Milliók a kormány mellett

2012. január 23. 12:40

Azt hittem, egy alapvetően sikeres jobboldali demonstrációt Szijjártó Péter és Bayer Zsolt sem képes a szánalmasan röhejes kategóriába eltolni, ráadásul utólag, de tévedtem.

2012. január 23. 12:40
Sztojcsev Iván
Sztojcsev Iván
Gulyásdemokrácia

„Alapvetően pedig nem történt semmi meglepő. A Fidesz megmutatta, hogy százezer embert még mindig ki tud vinni az utcára, hát ez van, ők mindig is jók voltak a nyíltszíni tömegjelenetekben. És hogy ez mennyire nem jelent önmagában semmit, tökéletesen mutatja, hogy például 2002-ben, történetük legnagyobb demonstrációja után nyolc nappal a szombat délután nem a politikával foglalkozó néhány millió magyar szépen leváltotta őket. A százezres létszám teljesen hihető, és ehhez nem kell még csak a fizetett tüntetőkről szóló rémmeséket sem bevenni: egy olyan politikai szubkultúra, amelynek egyik legfontosabb összetartó eleme legkésőbb 2002 óta az utcai tömeg érzése volt, már szinte kikövetelte magának, hogy végre egyszer kormányra kerülve is legyen tüntetni valaki ellen. Megtörtént, ami megtörtént, sikerült a mozgósítás, szép munka volt.

Ami ezek után kezdődött, az viszont már annál tanulságosabb. Bevallom ugyanis, azt hittem, hogy egy alapvetően teljesen sikeres jobboldali demonstrációt azért Szijjártó Péter és Bayer Zsolt sem lehet képes a szánalmasan röhejes kategóriába eltolni, ráadásul utólag, de be kell látnom, tévedtem, emberi dolog. Százezer ember ugyanis tényleg egy nagyon jól sikerült tüntetést jelent, erre nem, nem tudnak csöndben maradni, és el kell kezdeniük arról beszélni, hogy egymilliós a tömeg, meg hogy emberemlékezet óta ez volt a legnagyobb tüntetés. Szijjártónak ez az utóbbi mondata egyébként azért is különösen érdekes, mert ha kicsit mögégondolunk, elegánsan magába foglalja a beismerést, hogy 2002-ben hazudtak a kétmillióról, bár ezt az értelmesebbje már akkor is tudta. Azt hiszem egyébként,  legalább tudat alatt az átlagos jobboldali is eljut eddig a kérdésfelvetésig, hogy ha ez volt a legnagyobb állítólag akár millióval, de tíz éve kétmilliót mondtak, akkor valamelyiknél hazudnak, szegény miniszterelnöki szóvivő például biztosan úgy gondolja, hogy nem, de azért ott még nem tartunk, hogy Szijjártó Péter legyen a magyar jobboldal legokosabb embere, mindannyiunk közös szerencséjére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalasnyikov
2012. január 24. 03:36
teiván, hány főre készül ujabban a jókai bableves a pártközpontban. tiz tányér elegendő lesz????LOL
Negue
2012. január 23. 21:34
"2002-ben, történetük legnagyobb demonstrációja után nyolc nappal a szombat délután nem a politikával foglalkozó néhány millió magyar szépen leváltotta őket." Alig fél százalékkal drágám! De arra sem volt bátorságotok, hogy egy ilyen szoros eredménynél újra számoljanak! Tehát csendben lehet maradni, annál is inkább mert legutóbb meg 2/3-al győztek,(de ez sem igaz szerintetek) persze ezt ugyanúgy nem tudjátok megemészteni mint a "százezres" megmozdulást, ami annak a többszöröse volt, de csak nyűglődjetek nyugodtan! Jól áll nektek.Komolyan sajnállak benneteket!
kancsuka
2012. január 23. 20:38
Mekkora egy nyálas köcsög már ez is! Kiaszar ez az Iván?
Biomechanoid
2012. január 23. 17:25
Ez a sztojcsev egy szellemi fogyi, mégis mindig beposztolják. Nyilván ez is jelent valamit. Mit is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!