A Nemzeti Együttműködés Kádárja

„Berecz János

: »az osztályharcot eltanulták, nagyon sikerült nekik megtanítanunk a marxizmus-leninizmus legfontosabb tételét, hogy a történelem osztályharcok története« - állapította meg a minap a Fideszről. Nem, nem ez a fideszizmus leglényege, hiszen az osztályharcos fázis már elmúlt, a kormánypárti Békemenettel megvolt '57 május elseje is, most a lassú konszolidáció ideje jött el, persze bizonyos feltételekkel: ha nem fogadjuk el a Párt vezető szerepét, ne is számítsunk jóindulatra.

A választási körzetek átszabásával, a műveletlen vadbarmok távoltartásával, a pártfinanszírozás, és így: a pártok elhalásával párhuzamosan nyilván megerősödik a nemzeti konzultációk rendszere. A népfrontos korporatív látszatdemokráciára bármikor hivatkozhat a hatalom, ha azzal szembesítik, hogy egypárti uralma alá vonta az összes lényeges intézményt, a köztársasági elnöktől az ügyészségig, az Országos Bírósági Hivataltól a médiatanácsig. Végül is ki merné megkérdőjelezni a nép kétharmados akaratát? Pláne, amikor ennyire üres a buksza?

És akkor itt van még mindaz, aminek az Öreg úgy örülne, hogy a szemével is csippentene: a saját utunkat járjuk, nekünk a Nyugat nem parancsol, a békés egymás mellett élést hirdetjük; a nagy népköztársaság a stratégiai partnerünk, amely baj esetén bevásárol nálunk, hálából a két főváros is

köt; szilárd centralizáció van minden fronton; a pályázatok, közbeszerzések kézben tartásával nem a nyugati tőkést akarjuk felhízlalni, hanem a magyar melóst foglalkoztató magyar céget helyzetbe hozni; az oktatásban egy volt MSZMP-s politikusnő garantálja, hogy a következő generációk is a régi, bevált szorongást, követhetetlen felső elvárásoknak való megfelelést tanulják meg alaposan; az ügynökakták senkit nem érdekelnek, foglalkozzunk inkább a valódi problémákkal; megint van állami kultúrpolitika, az államtitkár saját keretből finanszírozza a saját ízlését; eközben a vidéki teátrumokban folyik a kedélyes K. u. K. népszínházasítás, hadd szórakozzon a dolgozó; a Kerényi-féle festmények pedig híven tükrözik a hatalom elképzeléseit művészetről, történelemképről, alkotói és állampolgári szervilizmusról.”