszervező guru szerint ez a válság nagyon fog fájni, de lehetnek jövőbe mutató, pozitív hatásai is. Karantén-interjúnk!
41
2020. április 16. 15:17
„Személyes és családi tragédiák, a bűnözés megnövekedése, akár éhséglázadás és nagy társadalmi mozgások következhetnek be” – mondja a járvány okozta gazdasági válság lehetséges következményeiről Szatmáriné dr. Balogh Mária munka- és pályatanácsadó szakpszichológus lapunknak. Alig van menekülési útvonal, szektorok álltak le, minden ágazat lassul. Milyen lélektani hatással jár a munkahelyvesztés? Mik a társadalmi következmények? Mit tehetünk a válság ellen? Interjúnk.
9
2020. április 15. 12:39
„A zenész egyetlen lehetősége a megnyilvánulásra most az internet” – mondja az Edda gitárosa, aki karantén-videókat kezdett készíteni barátaival, zenésztársaival. Alapi István ötlete alapján a zenészek külön-külön, saját ministúdiójukban rögzítik a saját hangsávjukat, majd összerakják egy dallá. Az egyik legképzettebb magyar gitárost arról kérdeztük, hogy mekkora bajban van a rockszakma, és milyen túlélési technikák létezhetnek a járvány idején. Karantén-interjúnk!
8

összesen: 102 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó