A bűntelenek

2013. november 15. 08:47

Kizárólag fideszes politikus asszonyverése égbekiáltó bűn – az övék megbocsátható botlás, szót sem érdemel.

2013. november 15. 08:47
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Ezután Kéri rátér Selmeczi Gabriellára. »Az a kócos fogú rémség, az a szőke csaj« – köpi a szót a hájfejű, kapuzárási pánikban szenvedő, a klimax büdös kis gödréből kimászni képtelen antiférfi, és a közönsége ismét kacag. Hiszen muszáj kacagni, másképpen bennszorulna az örök lumpenproli frusztráltsága, rossz külsejű elkeseredettsége.

Aztán ugyanezek a lumpenprolik, Kérivel az élen, majd farizeus pofával fognak tüntetni Balogh József ellen, aki egyre reménytelenebb küzdelmet folytat vak komondorjai ellen, amelyek egészen foglyul ejtették gyáva és primitív lelkületét.

Itt pedig meg is állhatunk kicsit gyors seregszemlét tartani. Eszerint: 1979 szilveszterén Demszky Gábor az orrát törte éppen aktuális nőjének. Különös és furcsa véletlen, hogy a rettenthetetlen ellenzéki vezért Kádárék rendőrsége nem ítélte el súlyos testi sértésért, mindössze pénzbírsággal sújtotta. Aztán ott van Kékesi Tibor egykori szocialista képviselő esete. Ő a szomszédnőjét bántalmazta, amiért az rá mert szólni, hogy a »képviselő úr« ne állja el a közös garázs bejáratát. Az esetet videó is rögzítette, s anyja bántalmazását végig kellett néznie a nő tízéves gyerekének. Ezt a rohadékot aztán annak idején körömszakadtáig védte a most Balogh ellen tüntető szocialista párt. Magda Sándor szocialista képviselő, Gyöngyös egykori polgármestere 2003 adventjén bántalmazott egy tanárnőt a nyílt utcán, a saját városában. Közben azt üvöltötte a nő gyerekének, hogy »a k… anyádat! Fogják meg! Megöllek!« A szocialista párt és a vele koalícióban lévő SZDSZ annak idején nem látta szükségesnek, hogy elhatárolódjon, netán követelje a politikus távozását a közéletből.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemzeti Mutyikos
2013. november 15. 14:13
bajjer te, nagyonhuje! en meg emlekszem hogy orban haverod is verte a feleseget... azt vhogy kifelejtetted..
Ald0 Raine hadnagy
2013. november 15. 11:51
"Bayer Zsóti: Heller Ágnes 1929-ben született, tehát most nyolcvannégy éves. És nyolcvannégy évesen megjelent Farkasházy kertjében egy világos sortban, hozzá fehér Scholl szandiban, amelyet fekete zokedlivel tett elbűvölővé, és felülre olyan pólót bírt felhúzni, amelyből kilátszott a hasa. Sajnos nincsen mód aggkori elhülyülésre hivatkozni. Ez kizárólag azokat a vénasszonyokat illeti meg, akik a Gerbeaud teraszán ücsörögnek naphosszat, és vastagon ki van rúzsozva a protézisük. Heller úgy érzi, nyolcvannégy évesen »kintvanahasam« pólóban kell feszítenie Farkasházy »rendszerváltó« dzsemboriján. Pfuj." Zsóti, ezek után mi a kurva anyádat siránkozol itt? Az összes szánalmas vergődésed arról szól, hogy a saját ocsmány viselkedésedet próbálod másokra kivetíteni.
kuwiq
2013. november 15. 11:27
Nem túl szép szavak a Kériről, de hát mint tudjuk, nem az a legény, aki adja, hanem aki állja is.
BőröndÖdön
2013. november 15. 11:13
Erőlködjél,zsóti,a szlovák rendszám nem gond,látod, megvéd az Únió,az meg egy adottság,hogy az állampárt szinültig van van ilyen komondoros tahókkal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!