Nem félünk!

2022. február 10. 19:11

Päivi Räsänen az ügyészek fenyegetése ellenére sem hátrált meg.

2022. február 10. 19:11
null
Kulifai Máté
Kulifai Máté
Facebook

„Pár hete írtunk arról a Hetek hasábjain, hogy milyen drámai módon megnövekedett az üldözött keresztények száma szerte a világban. Van, ahol titokban kell tartani az istentiszteleteket, máshol megverik az utcán azokat, akik megtérnek.

A legkegyetlenebb üldöztetést viszont azok szenvedik el, akiknek a mártírhalált kell vállalniuk a hitük miatt.

Mi, itt Európában nagyon szerencsések vagyunk, mert a nyugati civilizációban elődeink vérrel és verejtékkel kiharcolták a vallásszabadságot, így többek között Magyarországon is bárki bármikor megvallhatja hitét, üdvösségre juthat és másokat is erre vezethet.

Nem volt ez mindig így, és nem is biztos, hogy mindig így marad. Éppen ezért kell – megemlékezve üldözött embertársainkról – minden olyan esetben felszólalnunk, amikor ezt a szabadságunkat ilyen vagy olyan indokkal korlátozni akarják.

Nem hallgathatunk és tűrhetünk csendben, mert akkor azokat az eleinket csúfoljuk meg, akik ezt a szabadságot kiharcolták a számunkra.

Finnországban az egykori belügyminisztert, Päivi Räsänent azért fenyegeti börtönbüntetés, mert egy bibliai idézetet posztolt. Pál apostol szavai még mindig ott vannak a Twitteren, mert a finn képviselő az ügyészek fenyegetése ellenére sem hátrált meg.

Civilek egyre népesebb csoportja most szimpátiatüntetést szervez, hogy világosan megüzenje: nincs egyedül. Nem félnek megvallani a hitüket és Isten beszédét akkor sem, ha a progresszivitás zsarnoki hívei börtönnel fenyegetőzve, vastag alkoholos filccel akarják kikozmetikázni a több ezer éves isteni kinyilatkoztatást. A Hetek arra bátorítja az olvasóit, követőit, hogy vegyenek részt a vasárnap 14 órakor kezdődő demonstráción, amit Finnország budapesti nagykövetsége elé szerveznek, és álljanak ki a szabadság mellett.

Isten áldja Magyarországot! Isten áldja Finnországot! Isten áldja Európát!”

Fotó: Roni Rekomaa / LEHTIKUVA / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2022. február 12. 09:21
Én viszont nagyon félek! A LIBERÁLBOL SI INKVIZÍCIÓTÓL!MÉG A HIDEG IS KIRÁZOTT!
Gyzoltan
2022. február 11. 07:32
Mióta világ a világ, mindig is, a zsidó felvilágosultság, a zsidó liberalizmus, kommunizmus, szocializmus, demokrácia, globalizmus, internacionalizmus, a szivárványos genderizmus, ellen kell megküzdenünk, hogy életben maradhassunk... Viszont jogos a reményünk! Biztosak lehetünk, ha jelenlegi elméletek megkopnak, kifakulnak, a zsidóságnak lesz rá gondja, hogy újabb tucat, ha lehet még embertelenebb ideológiával örvendeztessenek meg bennünket... -mert ők a kezdet és a vég! -szerintük!
VeJoLa
2022. február 10. 21:21
Németországban "kultúrháború" dúl. A CDU el akarja hagyni a nevéből a C-t, az evangélikusok migránstaxiznak a Földközi tengeren, a klímisták elüldögélik az autópálya-felhajtót, píszíék szétcseszik a nyelvüket, a lámpa kényszerpfizerálna mindenkit, romba ződítené a német gazdaságot ... Ha leszállna a tökük, beintenének az USAnak, háború nélkül rendeződhetne az orosz-ukrán konfliktus, és kaphatna egy kis normalitás-utánpóltást az európaiak Európája, ahelyett, hogy az AUKSA birodalom tartománya, pláne áldozata legyen.
zakar zoltán béla
2022. február 10. 21:14
Így kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!