A szekszárdi kórház igazgatója hétfőn fogadott

2020. december 30. 12:30

Az esemény felháborító és zavarba ejtő is volt egyben.

2020. december 30. 12:30
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„A szekszárdi kórház igazgatója hétfőn végül fogadott. Szinte SEMMIRE nem válaszolt, de a hallgatása szinte MINDENT elmond arról, mennyire hihetünk a kormány járványügyi adatainak és milyen nagy a baj.  Az egyetlen adat az intenzív osztályon rendelkezésre álló szakképzett személyzet létszámáról szól, ami sajnos egyáltalán nem megnyugtató (lásd lentebb). Miután Németh Csaba levélben megtagadta, hogy fogadjon és a helyszínen tájékozódhassak, valamint levélben megtagadta, hogy válaszoljon arra az egyszerű adatkérésre, hogy melyik napon hányan haltak meg a szekszárdi kórházban, két hete kénytelen voltam a kórház kapuján megpróbálni bejutni és elérni őt. Ennek hatására adott egy időpontot, amit múlt héten lemondott, végül ezen a héten mégis fogadott, de két  kivétellel nem adott érdemi választ. (...)

Az esemény felháborító és zavarba ejtő is volt egyben. Zavarbaejtő volt, hogy az igazgató úrnak el kellett magyarázni, amit ő is tud: országgyűlési képviselőként nem zaklatni és vallatni mentem oda, hanem a munkámat végezni. Egy ellenzéki képviselőnek az a dolga, hogy tájékozódjon, majd ennek alapján ha szükséges, kritizálja a kormányt és javaslatokat tegyen. Jelen helyzetben a járványhelyzetről kellene információkat kapnunk ahhoz, hogy esetleges járványügyi intézkedések meghozatalát javasoljuk. A kormány felháborító titkolózása miatt viszont egyszerűen nem vagyunk ebben a helyzetben, pedig nagyon sok nem hivatalos információ szerint nagyon súlyos a helyzet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pitypangocska
2020. december 31. 15:36
Kegyetlenül kapar, hogy 2022-ben is bejuthasson az országgyűlésbe, mert különben mehet a híd alá.
Sterlichter zászlós
2020. december 31. 13:16
Következő missziónak javasolnám a honi légvédelem élesben történő tesztelését, ha már szeret repkedni... Lefestett lajstromjellel, kikapcsolt rádióval repülpetne egy kört Paks körzetében. Aztán ha túlélné, kiposztolhatná hogy Gripenek meg a rakéták nem érnek semmit...
Csigorin
2020. december 31. 11:16
a korhazigazgatonak viszont nem az a munkaja hogy a te politikai showhoz asszisztaljon, hanem hogy igazgassa a korhazat, szoval ot pont beken kene hagyni.
Agrippa
2020. december 31. 10:29
Ez a pojáca ha bejut vhova, ott csak kárt csinál. Ld. LMP. Nem csoda, h egy kórházban nem látják szívesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!